A színház sem sokkal bonyolultabb. Itt a csapatot társulatnak hívják, a pályát színpadnak, a lelátót nézőtérnek, a végeredményt pedig katarzisnak. A gólt nehéz lefordítani, főként nem egy vígjátéknál. Talán a nevetés lehet ilyen, de a nevetés a szép csel vagy a bravúros védés is. Szóval, ha maradunk a hasonlatnál, akkor eseménydús, gólgazdag Párterápiát láttunk a pesti Belvárosi Színházban. Ráadásul az igazság sem fordult szembe velünk: ha nem bonyolítjuk felesleges sallangokkal, akkor az egyszerű a nagyszerű.

A szövegkönyv érthető, a díszlet, a jelmez könnyen elkészíthető, a színészek tudják a dolgukat, az edző-rendezőnek nem kell idegesen rohangálni a partvonal mentén, a győzelem nem forog veszélyben.

Van tehát egy puritánul berendezett rendelő terapeutával, egy ingerszegény házasság feleséggel, férjjel, és sok mindennapjainkban használt mondat. A „Mi van vacsorára?” talán négyszer is elhangzik. Lehet, hogy mi, nézők, nem szaladgálunk szakemberhez, ha a kapcsolat nem működik úgy, ahogy régen, de ha szaladnánk, akkor valószínűleg úgy, annyi szenvedéllyel, gátlással, pironkodással, igazunk vélt tudatában adnánk ki magunkat, ahogyan a darab szereplői.

A krimiben nem illik a gyilkost előre megnevezni, a Párterápiában sem szabad a tartalomról ennél többet megosztani. A focimeccs is élőben érdekes, felvételről, az eredmény tudatában lehet, hogy megmarad az élvezeti értéke, de az izgalma biztosan elvész.

A Párterápia feszültsége a felismerésben rejlik. A néző, akarva, akaratlanul azonosul a szereplőkkel. Lehet férj, lehet feleség lelkének kulcsát ő is görcsösen szorongatja, látszólag soha nem adná ki a kezéből, de ha más szorultságát látja, rohan vele a zárhoz, hogy a bajban lévőt kiszabadítsa.

A társulat, a csapat minden tagja, győzelemre játszik. Nincs egyéni villogás, önzőség, mindegy, ki rúgja a gólt, fő a győzelem. A nagy mérkőzéseken olykor az igazság is felsejlik az egyszerűségben. Szövegtévesztés, ha a felkészülési idő kevés volt, elvésző hang, azaz elvesztett labda, a pálya méretének nem ismerete, de ennyi minden meccsbe belefér, ez a Párterápia, nem világbajnoki döntő.

A szerző, Daniel Glattauer nem a szokásos íróasztalos, valósággal magázódó fazon. Itt, a szomszédban, Bécsben született, ezért is látszik annyira ismerősnek. Az embereket pincérként ismerte meg, a rendelésre váró, türelmetlen vendég gesztusai gyakran visszaköszönnek regényeiben, drámáiban. Glattauer házasságban él, de futókacsákat tart otthonában. Kutyatulajdonosok, macskabarátok jól tudják, hogy a háziállatok gondozása olykor pótcselekvés, de ennek értelmezése már a terapeuta dolga, nem a kritikusé.

A feleség, Balla Eszter. Szerepe szerint a legharsányabb, olykor mégis az érthetetlenségig halk. Amit szóval nem közöl, azt pótolja mimikával: a mosolyával, a fintorával mindent elmond, hallgatva esendő, nézve fenséges.

A férj, Debreczeny Csaba. Az egyik legmegbízhatóbb magyar színész. Kicsit szürke, de mindig nélkülözhetetlen. Bármilyen szerep rábízható, csalódást sosem okoz. Most is hozza a munkájába feledkező unalmat, a búvárvilágot idéző nosztalgiát. A papucsot és a sarkantyús csizmát. Ja, és a góllövő cipőt is.

A terapeuta, Mészáros Máté. Ha a sportlap értékelné a játékosok teljesítményét, valószínűleg ő kapná a legmagasabb osztályzatot. Ha lenne pálya, felszántaná. Megalkuvást nem ismerve küzd, látszik, hogy neki Belvárosi a csapata, itt érzi jól, és otthon magát. Bírja a közönség szeretetét, és a színpadi perceket a hálálkodásra fordítja. Évek óta teszi ezt, szorgalmával, a mozdulatok, a hangok kidolgozottságával. Nem a mindig aktuális rendezőnek felel meg, sokkal inkább saját magának.

A Párterápia rendezője, Znamenák István. Neki sem kell a kilincset keresgélnie, korábban A folyón túl Itália, kicsit később a Száll a kakukk fészkére rendezőjeként már megugrotta az „Orlai-szintet”. Az akkori magasságból most engednie kellett, egy pszichiátriai rendelő nem tébolyda. Znamenák a lehető legtöbbet teszi, vélhetően a színészekre bízza a darabot, hozzák ők a meccset, edzői okoskodás nélkül is.

A szezont nézve: egy forduló, egy bemutató kipipálható. A meccs megvan, a bajnokságot nem most kell megnyerni…

Daniel Glattauer: Párterápia (vígjáték), fordította: Kajtár Mária. Szereplők: Balla Eszter, Debreczeny Csaba, Mészáros Máté. Jelmez: Cselényi Nóra, díszlet: Znamenák István/ Szalai József, grafika: Csáfordi László, világítási terv: Kehi Richárd. Rendezte: Znamenák István. Producer: Orlai Tibor.