Győrött befejezik a Dália palota építését

A győri Dália palota ingatlanegyüttes építése 2006-ban kezdődött a megszüntetett Vagongyár, a Rába Nyrt. volt ipartelepének területén. A városközponthoz és a Duna-ághoz egyaránt közeli területen az előző tulajdonos forráshiányra hivatkozva állította le a munkálatokat 2008-ban. Az épület azóta üresen és befejezetlenül állt, új befektetőre várva.

Ilyen lesz elkészülte után győri Dália palota.

A beruházás sorsának rendezésében tevékeny szerepet vállalt az önkormányzat is: amellett, hogy szolgáltatás- és funkcióbővítési terveket és ingatlanhasznosítási koncepciót dolgozott ki, módszeresen kutatott új befektetők után. Az igyekezet tavaly októberben sikerrel járt, az új tulajdonos az OTP Ingatlan Zrt.-t kérte fel fővállalkozónak.

A Magyar Waggon-és Gépgyár madártávlatból 1916-ban; ennek helyén épült a többi között a Dália palota.

A beruházást ismertető mai sajtótájékoztatón elhangzott: elsősorban a helyi építőipari vállalkozásokra számítanak a befejezéshez szükséges, mintegy kétmilliárd forint értékű kivitelezési munka elvégzésében. Köztük azokra a cégekre is, amelyek már részt vettek a társasház építésében.

A különböző méretű lakások értékesítése a tavasszal, várhatóan március közepén kezdődik, az otthonok műszaki átadása még az ősszel megtörténik. Így az első lakók még az idén beköltözhetnek a Dáliába.