Magyarország miniszterelnöke hagyományosan két települést jutalmaz különdíjjal. A kormányfő díjait a miniszterelnök felesége adta át Balatonfürednek és Komlóskának. Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága Mosonmagyaróvárt és Csemőt jutalmazta, önkormányzati és területfejlesztési bizottsága pedig Sárospatak város önkormányzatának munkáját ismerte el. A sport és turizmus bizottsága Sátoraljaújhelyt és Dunakilitit jutalmazta. A Belügyminisztérium Debrecennek, Tivadarnak, Győrnek, Orfűnek, Encsnek és Fehértónak nyújtott át díjat; a belügyi személyi elismerést Laczkó Mária, Hévíz város főkertésze kapta, akinek döntő szerepe volt abban, hogy Hévíz a 2013. évi európai versenyben országos első helyezést szerzett.
A hagyományos magyar növény és virágkultúra megőrzéséért a Vidékfejlesztési Minisztérium Hajdúnánás és Poroszló önkormányzatának munkáját ismerte el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális díját Sopron kapta, a környezettudatos oktatás megvalósulásáért három óvoda és két iskola munkáját emelték ki. A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai díjában Nagykőrös és Kaposvár részesült. Budapest főváros díját a XIX. kerület nyerte el.
Harmadszor adták át a „Magyarország legszebb főtere” díjat, melyet a Virágos Magyarországért Szervező Bizottsága és a Magyar Turizmus Zrt. közösen alapított. Az idei nyertes Budapest II. kerülete, a Mechwart tér lett. A fővárosi önkormányzat a „Budapest legszebb főutcája” díjat a XX. kerületnek ítélte oda.
„A virágos Magyarországért” szervező bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsát az idén Ráckeve, Tiszakécske, Szerencs, Sárvár, Salgótarján, Siófok és Tapolca kapta. Ezt a kitüntetést régiónként csak az az egy település kaphatja meg, amelyik évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben.
A 2013. évi felhívásra 301 település jelentkezett, a legtöbb Baranya megyéből (40), Borsod-Abaúj-Zemplénből 25, Győr-Moson-Sopronból24, afővárosból tizenegy kerület nevezett be a versenybe. A gyulai díjkiosztón összesen több mint százhúsz települést jutalmaztak a kiírók vagy szponzorok felajánlásaiból.
Ez alkalommal osztották ki a 2013. évi Rozmaring-díjakat azoknak az éttermeknek, amelyeknek mind gasztronómiai kínálata, mind pedig környezete kimagaslóan igényes.
A további díjazottakról és a szponzorok díjairól a Virágos Magyarországért verseny honlapján lehet olvasni.
„A virágos Magyarországért” versenyt 1994-ben hirdették meg először. Az első évben 69 település jelentkezett, azóta a verseny igazi mozgalommá vált. Nincs Magyarországon még egy olyan megmérettetés, amelyik évente kétmillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtéséért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos neveléséért.
A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás jegyében. Az európai versenyt 12 ország mintegy 25 ezer települése és több mint 50 millió lakosa támogatja, ezzekl egyedülálló Európában.
Az idén rangot adó magyar siker született: Hévíz a város, Csopak pedig a falu kategóriában szerzett ezüstérmet. Jövőre Gyula és Zebegény indul Magyarország képviseletében az Entente Florale Europe európai környezetszépítő versenyben.

