Ha már nem csupán a gyertya világít

A vasárnap kezdődő adventi időszakban és karácsony közeledtével megnő a tűzesetek száma. Most, amikor a járványveszély-helyzet miatt a szokásosnál is többet tartózkodunk otthon, különösen érdemes megtartani néhány szabályt – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). 

Régi tapasztalat: november végétől az év utolsó napjáig tartó időszakban jegyzik fel az otthonokban keletkező tűzeseteknek mintegy a hatodát, az éves átlag kétszeresét. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint ősszel és télen átlagosan negyvenöt percenként gyullad ki egy lakás, naponta két-három lakás válik lakhatatlanná a tűz miatt, kétnaponta meghal valaki lakástűzben. Az idén eddig 5950 lakástűz volt, 482 ember szenvedett füstmérgezést, 86-an pedig életüket vesztették.

Az évtized első nyolc évében több mint ötvenezer tűzeset után mintegy negyvenezer-millió forintot fizettek ki a biztosítók, és az azóta eltelt időszakban sem javult a helyzet – tavaly januárban például több mint hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, vagyis átlagosan óránként. (Az esetek számát illetően a tűzoltók statisztikái némileg eltérnek a biztosítókétól, mivel biztosítás híján nem minden károsodott otthon tulajdonosa számíthat a társaságok segítségére. A hazai lakóingatlanoknak ugyanis csak a 72-73 százaléka biztosított.)

Lakástűz után (kép: meinbezirk.at)

A tüzeknek mintegy harmadát okozzák gondatlanul elhelyezett karácsonyfák vagy gyúlékony adventi koszorúk. A legtöbb lakástűz a konyhában keletkezik. A második legveszélyesebb terület a lépcsőház. Előfordulásukat tekintve az élen szerepelnek az erkélyen keletkezett tüzek, amelyek egyértelműen a dohányzással vannak összefüggésben. Az esetek legnagyobb része emberi mulasztásra, gondatlanságra volt visszavezethető. A legtöbb kár a konyhai tűzesetek, a fűtőberendezések, valamint az elektromos berendezések hibájából eredt, és gyakori ok az ágyban dohányzás is. Számos esetben fordult elő, hogy meggyulladt a tűzhelyen felejtett serpenyőben, edényben lévő olaj, és a nagy bajt az okozta, hogy rosszul kezdték oltani a tüzet. Ilyen esetben soha ne oltsunk vízzel, a legcélszerűbb, ha az edényre egy fedőt helyezünk! 

Gyakori volt az is, hogy a fűtőberendezésekhez túl közel helyezték el a bútorokat, emiatt meggyulladtak. A legtöbb esetben a konyhából indul ki a lakástűz. Tüzet okozhat a hibás elektromos készülék, az általa termelt hő is. Más esetekben a rosszul vagy egyáltalán nem karbantartott hálózat. Karácsonyi időszakban nem árt gondolni arra sem, hogy egy-egy fali csatlakozóra ne kössünk 2000-2500 W összteljesítménynél nagyobb terhelést hosszabbítók és elosztók segítségével, mert különben könnyen túlterhelhetjük az elosztót és a fali vezetéket egyaránt. 

A lakástüzek többségénél nem közvetlenül a tűz okoz sérülést: a füst mérgezéssel, halállal járhat. Mindez megelőzhető, ha füstérzékelőt helyezünk el a lakásban. Az eszköz erős hanggal jelzi a tüzet már akkor, amikor még megfékezhető.

A tűzmegelőzés legfontosabb tudnivalóit itt olvashatja.