Annak ellenére, hogy a pályázás ügyét a kormány a sajátjaként kezeli, minden harmadik kormánypárti szavazó is a pályázat visszavonására szavazna, az ellenzéki pártok támogatói és a párt nélküliek körében viszont többszörös fölényben vannak az ellenzők.
Azt, hogy egyáltalán népszavazásra jusson a kérdés, a budapestiek 53 százaléka helyeselné vagyis már a felmérésből valószínűsíthető volt, hogy összegyűlik a szükséges számú aláírás. A városokban is többségben vannak, akik szeretnék, ha (országos) népszavazást tartanának, de a falvakban már a népszavazás ellenzői vannak túlsúlyban. A népszavazás hívei csak a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok táborában vannak döntő többségben, a pártpreferencia nélküliek körében kisebb a támogatók fölénye, a jobbikosok pedig megosztottak a kérdésben. A Fidesz-szavazók többsége ellenzi ugyan, hogy az olimpiai pályázat ügyében népszavazást tartsanak, de számottevő részük, csaknem kétötödük helyeselné ezt.
Magáról a Momentum-kezdeményezéséről a magyarok kétharmada (66 százalék) hallott a felmérés időpontjában. A budapestiek döntő többsége (82 százalék) ismerte az akciót, de a városokban és a falvakban élők többségéhez (62 és 59 százalék) is eljutott a hírük – ami tekintettel az aláírásgyűjtés kizárólag fővároshoz kötöttségére – kifejezetten nagymértékű ismertség.
Ha kiírják népszavazást, a budapestiek egyharmada – állítása szerint – biztosan elmegy szavazni. Ha országos lenne a népszavazás, a vidéki városok lakói a budapestieknél is nagyobb arányban vennének részt, és a leginkább a községekben élők tartózkodnának a részvételtől.
Budapest kandidálása a pályázás hivatalos (2015. szeptemberi) bejelentése óta megosztja a közvéleményt. A Medián felmérései szerint az ellenzők minden időszakban többségben voltak, de a fölényük soha nem volt akkora, mint most, 2017 elején. Az olimpia-rendezés táborának enyhe csökkenése párhuzamosan történt azzal, hogy egyre többen ítélték esélyesnek magát a pályázatot. 2015-ben még háromszor annyian voltak, akik inkább irreálisnak érezték a kezdeményezést, és bár még mostanában is masszív többségben vannak a kételkedők, a különbség már csak másfélszeres. Tehát az, hogy a vetélytársak sorozatos visszalépésével egyre inkább komolyra fordult a dolog, semmiképpen nem növelte az olimpiarendezés híveinek számát, sőt a polgárok egy része valószínűleg éppen ennek következtében érezte át a kérdés igazi tétjét. Azoknak az aránya, akik valószínűnek, vagy szinte biztosnak érzik a budapesti pályázat sikerét, de a pályázat visszavonását támogatják, az idén januárban 9 százalék volt, miközben három korábbi időpontban alig volt kimutatható ez a véleménykombináció.
A felmérések (a legutóbbi 2017. január 27–31. között) a Medián-Omnibusz keretében egyenként 1200 fős országos reprezentatív minta személyes megkérdezésével készültek. A véletlen mintavételből eredő kisebb torzulásokat a kutatók többdimenziós súlyozással korrigálták.

