…A Wall Street egyik elemzője teljesen logikusnak nevezi, hogy a szabad forgalom megszűnése visszavetné a kereskedelmet, aminek a nettó hatása euró milliárdokban jelentkeznék – mínuszban. Hiszen az EU-ban az áruk mintegy felét jelenleg közúton juttatják célba.
A Süddeutsche Zeitung szerint a német kancellár elsősorban az EU keleti tagállamainak küldött szokatlanul éles hangú figyelmeztetést, amikor tegnap arról beszélt a Bundestagban, hogy a menekültkérdésen dől el, fennmaradhat-e a schengeni rendszer. A tudósítás megjegyzi, hogy Lengyelország immár hallani sem akar a kvótáról, a magyarok és a szlovákok pedig az Európai Bírósághoz kívánnak fordulni ez ügyben. A kancellár kijelentette a német szövetségi törvényhozásban, hogy a szabad utazásra hosszú távon csak akkor van mód a földrészen, ha a tagállamok kötelező és állandó kulcs alapján osztják el egymás közt a menekülteket. Hozzátette: az EU idáig nem tudott megállapodni abban, milyen legyen is éles helyzetben a szolidaritás. Merthogy itt nem valami csekélységről, hanem Schengenről van szó. Véleményéhez csatlakoztak a szociáldemokraták is. A kancellár azt is hangsúlyozta, hogy Németországnak – súlyából következően – újra és újra meg kell kísérelnie, hogy meggyőzni az uniós partnereket. Törökországot ugyanakkor kulcstényezőnek nevezte az embercsempészek elleni harc, illetve a menekülttáborokban uralkodó állapotok javítása szempontjából. Ehhez pénzt kell adni Ankarának, de a kvóta segítene a törökökre nehezedő nyomás enyhítésében is – mutatott rá Merkel.
Ezt is a müncheni lap írja: Európa még nem vallott kudarcot, de lassan széttöredezik – mutat rá a müncheni lap kommentárja. A nyár óta minden eddiginél jobban lehet látni, hogy a kontinens tovább már nem nő össze. A menekültáradat csupán katalizálja a régóta tartó fejleményeket.
Keleten visszaállamosítanak, a jövőt a csillogó nemzeti múltban keresik, jóllehet az így sohasem létezett. Délen a gazdasági gondok miatt megerősödtek olyan áramlatok, amelyek hol Németországban, hol az EU-ban látják több baj okát. A földrész közepén pedig sokan elbizonytalanodtak, számukra a határok nélküli együttélés eszményből potenciális veszélyforrás lett.
Úgy látszik, hogy Európa lebomlik. Példa erre Lengyelország, amelynek új kormánya a magyar lelki társakhoz hasonlóan úgy gondolja, hogy az érkező menekülteket elsősorban Németország bátorította. Varsó nem érzi a közös felelősséget, és nem is akarja kivenni részét a megoldásból. Azonkívül a lengyelek kulturkampfot hirdettek, nemcsak a baloldaliak és a liberálisok, hanem a multikulturális Európa ellen is.
Hasonló események zajlanak Magyarországon is, csak itt a magyar napnyugat van a középpontban…
A Deutsche Welle német közszolgálati rádió tudósítása: Magyarország a határkerítéssel szinte teljesen megszabadult a migránsoktól, ugyanakkor bíróság elé állítja azokat, akik engedély nélkül lépnek be az országba. A tudósító elment a szegedi bíróságra, ahol éppen egy szír férfit ítéltek kiutasításra, miután átmászott a szögesdróton. A Helsinki Bizottság ügyvédje szerint a testület semmiféle megértést sem mutatott, ám a vádlott és családja időközben már elhagyta az országot, így a döntés az érintett távollétében született meg. Az Orbán-kormány pedig azon van, hogy távol tartsa a menekülteket egész Európától.
Kovács Zoltán szóvivő kifejtette: véget kell vetni annak a veszedelmes precedensnek, hogy a földrész segíti ezeket az embereket, lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag ellenőrzés, minden vizsgálat nélkül jussanak be. A szóvivő elmondta: Magyarország pénzt és szakembereket ad Szerbiának, Macedóniának és Szlovéniának az ott zajló határerősítésekhez.
Szegeden szeptember közepe óta 688 embert sújtottak kiutasítással, bár az ENSZ szerint nem lehet bűncselekménynek minősíteni, ha valaki menedékkérőként lépi át a határt…
A mai teljes nemzetközi sajtószemle a Klubrádió honlapján olvasható.

