Jó volna már, ha legalább a filmforgalmazók megtanulnák végre, hogy a nem latin betűs nyelvekből átvett neveket nem az angol, hanem a magyar helysírás szerint kell írni! Az eredeti történet hőse, a hágónak nevet adó orosz férfi neve Дятлов, magyarul: Gyatlov, de semmiképp sem Dyatlov.
Először lássuk a film alapjául szolgáló régi történetet! 1959 elején a szovjetunióbeli Szverdlovszkból Igor Alekszejevics Gyatlov egyetemista vezetésével egy kilencfős társaság indul síelni és hegyet mászni az Ural észak-nyugati részén lévő Halál-hegyhez, a manysi (vogul) rokonaink által lakott vidékre. Csatlakozik hozzájuk egy magashegyi túravezető (és mellesleg belső elhárítási tiszt), viszont egyik megbetegedett társukat fél útról visszaküldik. Ennyi biztos; innen a történet már csak a hátrahagyott naplótöredékek, a később megtalált fotók, továbbá a nyomozás bűnügyi dokumentumai, valamint a különféle szakértői vélemények alapján rekonstruálható. Ugyanis mikor a társaság az előre megbeszélt időpontban nem jelentkezik, februárban nagy erőkkel kutatni kezdik a síelőket. Öt holttestre hamar rábukkannak, további négyet pedig az olvadás után találnak meg pár száz méterre társaik tetemétől. A részletekre, hogy milyen nehezen megmagyarázható kérdéseket vetett fel a holttestek és a terep vizsgálata, itt nem szeretnék kitérni, de a teóriák között a lavinaomlástól a manysi legendákon át a radioaktivitás jelenlétéig, a jetitől a szovjet hadsereg titkos kutatásain és fegyverkísérletein át az ufó-tevékenységekig sok minden szóba jött számos kérdőjellel. Az mindenesetre problémás, hogy a nyomozást feltűnően gyorsan lezárták, a talált nyomok, tárgyak, vallomások és jelentések egy része eltűnt, illetve titkosították, a térséget pedig 1962-ig lezárt területté nyilvánították. Nyilvánvaló tehát, hogy a Gyatlov-expedíció tagjai valami olyasmibe keveredtek, amibe nem kellett volna. A halálos esemény helyszínét idő közben Gyatlov-hágónak keresztelték el, és emlékművet is állítottak az ott elhunyt kilenceknek.
Feltéve, hogy mindez igaz! De látva a filmet, az én összeesküvés-elméletes agyamban az is megfordult: nem lehet, hogy mindez csak egy készülő filmhez felhúzott Patyomkin-fal, ügyesen kitalált hitelesítő manőver az érdeklődés felkeltésére? Ma már minden jól manipulálható, csak pénz és ötlet kérdése. Ellenőrizni nem tudom és nem is akarom, ez nekem nem ér meg annyit, amennyit a filmbeli diákturistáknak, hogy utánajárjak. Fogadjuk el tehát, hogy igaz!
Itt érünk el ugyanis magához a Halál-hegy filmhez. Ötvenhárom évvel később a rámenős Denise Evers (Gemma Atkinson) vezetésével öt amerikai egyetemista indul el az egykori események helyszínére, hogy felelevenítse és netán megfejtse a Gyatlov-hágó eddig megfejtetlen titkait: az orosz túrázók halálának okát, hogy miért voltak radioaktívak a holttestek, hogyan sebesülhettek meg úgy, hogy semmi sem utalt külső támadásra, egyáltalán: mibe tenyerelhettek bele stb.? Fiatalos önbizalom, amerikai optimizmus és jókedv, és csodák csodájára még az orosz hatóságok sem gördítenek akadályt az amerikai filmes turisták szabad kóborlásának útjába, ami azért nem semmi! Hőseinket mindenki segíti mindaddig, míg valahol ki nem derül, hogy mi a céljuk, mert akkor szinte mindenki bezárul, vagy ellenségesen vissza akarja őket tartani a szándékuktól.
A pokol a helyszínen el is szabadul, méghozzá láthatatlan ellenség formájában. Úgy tűnik föl: valaki lavinát küld a kis csapatra, amiben egyikük meg is hal. Aztán lövöldöznek rájuk, két újabb haláleset. Denise talál egy titokzatos, kívülről zárható barlangot, és egyetlen élő társával be is hatol. Ott aztán végképp elszabadul a rendező és a forgatókönyvíró Vikram Weet fantáziája. Nem illendő mindent előre elárulni, elég legyen annyi, hogy erős idegek kellenek hozzá, mert itt aztán minden össze van kutyulva.
A filmet látva először az Ideglelés – The Blair Witch Project jutott eszembe, aztán meg az, hogy ez olyan, mint azok a paródiafilmek, amelyekben a földönkívüliektől a zombikon át a hadsereg titkos kutatásaiig minden egyszerre jelen van, de itt a humornak nyomát sem lelni, tehát nem paródia. De azért komolyan venni sem lehet. A jó thrillernek, horrornak is megvan az a tulajdonossága, hogy a végén ad valami katartikus lezárást, de itt semmi, maximum a nézőnek lehet olyan rossz érzése: te, ezek ezt még akár folytathatják is! Nem kéne, mert ez a film sem igazán jó.
Renny Harlin, a finn származású amerikai rendező a Cliffhanger (Függőjátszma) filmjével már bizonyította, hogy van affinitásaa havashegyek közti feszültségkeltéshez, a Die Hard második részével (Még drágább az életed), vagy az Utánunk a vízözön filmjével pedig, hogy az akciók sem állnak tőle távol. Itt ez az ál-dokumentarista stílus-katyvasz azonban nem igazán nyerő. Legerősebb a filmjében a hiteles oroszországi miliő megteremtése, de például a fiatalok egyénítése, színészvezetése, vagy a föld alatti történések nem nyerték el a tetszésemet, és összhatásában is inkább rossz filmként éltem meg, semmint jóként.
Egy kis háttér; tessék kattintani!