Halász Judit új lemezéért rajonganak az unokái

Apa nem csupán az a személy, aki reggel elmegy dolgozni, majd este későn hazatér. Apával el lehet menni horgászni, ő is el tudja készíteni a reggelit és még bújócskázni is lehet vele a kertben. Ha ő otthon van, akkor teljes a család. S ez az, amely Halász Judit számára a legfontosabb, az igazi család. A művésznő Apa, figyelj rám! című lemeze apákhoz, kispapákhoz, nagypapákhoz szól, ám az egész család számára élmény, szórakozás és kikapcsolódás.

„Az utóbbi időben egyre több apuka tette szóvá, hogy nem csak a nagymamák vannak, meg testvérek, léteznek apukák is a világon! S valóban, az utóbbi lemezeimmel a család fontosságát szerettem volna hangsúlyozni, ám az édesapák valahogy kimaradtak. Így egyfajta hiányt megszüntető szerepe is van ennek az albumnak amellett, hogy fel akarom hívni a figyelmet arra, a kicsiknek szükségük van az apára is” – mondta el új lemezéről mosolyogva Halász Judit. „Az unokáim már többször is meghallgatták az apalemezt, tetszett nekik. Remélem, a többi gyerek is szereti majd ezeket a dalokat. Úgy gondolom, az eddigi lemezeim egyik legvidámabbja, a néhány szívszorító dal ellenére is” – tette hozzá a színésznő.

Az Apa, figyelj rám! alkotógárdája az az összeszokott, kiváló művészekből álló csapat, amelyik Halász Judit előző lemezein is dolgozott már. Az albumra szerzett dalokat Bródy János, Tolcsvay László, Bódi László Cipő, Anti Tamás, Fodo és Móricz Mihály is, a megzenésített verseket Szabó T. Anna, Tóth Kriszta, Osvát Erzsébet, Lackfi János és Ady Endre írta. Sőt, Szabó T. Anna Halász Judit kedvéért még két új, apákról szóló verset is írt. A dalok között a „Hangyabanda” apróságai varázsolnak még vidámabb hangulatot a lemezre, a borító pedig képeskönyvként is használható, köszönhetően Kovács Yvette fantasztikus festményeinek.

Halász Judit Apa, figyelj rám! című lemeze az Universal Music gondozásában jelenik meg.

(Nem szeretne ünneprontó lenni a szerkesztő, pusztán megjegyzi, hogy Halász Jutka új lemezének borítóján két helyesírási hiba éktelenkedik. Az „Apa” szó után hiányzik a vessző, a cím végéről pedig a felkiáltójel. Remélhetőleg a második kiadáskor sikerül korrigálni a két hibát.)