Három magyar a londoni fiatal tudósok fórumán

Az eseményre a Magyar Innovációs Szövetség 2003 óta évente delegál fiatalokat. Az idén a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának három tagja vett részt a diákfórumon:

Juhász Dorottya (Debrecen), aki a 19. ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen 3. helyezést, a 20. ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen pedig 2. helyezést ért el „Méregből gyógyszert” című pályamunkájával

Balassi Márton (Penc) és Horváth Dávid (Szendehely-Katalinpuszta), mindkettő a BME hallgatója, a 19. ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen és az EU fiatal tudósok versenyén egyaránt első helyezést ért el az „Informatikai modellezés és helyi hálózat az ökológia tanításának szolgálatában” című szoftverrel.

A 2011-i londoni fórum fő témái a tengerészeti tudományokról szóltak. Megvitatták a globális felmelegedés okozta változásokat, szóba került a tengeri élőlények világa, beszéltek a távoli bolygók óceánjairól. A szabadon választható programokon jóformán minden tudományágnak voltak bemutatóórái és előadásai.

A diákok betekinthettek a londoni egyetemi rendszer működésébe és a kutatói munka által kínált lehetőségekbe is. Az oxfordi és cambridge-i egyetem meglátogatása új távlatokat villantott föl a résztvevők előtt.