Hárommillióan tejcukor-érzékenyek Magyarországon – laktózbontó laktáz-enzim

Az Európai Unió átlagához (1015 százalék) mérten nálunk jóval magasabb, csaknem a duplájára rúg azok száma, aki ebben a hiánybetegségben szenved. Két-hárommilliónyian kénytelenek mellőzni a tejivást, illetve a tejtermékek fogyasztását, ami további szövődményeket, például csontritkulást okozhat.

Nyugat-Európában az emberek zöme tud róla, ha érintett, nálunk viszont a laktózérzékenységben szenvedők jó részének erről fogalma sincs. Az előforduló hasmenéseket gyomorrontásnak tulajdonítja. A tájékozatlanság miatt sokan úgy gondolják, hogy teljesen le kell mondaniuk a tejtermékekről, de így szervezetük jóval kevesebb kalciumhoz, fehérjéhez, foszforhoz és vitaminokhoz jut. Azt is kevesen tudják, hogy van megoldás a problémára, mégpedig a laktózmentes tej fogyasztása. Magyarországon elsőként a Naszálytej Zrt. hozta forgalomba laktózmentes termékcsaládját, amiért átvehette a Magyar Termék Nagydíjat, és elnyerte a Sérültek.hu Magazin Odafigyelés-díját is.

A tejcukrot az emberi szervezet nem tudja közvetlenül megemészteni, csak miután a laktáz nevű enzim lebontotta. A laktózérzékenységben szenvedők szervezetéből azonban hiányzik ez az enzim, vagy termelődésében zavar keletkezett, így a tejcukor nem képes felszívódni. Az érintetteknél a tejtermék fogyasztása után bélkorgás, puffadás, szélgörcs, hányinger, hasi görcsök és hasmenés okozhat kellemetlenséget.

Étrendjükből a tejcukor-emésztési zavarban szenvedők általában teljesen elhagyják a tejtermékek fogyasztását, ami helytelen. A Magyarországon kapható laktózmentes tejnek100100 grammjában 0,1 grammnál is alacsonyabb a tejcukor mennyisége. A gyártó cég folyamatos fejleszteinek köszönhetően ma már a tejcukor-érzékenységben érintettek többféle laktózmentes tejből és az ebből készülő tejtermékek közül választhatnak.

Az érzékenyek számára készülő tej gyártási eljárásának lényege, hogy laktáz enzim hozzáadásával a tejben lévő tejcukor lebontása már a termék elfogyasztása előtt megtörténik, s így a betegségben érintettek számára is emészthető a tejtermék. Európai összehasonlításban Magyarországon kifejezetten alacsony a laktózmentes tejtermékek részaránya. Külföldön viszont, ahol az egészségügyi szervezetek már korábban tudatosították a lakosságban a betegség jellemzőit, sokan felismerték betegségüket és fordultak laktózmentes tejtermékekhez.

A tejfogyasztást dietetikus szakértők is az egészséges étrend részeként határozzák meg, mivel az emberi szervezet legkönnyebben a tehéntejből jut kalciumhoz, a fehérje, a kalcium, a D-vitamin, a foszfor, a tejzsír ugyanis csak a tejben található meg együtt a megfelelő arányban. A magyarok mégis mindössze 1,8 deciliter tejet fogyasztanak naponta, a szakértők által javasolt napi fél literrel szemben.

Magyarországon a Magic Milk termékcsalád 2,8 százalékos laktózmentes friss dobozos tejét, illetve a Tetra Gemina Aseptic dobozba csomagolt laktózmentes UHT-tejet, a laktózmentes tejfölt, túrót, valamint a laktózmentes túródesszertet a Magyar Termék Nagydíjjal tüntették ki. A szeptember elsején díjazott finomságok mellett a tejcukor-érzékenyek számára Tetra Gemina Aseptic csomagolású laktózmentes habtejszínt, joghurtot és 1,5 sázalékos friss dobozos tejet is készít a Naszálytej.

Magyarországon az általános iskolások 6,2 százaléka, a serdülők és fiatal felnőttek (1529 év) csaknem hét százaléka és a felnőttek (3049 év) 14,66 százaléka szenved laktóz-intoleranciában. Egyes tanulmányok azonban 2030 százalék közé teszik az érintettek arányát, vagyis 2-3 millió magyar szenvedhet tejcukor-érzékenységben. Ezt támasztja alá a mindennapi klinikai gyakorlat is, ahol a gasztroenterológiai szakrendelésen megforduló betegek igen nagy része olyan tünetekről számol be, amelyeket akár egy ki nem mutatott laktózérzékenység is okozhat.