„Horn Gyula külügyminiszterrel utaztam Gymnichbe – mondta Németh. – Elmondtam Kohlnak, hogy szeptemberben meg szeretnénk nyitni az osztrák határt a Magyarországon tartózkodó, százezernél több NDK-menekült előtt. Erre ennek a hatalmas termetű férfiúnak könnyek szöktek a szemébe. Legalább háromszor megkérdezte: mit szól ehhez Gorbacsov? „Semmit” – hangzott a válaszom. Két héttel később, szeptember 10-ről 11-re virradó éjjel aztán bekövetkezett a határnyitás.
Az újságíró közbevetésére – állítólag Horn Gyula kijelentette, hogy ő volt, aki a határnyitást Kohllal és Genscherrel közölte – Németh Miklós kijelentette:
„Ez képtelenség. Nézzen csak utána Helmut Kohl emlékirataiban. Gyula ismert volt arról, hogy az előtérbe tolta magát.”
Ezt a történelmi jelenetet igyekeztem fölkutatni német forrásból. Bacsó-Marton Erika, a budapesti Goethe Intézet könyvtárosa alaposságának köszönhetően végül is megkaphattam a berlini Propyläen Kiadónál 1996-ban megjelent „Helmut Kohl: Ich wollte Deutschlands Einheit“ című emlékezéskötetnek azokat a passzusait, amelyek a magyar kormányküldöttség gymnichi tárgyalásáról szólnak. (A „Helmut Kohl: Németország egységét akartam” című kötetet Kai Diekmann és Ralf Georg Reuth állította össze és rendezte sajtó alá.)
A gymnichi kastélyban lezajlott nyugatnémet–magyar legfelső szintű találkozóról elöljáróban a szerkesztők – természetesen Kohl kancellár szavait is idézve – leszögezik, hogy a két német állam (a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság – a szerk.) viszonya az európai stabilitás lényeges eleme, olyan, amely valamennyi európai államot érint. Kohl: „A Gorbacsov főtitkárral [1989.] június 15-én Bonnban aláírt közös nyilatkozatban politikánk «elsődleges feladataként» jelöltük meg a hozzájárulásunkat «Európa megosztottságának felszámolásához». A jelenlegi helyzet igazolja e feladat fontosságát.”
Kohl e nyilatkozat (értsd: egyetértés) fényében már derűlátóbban ítélte meg a keletnémet menekültügy megoldását. Nem sokkal később a kancellár rövid szabadságra utazott hagyományosan a salzkammerguti (Ausztria, Wolfgangsee) St. Gilgenbe, és ott érteNémeth Miklósmagyar kormányfő telefonhívása. „Megkönnyebbülésemre közölte: azon fáradozik, hogy egyetlen németet se kelljen akarata ellenére az NDK-ba visszaküldeni. Ezzel arra utalt, hogy remény van arra, honfitársaink rövid időn belül kiutazhatnak a szabadságba, bár a kétségek fennmaradtak, hiszen Magyarország továbbra is a Varsói Szerződés tagja…”
Egy szerfölött kalandos és életveszélyes berlini repülőút után (a Kohlt és kíséretét szállító amerikai C-21-es katonai gép egyik hajtóműve fölmondta a szolgálatot és kényszerleszállást hajtott végre a magas rangú utasokkal a fedélzetén) végül is egy menetrend szerint járattal visszatért Bonnba, a nyugatnémet kormány székhelyére, ahol HorváthIstván magyar magykövet Németh Miklósminiszterelnök kívánságát közvetítette: a magyar kormányfő abszolút titoktartás közepette szeretne találkozni a nyugatnémet vezetőkkel. Péntekre, 1989. augusztus 25-re tűzték ki a találkozót, a helyszín a Bonnhoz közeli Gymnich-kastély.
A szóban forgó könyvben olvasható, hogy egy nappal a kormányfői találkozó előtt kiéleződött a helyzet a magyar–osztrák határon. Nyilvánvalóan parancsnokaik utasítására a magyar határőrök elkezdtek vadászni az NDK-menekültekre. Géppisztolyukból sorozatokat adtak le a menekülők feje fölé, gumibottal ütlegelték őket, még gyerekek is megsérültek. Ezzel egyidejűleg jó hírt is jelentettek: aznap 117 NDK-menekült távozhatott a budapesti nyugatnémet nagykövetségről.
A gymnichi találkozóról ezt mondta Kohl kancellár a kötet szerkesztőinek:
„Hans-Dietrich Genscheren kívül (ő volt akkor a külügyminiszter – a szerk.), aki éppen azokban a napokban épült föl szívinfarktusából, Horst Teltschiket (Kohl régi bizalmasa, a kancellári hivatal helyettes vezetője, a német–német tárgyalások és az újraegyesítés egyik főszereplője), Eduard Ackermannt (a kancellár szóvivője), Rudi Seiterst (a kancellári hivatal miniszteri rangú vezetője) és Juliane Webert (Kohl talán legközelebbi munkatársnője, titkárságának vezetője) avattam be a magyar vezetőkkel tervezett gymnichi találkozó részleteibe. Péntek kora reggel ismételten kértem ezt a kis társaságot a feltétel nélküli hallgatásra, a titoktartásra. Mindent meg kellett tenni azért, hogy ne éleződjék tovább a Budapest–Kelet-Berlin különösen feszült kapcsolata.”
Pénteken, 1989. augusztus 25-én reggel landolt a magyar kormánygép a kölni repülőtéren, ahonnan helikopterrel érkezett Németh miniszterelnök, Horn külügyminiszter és Horváth nagykövet Gymnichbe; a vendégeket Kohl és Genscher fogadta a kastély előtt. A kancellár ekként emlékezik a folytatásra:
„Németh kezdte a beszélgetést a magyarországi helyzet kendőzetlen ismertetésével. Országa, miként eddig, ezután is a Varsói Szerződés tagja, érvényes szerződést szegne meg, ha «az NDK állampolgárait» érvényes dokumentumok nélkül engedné kiutazni – mondta, és utalt a két ország közötti megállapodásra, amely szerint meg kell tagadni egymás országai állampolgárainak Nyugatra távozását, ha nincs érvényes kiutazási engedélyük…”
Ezután Németh a többi között beszámolt arról, hogy nem sokkal előtte beszélt Honeckerrel (az NDK-t irányító szocialista párt főtitkárával – a szerk.), a reformok megátalkodott ellenzőjével. Németh felhasználta az alkalmat arra is, hogy beszámoljon országa reformpolitikai törekvéseiről a keletnémet vezetőnek. És bár Honecker meghallgatta, a végén három kötetet nyújtott át magyar vendégének bennük a saját beszédével, a pártkongresszus dokumentumaival és pártja programjával, hogy feltétlenül olvassa el.
„Mondtam Némethnek – olvasható az emlékiratként is szolgáló Kohl-könyvben –, hogy ugyanaz a benyomásom Honeckerről, mint neki. Minden körülmények között hivatalban akar maradni – mindennemű reform a hivatalába kerülne… Ami Ceausescut illeti, Németh elmondta, a román vezető a Varsói Szerződés tagországainak júliusi, bukaresti találkozóján egy pszichésen beteg ember benyomását keltette. Végtelen monológjai közben annyira kiabált, hogy végül elvesztette a hangját. A magyaroknak azt vetette a szemére, hogy megvették az egész világsajtót, hogy hazugságokat terjesszenek Romániáról…” Szóba került még a csehszlovákiai és a bulgáriai helyzet is, a többi között az is, hogy hatalmas gazdasági problémáik miatt a bolgárok újólag napirendre vették: kérik felvételüket a Szovjetunió tagországai közé.
A gyminichi eszmecserén a magyar politikusok teljes nyíltsággal beszéltek a hazájukban szükségessé vált reformokról, és arról, hogy a Varsói Szerződés csúcstalálkozóján követelték a paktum újrafogalmazását, különös tekintettel arra, hogy a tagországoknak legyen joguk a fejlődés saját útját járniuk. Miután Gorbacsov ezzel egyetértett, néhány tagország el is fogadta a javaslatot.
Gorbacsovval kapcsolatosan elhangzott, hogy bár a szovjet pártfőtitkár jóindulatúan kezeli a magyar reformtörekvéseket, a szovjet nómenklatúra már nem annyira, és senki sem tudhatja, hogy miként reagál majd Moszkva a magyar határ megnyitására az NDK-beli németek előtt. Elvégre akkor még kétszázezer szovjet katona állomásozott Magyarországon.
A továbbiakban Németh Miklós visszatért a menekültek problematikájához. Elmondta, hogy információi szerint Bulgáriában, Romániában és Csehországban is nagyszámú NDK-turista tartózkodik. Feltehetően a magyar kormány lépését várják, és csak azután döntik el, visszatérjenek-e az NDK-ba vagy Magyarországon keresztül Nyugatra távozzanak. Németh ezután mondta ki a megváltó szavakat:
„Szó sem lehet a menekültek visszatoloncolására az NDK-ba. Megnyitjuk a határt. Ha semminemű külső katonai vagy politikai erő más magatartásra nem kényszerít bennünket, akkor a határt nyitva tartjuk az NDK-polgárok számára.” Németh hozzáfűzte, hogy szeptember közepéig valamennyi német kiutazhat Magyarországról.
„Könnyek szöktek a szemembe, amikor Németh ezt kijelentette” – folytatta Kohl. » Ebben a pillanatban tudatosodott bennem, világosabban, mint valaha, mennyire fontos és helyénvaló volt, hogy a hosszú-hosszú évek alatt kitartottunk az egy német állampolgárság mellett, hogy nem adtunk teret azon ellenzéki és a média széles köreiből érkező követeléseknek, akik és amelyek hazánk felosztásába rég beletörődtek. Legalább annyira abszurd, mint elviselhetetlen volt az a gondolat, hogy mindazoknak a németeknek, akik Magyarországon és máshol a szabadságba vágytak, külföldiként politikai menekült-státusz iránti kérelmet kelljen benyújtaniuk.«
Kohl többször is megkérdezte Némethtől, vár-e ezért Magyarország bárminemű ellentételezést, ám ő mindannyiszor nemmel válaszolt, mondván: »Magyarország nem kereskedik emberekkel.«
Ennek ellenére a szövetségi kormány ötszázmillió márka hitelt biztosított Magyarország számára, amelyről már egy ideje folytak a tárgyalások. Ezen túlmenően Bonn megígérte a vízumkényszer feloldását és a németek támogatásáról biztosította Budapestet az Európai Közösséghez való csatlakozási igyekezetében. »Magától értetődőnek tartottam« mondta Kohl, »hogy segítsünk azoknak, akik nekünk segítenek. A magyarok egész másként is viselkedhettek volna. A budapesti kormány számára egyáltalán nem volt könnyű a döntés, hogy az NDK kormányával fennálló érvényes megállapodása ellenére egyszerűen kijelentse: kiengedjük a németeket.«
Alig hagyta el a magyar miniszterelnök és külügyminisztere a gymnichi kastélyt, a Magyar Távirati Iroda már jelentette is a találkozó megtörténtét. Eduard Ackermann keserűen jegyezte meg Kohlnak, hogy ennek fényében semmi értelme sem volt annak, hogy őt és munkatársait szigorú titoktartásra kötelezze. A kancellár erre úgy válaszolt, hogy hál’ istennek, a tárgyalás érdemi tartalmáról semmi sem látott napvilágot.
A Magyar Távirati Iroda jelentése Németh Miklós és Helmut Kohl megbeszéléséről
1989. augusztus 25., péntek – Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter pénteken munkalátogatást tett a Német Szövetségi Köztársaságban. A Köln melletti Gymnich-i kastélyban beható megbeszélést folytattak Helmut Kohl szövetségi kancellárral és Hans-Dietrich Genscher alkancellárral, külügyminiszterrel.
Áttekintették a két ország közötti kapcsolatok időszerű kérdéseit, különös tekintettel a magyar kormánynak arra a törekvésére, hogy erősítse együttműködését a nyugat-európai államokkal. A német fél hangsúlyozta, hogy az NSZK érdekelt a magyarországi reformfolyamatok, a gazdasági-társadalmi átalakulás sikerében. A szövetségi kormány ehhez kész azzal is konkrét segítséget nyújtani, hogy újabb lépéseket tesz a két ország gazdasági és pénzügyi együttműködésének erősítésére.
Helmut Kohl és Hans-Dietrich Genscher kifejezte továbbá kormánya készségét arra, hogy elősegíti a Magyarország és az Európai Gazdasági Közösség közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését.
A felek áttekintették a kelet-nyugati viszony, az európai biztonság és együttműködés, a leszerelési folyamatok további előmozdításának lehetőségeit. Az európai enyhülés, az egyetemes emberi jogok követelményeit szem előtt tartva véleménycserét folytattak a Magyarországon tartózkodó s az NSZK-ba áttelepülni szándékozó NDK-állampolgárok ügyéről. A Magyar Népköztársaság képviselői hangsúlyozták, hogy a megoldás alapvetően a két német államra tartozik. A magyar kormány humánus szempontoktól vezettetve kész a probléma megoldásában közreműködni és minden lehetséges támogatást megadni az ügy rendezéséhez.
A szövetségi kancellár megerősítette, hogy mielőbb eleget kíván tenni Németh Miklós magyarországi látogatásra szóló meghívásának.
NSZK: Németh Miklós látogatásának visszhangja
Bonn, 1989. augusztus 15. péntek (MTI-tud) – Meglepő és meglepő módon titokban is tartott villámlátogatásnak nevezte a legnagyobb nyugatnémet tévéállomás, a ZDF késő esti adásában Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter bonni tárgyalásait Kohl kancellárrral és Genscher külügyminiszterrel.
A bonni külügyi hivatal által munkalátogatásnak minősített találkozón a ZDF hírmagyarázata szerint elsősorban az NDK-menekültek magyarországi helyzetéről, erről a politikailag oly bonyolult, emberileg pedig oly megindító problémáról volt szó.
A tévé kidomborította, hogy a közleménynek az a megállapítása, amely szerint a magyar kormány kész minden támogatást megadni és hozzájárulni a probléma megoldásához, azt jelenti: Budapest
változatlanul nagy megértést kíván tanúsítani az áttelepülni vágyó NDK-állampolgárok iránt, és nem kívánják a menekülteket kitoloncolni. Ugyanakkor Bonn-nak is elébe kell mennie a magyar igényeknek – mutatott rá a tévé kommentátora. Így az NSZK támogatni akarja a magyar reformokat, jobban részeltetni Magyarországot az Európai Közösség (EK) kereskedelmi előnyeiből, és előmozdítani a nyugatnémet beruházásokat Magyarországon.
Bár mindennek nincs közvetlen köze a menekültproblémához, közvetve mégis érinti: a magyarországi , a lengyelországi és a szovjetunióbeli reformok sikere előnyösen hathat ki az NDK reformkészségének erősítésére, és így az elvándorlás problémájának belső megoldására is. A magyarok remélik ezen kívül, hogy az NSZK az eddiginél még hatékonyabban igyekszik az NDK-val közösen rendezni a kérdést.
Magyar részről – a tévé hírmagyarázata szerint – rámutattak a tájékoztatási eszközök nyilvánosságának problémáira a menekültkérdéssel kapcsolatban, a mértéktartás fontosságára a problémák megoldása érdekében.
A Deutschlandfunk rádió szintén emlékeztetett a legnagyobb titoktartásra a látogatás lebonyolításában, és arra, hogy a magyar fél készséget nyilvánított a probléma megoldásához való segítség megadásra.
Nem sokkal később Kohl telefonon beszélt Gorbacsovval: „Elmondtam neki, miben állapodtunk meg Németh Miklóssal és Horn Gyulával, és megkérdeztem, támogatja-e az ügyet. Gorbacsov előbb hallgatott egy kicsit, aztán válaszolt: «A magyarok jó emberek». Sem többet, sem kevesebbet nem mondott. Számomra világossá vált, hogy a magyar miniszterelnök és külügyminisztere nem a saját szakállára döntött, hanem biztos volt abban, Moszkva áldását adja. Ez volt az NSZEP- (keletnémet) rezsim végének a kezdete.”
NSZK: Volker Rühe nyilatkozata – NDK-menekültek
Bonn, 1989. augusztus 25. péntek (MTI-TUD) – Az eddiginél is jobban kell hangsúlyozni, hogy magyar családok milyen csodálatra méltóan segítenek az NDK-ból érkezett német menekülteknek, noha az országban egyáltalán nem jó a gazdasági helyzet. Ismét megmutatkozott, hogy a szívbeli jóság gyakorta azok sajátja, akik maguk is szükséget szenvednek – hangsúlyozta sajtónyilatkozatában Volker Rühe, az uniópártok parlamenti csoportjának Budapesten járt helyettes elnöke.
Az Augsburger Allgemeine című befolyásos bajorországi napilap pénteki számában közölt interjújában hálával emlékezett meg a magyar segítség önzetlenségéről, a jószomszédság nagyszerű példájáról. Megerősítve érezzük magunkat abban a szándékunkban, hogy Magyarországgal tovább mélyítsük az együttműködést és a gazdasági kapcsolatokat – mondotta.
Volker Rühe szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg tragikus események a határon. „Semmi kétségem azonban az iránt, hogy a magyarok a szabadság oldalán
állnak, és soha nem fogják újra szögesdróttal lezárni határaikat. Ezek az idők már végképp elmúltak. Meggyőződésem, hogy visszafordíthatatlan az a folyamat, amelynek során Magyarország Nyugat-Európa felé fordul” – mondotta a CDU kijelölt főtitkára.
A Stuttgarter Nachrichten vezércikkében meghatónak nevezi a Magyarországon tapasztalt emberi szolidaritást és a humanitárius gyakorlatiasságot. A lap szerint a magyar nép nagy többsége – a hírközlés, a pártok, köztük a kommunisták és a határőrség is – a menekültek pártját fogja. Magyarország nagy megterhelésére való tekintettel az újság szorgalmazza, hogy az NSZK nyújtson pénzügyi és gazdasági segítséget az országnak.
Emellett szintén kiáll annak a régi magyar óhajtásnak a teljesítéséért, hogy nyugatnémet partnere további könnyítéseket vezessen be a vízumkiadásban, mérlegelje a kétoldalú vízumkényszer megszüntetésének a lehetőségét. Emlékeztet rá, hogy annak idején Helmut Schmidt szövetségi kancellár nemcsak szép szavakkal mondott köszönetet Mohamed Sziad Barre szomáliai elnöknek a mogadisui túszmentő akció lehetővé tételéért.
A Stuttgarter Zeitung vezércikke szerint a magyar reformpolitikusok elmentek lehetőségeik határáig, vagyis odáig, amit szövetségeseik még elnéznek nekik. A humanitárius mentést nem az NSZK, hanem egy politikailag minden gyanú felett álló szervezet, a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével bonyolították le. A tekintélyes lap azonban figyelmeztet: a prágai és a kelet-berlini nagykövetség- és képviseletfoglalók esetében ez már aligha alkalmazható. Ott ugyanis az újság által sztálinistának minősített vezetés tartja kezében a kormányrudat. És ha sarokba szorítják őket, akkor még szorosabban összebújnak – így a stuttgarti tartományi napilap.
A Bergdorfer Zeitung a magyar segítséget mind a Kelet, mind a Nyugat számára annak példájaként említi, hogy milyennek is kell egykor festenie a Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár és államfő által
megálmodott közös európai háznak: a közös tető alatt sok szobát rendeznek be sok ajtóval, amelyet azonban senki elől sem zárnak be. A nagy közös európai hagyományokra visszatekintő magyarok a menekültek problémájának megoldásával bebizonyították, hogy érzelmi szálak fűzik őket a szabadelvű nyugati értékrendszerhez.
A bonni General-Anzeiger a budapesti megoldást, amelyben aktívan részt vettek a betegszabadsága után hamarosan ismét munkába álló Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter tárgyalóküldöttei, úgy
értékeli, mint amely a helyzet súlyossága ellenére vigasztaló nemzetközi távlatokat nyit a menekültek felkarolása számára.
A Deutschlandfunk (DLF) országos rádióállomás péntek reggeli és délelőtti híreiben mindannyiszor beszámolt a Horn Gyula külügyminiszter sajtóértekezletén elhangzott állásfoglalásról. A
magyar diplomácia irányítója a DLF szerint ismét kifejtette: Budapest nem érdekelt abban, hogy növekedjék a tartósan vagy átmenetileg Magyarországon tartózkodó NDK-állampolgárok számára.
Horn Gyula szerint 150–200 000 keletnémet turista van Magyarországon, és mind többen nem óhajtanak visszatérni hazájukba.
A problémát a két német államnak kell megoldania – idézte a rádió a magyar külügyminisztert.
E cikk előzménye itt olvasható, tessék kattintani!
