Hatodával növelte árbevételét, 1700 új munkahelyet létesített a magyar Bosch

Pallang Ottó, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának 1500. mérnöke (balra) és Oliver Schatz, a központ vezetője.A 130 esztendős német vállalat a 19. század utolsó éve, tehát 1899 óta van jelen hazánkban. Az 1991-ben újjáalapított kft.-ből mára hatalmas vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A kilenc hazai leányvállalattal rendelkező Bosch csoport forgalma tavaly 959 milliárd forintra rúgott, és több mint 12 ezer munkatársat foglalkoztatott.

Minderről azon a tájékoztatón értesülhettek a jelenlevők, amelyen Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője és munkatársai számoltak be a vállalat tevékenységéről. Mint kiderült, a cégcsoport 2014-hez képest hatodával, 959 milliárd forintra növelte hazai árbevételét.

A magyarországi Bosch csoport mai, hagyományos, éves sajtótájékoztatóján a Budapesti Fejlesztési Központ 1500. mérnökét is köszöntötték a vállalat vezetői. Pallang Ottó az autós multimédia-osztály csapatát erősíti, mechanikai részprojekt-vezetőként.

 

A vállalat vezérkara az idén is az árbevétel további növekedésére számít, és a várakozás jogos, hiszen az első negyedévben is kétszámjegyű árbevétel-növekedést sikerült elérni. A rekordszámú beruházásoknak hála, számos területen tovább javult a piaci pozíció, ami figyelemreméltó létszámbővítést tett lehetővé.

A hatvani gépjármű-elektronikai gyárban új technológiákkal, valamint elektromos vezérlőegység- és szenzor-gyártósorokkal bővült a termelő kapacitás. A vállalat miskolci autóipari gyára számos magas hozzáadott értékű és különösen gazdaságosan működő gyártósorral egészítette ki a jelenlegi tevékenységét: egyebek mellett eBike (villanybicikli) -hajtómotorokat és vezetéstámogató rendszereket állít elő.

A miskolci kéziszerszámgyárban tavaly új termékcsaládot (festékszórókat), illetve a nagy kapacitású szerszámgépeknél használt akkumulátorokat és speciális mérőlabort fejlesztettek ki.

Ami pedig a létszámbővítést illeti: az előző éves adattal összehasonlítva a vállalat 1700 új munkahelyet hozott létre az országban, így a cégcsoport munkavállalóinak száma most kereken12 200. A diplomához kötött munkahelyek aránya meghaladja a 40 százalékot, az összlétszám tekintetében pedig már megközelíti a 30 százalékot. A kutatásban és fejlesztésben több mint 1700 magyarországi munkavállaló dolgozik.

Kevesen tudják, hogy Magyarországon működik a nemzetközi Bosch csoport második legnagyobb európai mobilitási megoldások fejlesztési komplexuma, a Budapesti Fejlesztési Központ. Az alapításának 10. évfordulóját ünneplő budapesti létesítmény új, központi épületét tavaly adták át. Az ott dolgozó 1500 mérnök fontos szerepet játszik a szakmai tudástranszfer alakításában és az ipari megatrendek formálásában is.

Robert Bosch Elektronika Kft., Hatvan.

A kutatás és fejlesztés mellett a Bosch csoport nagy súlyt fektet a hazai szakember- és mérnökképzés támogatására. A hatvani autóelektronikai gyár területén tavaly megnyitott, évente 56 diákot fogadó gyakorlóhely az autóelektronikai képzés egyik központjává lett. A hatvani gyárban pedig tavaly óta a vállalat már felsőfokú duális képzést is kínál: e programban a gödöllői Szent István Egyetem hét gépészmérnök hallgatója és a Budapesti Gazdasági Egyetem hat logisztikaimenedzser-hallgatója vesz részt.

Javier González Pareja.A 2014-ben a Miskolci Egyetem és a magyarországi Lean Enterprise Institute együttműködésének részeként a Bosch miskolci mobilitási megoldások gyárának irányítása mellett megkezdődött felsőfokú lean-menedzsment képzés részeként tavaly ősszel már a második évfolyam hallgatói kezdték meg tanulmányaikat.

A Bosch budapesti központjában a tavasszal adtak át egy szakképzési bázist, illetve műhelycsarnokot, ahol a tanárok a legkorszerűbb szinten oktatnak fűtéstechnológiai ismereteket. Itt évente 1500 fő ismerkedhet meg az alternatív, környezetkímélő és az energiát hatékonyan hasznosító fűtési megoldásokkal a magas színvonalon képzett szakembereknek köszönhetően.

A múlt esztendőben valóságos díjesőben részesült a Robert Bosch Kft. Megkapta az „Az év K+F beruházója, 2015” elismerést, illetve tevékenységének elismeréseként Hatvan városa a Bosch-gyárnak ítélte „Az év vállalkozása” díjat. A miskolci mobilitási megoldások gyár tavaly „A hónap beruházója”, a miskolci kéziszerszámgyár pedig minőséget és lean-szaktudást díjazó elismerésekben részesült.

Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője a magyar–német gazdasági kapcsolatok erősítését és a hazai befektetések növekedését segítő vállalatvezetői tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült.

 

A Bosch csoport Magyarországon (2015)

Alapítás éve

1899, illetve 1991

Munkatársak száma

12 200

Árbevétel

959 milliárd forint

Beruházások

64 milliárd forint

Fejlesztési központok

3

K+F munkatársak

több mint 1700