Mielőtt azonban az ünnepi aktus elkezdődhetett volna, Kocsis András Sándor, a XXI. Század Társaság elnöke mély fájdalommal emlékezett meg az éjszakai párizsi terrortámadás áldozatairól, és a társaság, a magyar szellemi élet jeles képviselőinek őszinte együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak, a franciáknak. A Hazám-díj átadási ceremónia részvevői megrendüléssel, felállva hallgatták végig az egykori Károlyi-palota dísztermében Balázs János zongoraművész előadásában fölhangzó francia nemzeti himnuszt, a La Marseillaise-t.
A XXI. Század Társaság tagjai és a rokonszenvezők – ez is hagyomány immár másfél évtized óta – a díjátadó ünnepség előtt a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben megkoszorúzták József Attila és a költő kortársa, barátja, Fejtő Ferenc magyar-francia történész, kritikus, Széchenyi-díjas író, baloldali publicista sírját.
A díjat a Hazám szonett-koszorú (kattintással itt meghallgatható Galkó Balázs színművész mai előadásában!) szellemiségét teljesítményében, értékében folytató és újrateremtő azon hét személyiségnek adományozza életművéért a XXI. Század Társaság, akit az adott esztendőben arra érdemesnek ítél. A díj elnevezése – a konkrét verstől eltekintve – önmagában is jelképezi azt a személyes, bensőséges és átélten őszinte kapcsolatot múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz, ami maga a haza.
A XXI. Század Társaság Hazám-díjának kuratóriuma egyöntetű döntése alapján a 2015. évi kitüntetettek: Baranyi Ferenc költő, műfordító; Ferenczi Krisztina (posztumusz) színművész, író, újságíró; Keres Emil színművész; Maurer Dóra grafikus; Snétberger Ferenc zeneművész; Szabó István nyugalmazott tsz-elnök, paraszt- és agrárpolitikus (Nádudvar); Ungvári Tamás író, irodalomtörténész.
A XXI. Század Társaságot – a történelmi jelentőségű XX. Század Társaság példáját, értékelveit és hagyományait fölelevenítve – 2001. január 31-én alapította meg 35 tudós és közéleti személyiség. Eltökélt szándéka, hogy független társaságként aktív és kezdeményező, a megújulást szorgalmazó-sugárzó fóruma legyen a gyökeresen új kérdések és kihívások elemző, megoldást ígérő megvitatásának a mainál igazságosabb társadalom megteremtése elkötelezett híveként.
Mindezek keretében a Társaság meggyőződése, hogy megkerülhetetlen újragondolni a szűkebb és tágabb értelemben vett értelmiség szerepét, hivatását, felelősségét a megváltozott világtörténelmi viszonyok között, s egyben a magyar társadalomfejlődés sajátosságait hangsúlyosan figyelembe véve. E szerep és felelősség bonyolultabb, mint a múlt századokban volt; lényege azonban vélhetően változatlanul ugyanaz: a szellemi kezdeményezés, a lehetséges jobbító megoldások felvázolása, az igazságosságra törekvés példamutatása, az egyes ember és az egész társadalom eszméltető mozgósítása.
A XXI. Század Társaság mindezek szellemében 2001. október 31-én megalapította József Attila szonett-koszorújának címéről, a Hazám-ról elnevezett díjat, amit az arra érdemes hét személyiségnek adományoz évente héttagú kuratóriuma javaslatára értékőrző és értékteremtő életművük elismeréseként a magyar történelem első köztársasága kikiáltásának napján, november 16-án.
A kitüntetetteket ma Varga Gyula professzor emeritus, a Hazám-díj kuratóriumi tagja méltatta.
Ferenczi Krisztina színművész, író és újságíró. Barátai és ismerői, de saját szavai szerint is törékeny és lírikus alkat volt. A tavaszi könyvfesztiválon – új életét és a gyógyulását tervezve – versei kiadására készült, meg Mozart-zenék hallgatására. S bár hatalmas erővel küzdött, a Lehetetlent mégsem tudta lebírni.
De szent szándéka neki is megvalósult: igazakat írni! – A tényfeltáró hazai újságírás jeles, fáradhatatlan harcosa volt.
Cselekedetei szerint kőkemény, bátor ember –, aki családi életének és szakmai pályájának eligazításában egyaránt – mert és tudott változtatni, megújulni, újjászületni. Főnix madár volt ő, aki körül – a görög mitológia szerint – mindig felforrósodik a levegő. Az, akinek daláért Apolló megállította a kocsiját és a napot is az égen.
Emberi tartásával, munkájával és rendíthetetlen igazságkereső szenvedélyével szolgált rá e díjra, amit ő már sajnos nem vehetett át!
***
A díjat Ferenczi Krisztina leánya és fia vette át Vámos Tibor akadémikustól, a kuratórium elnökétől.
Maurer Dóra, grafikus, festő, filmkészítő. Ha egy képet nézünk –, akár figurális ábrázolást, akár másfajta művet –, tudatunkban olyan jelentést hordozó hátterek is megjelennek, mint a szerkesztés harmóniája, vagy a képből sugárzó feszültség.
Ezek – és az ehhez hasonló háttér-tartalmak – jellemzik a mű rejtett és ugyanakkor valós értékeit. A geometria rögzítettsége, és fantáziát indító mozgása teszi az élményt maradandóan áthatóvá –, teremtve kapcsolatot a mű és a befogadó között –, mindezt agyunk – máig is titokzatos – elvonatkoztató és asszociációs hálózatával.
Maurer Dóra megfordítja ezt a képletet: geometriát és mozgást varázsol elénk és a többit már mind ránk, a nézőkre bízza. Ahhoz, hogy ez hiteles és hatékony legyen, egy életművel, grafikai és mozgókép-példák sokaságával volt képes nemcsak a közönséget, de a tanítványok nemzedékeit is sorba állítani. Ez a hitelesség és hatékonyság iszonyúan nehéz feladatot jelent.
A művészi felelősségvállalás rendeltetése az is , hogy kiemelkedve a múló divatok és szemfényvesztések tengeréből, eligazítson és elvezessen bennünket egy új látásmód megértésének irányába.
Ezeket a keményen realista műveket egy tündéri lelkű pedagógus alkotja. Egy olyan vonzó személyiség, aki képes megnyitni és megnyerni magának és a művészetnek – az egyébként tévesen! – érdektelennek hitt ifjúság szívét is. Nem véletlenül imádják is őt a tanítványai, akik csipetnyi huncutsággal, de sugárzó szeretettel úgy köszöntik őt, hogy „Szia! Tanár néni!”
Ezt az egyedi életművet és művészi törekvést tiszteli és ismeri el most a Hazám díj!
Baranyi Ferenc költő. Irodalmi nagyhatalmi státuszunk és költőkből sűrűn lakott hazánk bizonyítékául – a mester Babits Mihály, és megannyi mások után –, mi több, Nádasdy Ádámmal páros versenyben –, Baranyi Ferenc is lefordította Dante Isteni színjátékát.
Kaput nyitni a világra, tolmácsnak lenni, pótolhatatlan „közmunka”. Ennek megfelelően, közmunkás javadalmazással együtt.
Most tehát már Baranyi Ferenc nyelvén is szól nekünk a szigorú dantei üzenet:
„Fogjátok fel, mire vagytok teremtve,
nem arra, hogy éljetek, mint a barmok,
hanem erény s tudás útját követve.”
Baranyi Ferenc szelíd, halk szavú ember, de nagyon is harcos, kemény szavú, politizáló költő. Poeta doctus. Ő mondta: „Egész pályafutásom alatt törvény volt számomra, hogy ne csak magyarul –, hanem magyarán is szóljak.”
„Nyilatkozat” című versének egy részét idézve, szeretném a költő ezen szavait megerősíteni:
„Akkora a tülekedés
a damaszkuszi úton,
hogy odaférnem szinte lehetetlen.
Tehát – már csak a helyszűke miatt is –
maradok, aki voltam,
s aki halálomig lenni szeretnék:
…. költő, aki nem nyughat addig,
amíg ember embert alázhat –
nevében a szent egyenlőségnek.
Csak ennyit akartam mondani
tudomásulvétel végett.”
Baranyi Ferenc műfordítói és költői teljesítményét, s példamutató emberi tartását kívánjuk elismerni a Hazám-díjjal.
Keres Emil színművész. A piaristák egykori kápolnája helyén működött az Egyetemi Színpad, amely egy évtizeden át a költészet temploma volt. Oda jártunk az önálló versmondó estekre, gyönyörködve hallgatni Gáti József zenélő férfihangját, Besenyei zengzetes baritonját, és Major Tamást –, aki József Attilát magyar–magyar tolmács módján adta elő –, és még sok másokat is. Majd egyszer jött egy Keres nevű, hosszúra nyúlt fiatalember, aki – szülőföldem szívemet melengető tájszólásában – adott elő verseket. Később tudtam meg, hogy Básti Lajos, vasi tájszólása miatt, örökre eltanácsolta őt a színészi pályáról. Igen: „Vazs megye Vazsvár, odd derem a legvár!” – csúfoltak ezzel engemet is.
Keres Emil már 65 éve csinálja azt amire fölesküdött – „ernyedetlen szorgalommal” –, miként hajdanán az elemiben minősítettek bennünket. Sihederként lett színházigazgató – s maradt is –, nyugdíjba meneteléig. Komoly, néha egyenesen komor karakterfigurákat formázott meg, bár a kabaré sem volt idegen számára. De azért neki a vers az egyetlen igaz isten, akinek a költő a földi prófétája.
Saját bevallása szerint, igazgatóként sikerrel hárította el, hogy a politika belebeszéljen a művészet dolgaiba. Egyik kollégájának tanácsára, ha volt, akkor megköszönte a politikus ajánlásait, s azt kérte, hogy a jövőben kaphasson ennél konkrétabb, gyakorlatibb eligazítást. Ezzel el is riasztotta a kotnyeleskedőket!
Hogy miként lett színész? – Keres Emil azt mondta, hogy „Sohasem merült fel bennem, hogy bármilyen más foglalkozást találnék magamnak.” És indoklásként még megemlíti, hogy „Az apai nagyapám egyébként komédiás volt!”
Gazdag életművét elismerve nyújtjuk át a Hazám-díjat, és további dolgos esztendőket, jó egészséget kívánunk neki mindannyian!
Snétberger Ferenc zeneművész. Mint a népmesékben, úgy indult világgá – zsebében a hamuban sült pogácsával, apja gitártanításával – a hatgyerekes család legkisebbik fia. Salgótarjánból, Magyarország most is legszegényebb városából. Ma – a tarka népességű Berlinben – Európa politikai, kulturális és tudományos központjában él. Fia, Toni Snétberger, pedig jó nevű német színész, aki alkalmanként azért be-be ugrik apja zenekarába – dobolni.
Egy gitáros szaklap szerint „Snétberger legnagyobb művészi teljesítménye a tegnap és a ma párbeszéde, a szintézis. Játékában jelen van az otthon cigány zenéje, a spanyol flamenco, a klasszikus gitár éppúgy, mint a jazzes kitérők.”
Bartók Béla szerint: „az egyes népek népzenéi között való – szakadatlan kölcsönhatás eredményeképpen – a dallamoknak és dallamtípusoknak – óriási méretű gazdagsága támadt. A végeredményképpen kialakult – „faji tisztátalanság” tehát – határozottan jótékony hatású.”
Snétberger végigkoncertezte a fél világot, élő bizonyságául a napjainkban sokszor temetni akart „multikulti” életrevalóságának, a művészeteket és az emberi kapcsolatokat gazdagító, megújító erejének.
Kicsi országába pedig – föl-földobott kőként – úgy tér vissza, hogy másodmagával megalapítja a Snétberger Zenei Tehetség Központot. A hazai és a szomszédos országok hátrányos helyzetű, roma tehetségeit felkaroló felsőőrsi iskolához –, a pénzügyi hátteret a Norvég Alap és a Magyar Köztársaság teremtette meg –, még 2009-2010-ben. A 3 hónapos zenei képzésre eddig 500 fiatalt hallgattak meg és 240 diák végzett is.
Művészi teljesítményével és a hátrányos körülmények között élő, tehetséges fiatalok támogatásával érdemelte ki a Hazám-díjat.
Szabó István, nyugalmazott téesz-elnök. Társadalmi státusza: paraszt, parasztpolitikus. Világlátott és világértő ember, aki sose hagyta el a szűkebb pátriáját –, a Hortobágy mellyékét –, Nádudvart –, s a népét.
Tudtommal, ő az egyetlen –, közfelkiáltással megválasztott –, és majd 40 évig posztján maradt téeszelnök. A téesze által alapított KITE-be, a legnagyobb magyar agrárvállalkozásba, ahol örökös elnök, ma is naponta bejár az irodájába. Igaz, még csak 91 éves! Vámos Tibor szerint: „jelképként szinte már maga is szobor –, akinek a lába mélyen a valóság földjében gyökerezik – és a szeme a jövőbe néz.”
Szabó Istvánnak nincsen találmánya, felfedezése. De volt sok fontos fölismerése! Időben jött rá a többnyire egyszerű igazságokra! Nem korán és nem későn. Arra, hogy merre van a leginkább járható út. Egyszer ilyesmiről beszélve, azt mondta nekem: „Tudod, a hős az, aki életben marad!”
A köztudott fölismerését részes művelésnek, később már „nádudvari módszernek” hívták. Ezzel elbuktatta az 1950-es évek munkaegység-rendszerét. A lényege, hogy a téesz-tagok a közösből a nekik kimért földön a munkát akkor és úgy végzik, ahogyan azt jónak látják. A termésből pedig, az alapbéren fölül, prémiumként kapnak még 10-20%-ot. Ezért tehát gondosan!
A másik nagy felismerése a háztáji felkarolása volt, amit – fogalmazása szerint – „Erdei Ferenc ugatott belénk”.
Csupa kiváló szakemberrel vette magát körül. Jó karmester volt!
Az egykor nyomorúságos falu a téesznek köszönheti megújulását: 1970 és 90 között 1500 ház épült a mára várossá lett Nádudvaron.
A magyar vidék fölemelkedéséért és a magyar parasztság polgárosodásáért dolgozó személyt kívánjuk a Hazám-díjjal elismerni.
Varga Gyula professzor ezután a kitüntetett kérésére felolvasta Szabó István személyes hangú levelét:
Tisztelt Kuratórium!
Nagyon köszönöm a megtisztelő kitüntetést. A Hazám-díj igazi elismerése annak a munkámnak, amelyben igyekeztem saját népemet – erőmtől függően – híven szolgálni. Feleségem és mindenben társam súlyossá vált egészségi állapota miatt, akit most nem tudok, nem akarok magára hagyni, kérem, tekintsenek el a személyes megjelenésemtől.
A József Attila szobrot pedig, kérem, hogy a hosszú időn keresztül volt munkatársamnak, Balogh Csaba barátomnak adják át.
Kérem megértésüket: Szabó István
Ungvári Tamás író, műfordító és – műolvasó. A gyorsolvasás és a hirtelen felindulásból elkövetett véleményformálás, továbbá a szellemi csapongások világbajnoka. Könyvfaló! Jobb esetekben a szerzőről és figuráiról is jó véleménnyel van, vagy nincsen!
Egy mind ritkábban előforduló embertípus képviselője, azaz rendszeres könyvtárlátogató. Köszönhető ez persze annak is, hogy már ingyen villamosozik, kedvezményes áron kapja az olvasójegyet és ott még az újságok sem kerülnek pénzbe!
Tamás három műszakban él és dolgozik. A nap első 24 órájában olvas, a másodikban drámát fordít és a harmadik huszonnégy órában megírja – végszükség esetén pedig – előállítja a hiteles történeteket.
Fennmaradó szabadidejében tanít. Tanári pontossággal definiálja, hogy mi különbözteti meg a „tudományok doktora” fokozatot és annak tulajdonosát – a címzetes doktorétól. Tudja, hogy ki a „nyilvános rendes egyetemi tanár”, s ki a címzetes, és miért is az. Sőt még azt is tudja, hogy mi az az „úgynevezett tudományegyetem”, s mi nem az. De ne is labdázzunk tovább e fogalmakkal!
Ungvári Tamás világpolgár – aki itthon is mindig külföldön –, s külhonban is mindig itthon van.
Itthon van otthon!
Talán majd később – érettebb korában – csökkenti a tempót. De addig is azt kívánom Neked – vagyis: az irodalmi aknák felszedésére önként elszegődött munkaszolgálatosnak! – egyben erősen remélve, hogy nem vagyok nagyon „smucig” az évekkel sem –, hogy
„Kedves Tamás! Bis hundertzwanzig!”
Szerteágazó munkáját, benne az irodalom népszerűsítése és megbecsülése érdekében kifejtett lelkes küzdelmét ismerjük el a Hazám-díjjal.
A Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermét zsúfolásig megtöltő közönség, barátok, családtagok, kollégák, tanítványok – a kitüntetettek iránti tiszteletük kifejezéseképpen vastapssal köszöntötték a ma Hazám-díjjal elismerteket. A bensőséges kitüntetés-átadáson Balázs János zongoraművész és Kállai Ernő hegedűművész játékában gyönyörködhettek ünnepeltek és ünneplők.
A díjátadás napja 1918. november 16-ra, a rövid életű, külső és belső okok és körülmények miatt elbukott első magyar köztársaság kikiáltására emlékeztet, a feledés elleni emlékezést, valamint példát adó értékeink megbecsülését szolgálja.
A Hazám-díj kuratóriumának tagjai: Vámos Tibor akadémikus, villamosmérnök, a kuratórium elnöke; Ágh Attila professor emeritus, politológus; Gönczöl Katalin professor emerita, kriminológus; Kocsis András Sándor, a XXI. Század Társaság elnöke; Romsics Ignác akadémikus, történész; Spiró György író; Varga Gyula professor emeritus, közgazda.
