Helyesírási hiba a ma megjelent postabélyegen!

A kibocsátáshoz a forrásanyagot a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum adta. A bélyeget Weisenburger István grafikusművész tervei alapján 150 000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta. Mától kapható.

A lóvasút volt az első, tömegszállítási igényeket is kielégíteni képes, a maga idejében korszerű közlekedési eszköz, mely viszonylag gyors és rendszeres közlekedésével közelebb hozta egymáshoz a kiterjedt város egyes részeit. Az első vonal kiépítése a Széna tér (ma Kálvin tér) és az Újpesti indóház (ma Újpest-Városkapu) között valósult meg. A pálya létesítésére az 1865-ben megalakult Pesti Közúti Vaspálya Társaság (PKVT) kapott engedélyt.

Az 1866. július 30-i ünnepélyes átadót követően augusztus 1-jén megindult a közlekedés, és már az első hónapban 57 ezren vették igénybe. A kilenc kilométeres szakaszt a kocsik hivatalosan 35 perc alatt tették meg a következő állomások érintésével: pesti Kálvin tér (akkori Széna piac), Nemzeti Múzeum, Zrínyi kávéház az Astoriánál, Deák téri evangélikus templom, bazilika, nyugati pályaudvari indóház, Lehel téri „kis sörcsarnok”. A Váci úton az utasok már bárhol megállíthatták a kocsikat. Ezt követte a végállomás Újpest, Városkapu. Károlyi gróf gondoskodott az újpesti megállóba érkező utasok méltó fogadásáról, Wagner János tervei alapján 1866–67-ben megépült a mai napig meglévő díszes indóház, amelyet a köznyelv Bagolyvárnak nevezett el.

A vonalat 1872-ben meghosszabbították az Árpád út mentén az István út, Görgey Artúr utca, Szilágyi utca, Pozsony utca, Kertköz utca útvonalon Rákospalotára. A villamosok megjelenésével szerepe azonban rohamosan csökkent. 1900-ban végleg felszámolták. (Forrás: mmkm.hu; bkv.hu; pestbuda.hu; wikipedia.org)

Miként a bélyegen látható, sajnos, csúnya sajtóhibával jelent meg a lóvasút-jubileumi bérmentesítő. A menetrend szerinti ugyanis két szóba írandó (nem úgy, mint a bélyegen, „menetrendszerinti”), még akkor is, ha közforgalmi lóvasútról van szó. A téves nyomatokat gyűjtők minden bizonnyal örülnek majd a kiadványnak.