Ez a feladat különösen a hatalmas kiterjedésű birodalmakban, a rómaiaknál és a tatároknál okozott nagy gondot, ahol az irdatlan távolságokat gyorsan kellett (volna) áthidalni. A gyalogos, lovas és hajós küldöncök mellett zászlókkal, tükrökkel és fáklyákkal továbbították évszázadokon át a legfontosabb híreket, esetleg postagalambokkal repítették messzire a friss információkat.
Aztán a 19. század elején az elektromossággal kapcsolatos kísérletek során egy sor olyan jelenség került a tudósok érdeklődésének középpontjába, amely új és újabb kommunikációs eszközök kifejlesztését tette lehetővé. Ugyanakkor ezek a találmányok az elektromosság lehetőségeinek további kiaknázására is hatottak. A kereskedelem és a közlekedés fejlődése szintén ilyen oda-vissza ható impulzusnak számított e berendezések korszerűsítése közben.
A budapesti Elektrotechnikai Múzeum időszakos kiállításával most arra a lehetetlennek látszó feladatra vállalkozott, hogy bemutassa a szakembereknek és a nagyközönségnek is azt a hihetetlen előrelépést, amit az utóbbi kétszáz év a jeltovábbítás területén produkált.
A kiállítás megnyitóján dr. Antal Ildikó, a múzeum vezetője és Béres József, az Elektrotechnikai Egyesület elnöke foglalta össze röviden a kiállítás fő mondanivalóját, majd Benedek Zsolt, a helyi önkormányzat nevében leleplezte az a múzeum bejáratánál elhelyezett műszaki emléktárgyakat, az első erzsébetvárosi telefonközpont kapcsolótábláit.
Természetesen az intézmény lehetőségei behatároltak, a rendelkezésre álló három szobányi hely is szűkös, mégis sikerült olyan áttekintést adni e mindennapjainkat alapvetően meghatározó témáról, amit mindenkinek meg kell néznie.
Igen, mindenkinek látnia kell ezt a kiállítást!
Látnia kell a nagymamáknak, nagypapáknak, mert találkozhatnak a fiatalkorukat idéző gramofonokkal, néprádiókkal, tekerős és tárcsás telefonokkal, és a ruhaszárítóra emlékeztető régi antennákkal, így visszaemlékezhetnek azokra az izgalmakra, amiket Szepesi György futballközvetítései és a Szabad Európa Rádió hallgatása közben átéltek.
Látnia kell az anyáknak és apáknak, akik a világvevő és táskarádiók, orsós magnók, LP-lemezjátszók és kezdetleges zenegépek társaságában felidézhetik a valamikori házibulikat, vagy amikor Komjáti György Vasárnapi koktélját próbálták felvenni, és a Bartók Rádió kísérleti sztereó adásai révén először kóstolgatták a minőségi zenehallgatást.
És persze látnia kell a gyerekeknek is, akiket a meglepetés erejével sokkolhatnak mindazon berendezések látványa, amelyek elvezettek a velük ma már teljességgel egy egységet képző MP3-lejátszók, okos telefonok és még okosabb órák, sőt tulajdonképpen az egész internet alapú kommunikáció kialakulásához.
A kiállítás rajtuk kívül kétségtelenül érdekes a gyűjtő számára is, aki a rádiók, magnók és lemezjátszók, valamint a régi telefonok szerelmese. És megkockáztatom, hogy a szakemberek is tanulhatnak a múlt emlékeiből, vagy legalább is tovább mélyíthetik szakmai műveltségüket. Lenyűgöző például Sömmering 1809-ben készített elektrokémiai távírójának működő modellje, amely az elektromosság vízfelbontó képességét kihasználva minden betűhöz egy-egy buborékoszlopot rendel…
Magyarságtudattól duzzadó keblű honfitársaimnak is ajánlom a kiállítást, ahol „természetesen” megtudhatjuk, hogy a magyarok ezen a ma infokommunikációnak nevezett területen is a legjobbak között szerepeltek. Puskás Tivadar és öccse, Ferenc nem pusztán a telefonközpontok továbbfejlesztésében vállalt úttörő szerepet, de a telefonhírmondóval valódi újítást is a magáénak mondhatt, amely egyebek mellett Svájc magas hegyek által közrezárt völgyeiben, ahová az URH-rádióadások nem könnyen továbbíthatóak, egészen a legutóbbi időkig használatban volt.
A hangrögzítés területén szintén az élvonalban voltak honfitársaink, akik a mikrobarázdás bakelitlemezek kifejlesztésében voltak meghatározóak, majd az adatrögzítésre szolgáló flopit is elsőként találták fel. Az újpesti VATEA-gyár a rádiócsövek gyártásában és fejlesztésében járt messze a külföldi konkurencia előtt, egészen addig, amíg 1941-ben a Philips fel nem vásárolta. Az Orion rádiókészülékei és a professzionális hangrögzítő stúdiók berendezéseink is messze földön kapós termékek voltak…
A kiállítás látogatói csak azt sajnálhatják, hogy valószínűleg nem mindenki lesz olyan szerencsés, mint a megnyitóra meghívottak, akiknek Szűcs László, a kiállítás elképesztő tudású és vehemenciájú kurátora csaknem egyórás tárlatvezetésen adott megannyi érdekes és hasznos tudnivalót arról a tudományterületről, amelynek mindannyian megszállott használói vagyunk, mégis alig tudunk valamit róla.
Nézzük meg tehát e kiállítást, hogy ne mondhassák el rólunk: hírmondó se maradt belőlük!