A Marom szervezői a Social Action Exchange csoporttal közösen, Véleménykerítés címmel képzőművészeti installációt készítenek. A Klauzál tér körüli kerítésre felszerelt molinókon a tér használóinak tudása, véleményei, gondolatai jelennek meg művészi formában a Klauzál tér múltjával, jelenével és ideális jövőjével kapcsolatban.

A helyi kisiparosok, vendéglátóegységek és szolgáltatók bevonásával bemutatkozó napot is szerveznek színházi performanszok kíséretében, ahol a portékák és az árusok mellett a kis üzletek történetét, múltját és jelenét is megismerhetik a látogatók.

A Klauzál tér mellett a negyed szórakozóhelyein és közösségi tereiben kulturális és civil programok sokasága valósul meg, a városi séták részvevői megismerhetik a negyed szakrális helyszíneit, a kerületek multikulturális vonatkozásait vagy éppen a helyben működő mesterembereket. MásKOR ugyanott címmel az érdeklődők Social Action Exchange tagjaival térben és időben kalandoznak a Klauzál tér környékén. A házigazdák minden állomáson különböző korosztályokhoz tartozó, az adott helyhez kötődő emberek lesznek.

Felkeresik a Massolit könyvesboltot, ahol a kurátorok vezetésével megtekinthetők a Pict’Oral Project fotópályázatának művei. Időzhetnek a legendás Kádár Étkezdében, a Gruppo Tökmag kortárs művészeti műhelyében, és megismerkedhetnek a Vásárcsarnok vécéjét évtizedek óta üzemeltető Erzsi nénivel. A Fogasházban a Dinamo Művház mutatja be Történet-terápia című interaktív színházi installációját, a Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltatóban  az egykori zöldséges 56 éves történetén és legújabb átalakulásán keresztül lehetnek tanúi a tér állandó változásának.

A Pict’Oral című fotópályázati felhívás arra csábítja a jelentkezőt, hogy egészítse ki saját családja fotóalbumának hiányzó oldalait, képeit, vagy alkossa meg, rekonstruálja egy olyan család elveszett fotóalbumát, mely a Klauzál téren élt, vagy élhetett volna. A pályamunkákat bemutató kiállítás december 8–16. között lesz látható a Massolit Books and Café-ban, a Nagydiófa utca 30. szám alatt.

A fesztivál helyszínei:

Bálint Ház, Dobló Bor&Bár, Fogasház, Kisüzem, Klit, Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató, Izraeli Kulturális Intézet, Mózes Ház, Mika Tivadar Mulató, Kőleves, Klauzál13 Könyvesbolt és Galéria, Lámpás, Mozaik Teaház és Kávézó, Massolit Könyvesbolt, Pepita Ofélia Bár, Laoni Leather Design, Kádár Étkezde, Műhímző, Mihály és társai Kárpitos Bútorkészítő, Régi Tárgyak Boltja, Szív16 Lakásszínház.

A fesztivál programfüzete innen letölthető, tessék kattintani!