Pünkösti Árpád könyve pró és kontra vélemények felsorakoztatásával mutatja be azt a politikust, akinek élete példa arra, hogy az értelmes ember a maga sorsát származása, társadalmi indíttatása ellenében is irányíthatja. Akik közelebbről ismerik, állítják: Horn Gyula politikusnak született. Elszánt volt, szívós, tájékozott, csavaros észjárású, ütésálló, jó csapatépítő, és mert nemet mondani.
Nagy sakkjátékos volt a szó valódi és átvitt értelmében. A józan meggondolásokra alapozva makacsul és következetesen hozta meg a döntéseit, de hogy közben volt-e magánélete, csak sejteni lehetett. Emberi vívódásairól, családjáról, feleségéről, lányáról, fiáról, unokájáról, akivel szívesen sakkozott, még ennyit sem. Ez a könyv többet és mást mutat meg arról az emberről, politikusról, aki kitörölhetetlenül beírta magát a magyar történelembe.
Horn Gyula, aki évek óta súlyos beteg, 1994. július 15.–1998. július 6. között volt a Magyar Köztársaság miniszterelnöke és 2010-ig országgyűlési képviselő.
A számos nemzetközi díjjal kitüntetett magyar exminiszterelnök, a Kossuth Kiadónál megjelent Azok a kilencvenes évek… című könyvében megírta: szilárd meggyőződése, hogy: „Olyan Európát, olyan világot kell teremtenünk, ahol nemcsak megszületni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes. Ha ezt az esélyt elmulasztjuk, soha nem bocsáthatjuk meg magunknak, és nem lesz, aki megbocsáthat nekünk.”
RÉSZLETEK A SZERZŐ, PÜNKÖSTI ÁRPÁD BEVEZETŐJÉBŐL
Mondják, negyven éven felül már nem változik az ember. Horn Gyula ötven körül kezdett átlábalni a létező szocializmus lecövekelt árnyain – és persze a sajátján is –, méghozzá öles léptekkel, ahogy Gulliver járt-kelt a liliputiak között…
…Még valamit saját árnyékának átlépéséről. A belgrádi közös munkából, sőt huszonéves koruktól fogva a Pénzügyminisztériumból jó barátja volt néhai Sándor György, aki jó párszor elámult: – Képtelen vagyok feldolgozni, hogy legjobb barátom most a kapitalizmust építi!
A kapitalizmus építését nem sorolják vétkei közé (bár akadnak, akik szerint ezt is meg kellene tenni, a rendszerváltás átértékelésével együtt). „Főbűne” a történelem, a karhatalmista múlt, a pufajka. Ezt olvassák rendre a fejére, ezt kívánják egyetlen jelzőjévé tenni. Pedig ezerszer fontosabb, hogy az 1990 utáni miniszterelnökök közül egyedül ő és csapata tudta valamennyire talpra állítani az országot, és megmutatni, miképp illik kétharmadosnál nagyobb többséggel kormányozni…
…„Akik csak a pufajkát látnák rajta, lefelejtik róla a diplomatafrakkot” – írta Diurnus találóan –, bár ez a férfiestélyi hiányzott a ruhatárából.
Kuncze Gábornak különvéleménye van a „jelmezekről”: – Horn Gyula a semmiből jött föl, azt gondolta, hogy a rendszert karhatalmistaként lehet megvédeni. Hogy Hack Pétert idézzem: a pufajkásokról tudjuk, hogy pufajkások voltak, mert pufajkát hordtak. A téglákról nem tudjuk, hogy téglák voltak, mert nem hordtak téglát magukkal.
– Ellenfelei – voltaképpen irigyei – azt nem bocsátják meg neki, hogy a nép egyszerű fia ilyen sokra vitte, és azzal próbálják elintézni, hogy pufajkás volt – vélekedik Thomas Schreiber, magyar születésű francia újságíró, egyetemi vendégprofesszor. – Magyarországnak sok kisnyomtávú zsenije van, és vaskos politikai csőcseléke. Az ország nem tudja megbecsülni az olyan embereket, mint Göncz Árpád, Károlyi Mihály, Nagy Imre és még jó páran. Napjainkban rendkívül divatos a történelem újraírása. De ez nem változtat a tényen, hogy Horn Gyula is a magyar történelem kiemelkedő alakjai közé tartozik. Bízom benne, hogy előbb-utóbb ő is megtalálja méltó helyét a magyar történelemben.
A könyv különlegessége, hogy az egyes részein elhelyezett QR-kódok használatával az olvasó az okostelefonján tizenegy, egykori film- és híradófelvétel részletét nézheti meg, amelyek az onlinefootage.tv video portál archív filmanyagából származnak.
A kötet a nyomtatott kiadással egy időben e-könyvként is megjelenik. (Kossuth Kiadó, 3400 Ft)