Fontos megkülönböztetni a szakmai képzetlenséget és a szakmai alkalmatlanságot. Az előbbi azokról szól, akik az adott szakmát nem tanulták, az utóbbi a szakma azon elsajátítói, akik a képzés elvégzése ellenére sem alkalmasak az adott munkára. A kapott eredmények a vállalatok véleményét mutatják.
A megfelelő munkaerő megtalálása közben a cégeknél probléma az alacsony motiváltság (+43). Második helyen szerepel, hogy sokan nem megfelelő képzettséggel jelentkeznek munkára (+41); ezt a szakmai alkalmatlanság követi (+38), s végül a sort az alacsony (kínált) kereset zárja (+28).
A motiválatlanság súlyos következményekkel jár (a munkavégzés hatékonyságának s egyben a munkamorálnak a romlása), ami a cégen belüli magas fluktuációhoz is vezethet. Mind az érdektelenség okozta hatékonyságvesztés, mind a fluktuáció növekedése költségeket okoz a vállalatnál, a hatások már rövidtávon is érezhetők. A nem megfelelő szakképzettség, illetve a szakképzettség ellenére tapasztalható alkalmatlanság egyaránt a szakképzési rendszer súlyos zavaraira mutat rá. Egyfelől nem képez a rendszer olyan szakmákra, amelyekre igény lenne, másfelől akiket képez, azoknak nem megfelelő a tudásszintje.
A potenciális munkavállalók alacsony motiváltsága leginkább a 150-nél nagyobb létszámú vállalatokat érinti, a válaszadók a maximális +100 pontból átlagosan 53-ra értékelték ezt a szempontot. A további méretkategóriák esetében is az értékek magasak, ugyanakkor a „motiválatlansági átlag” alatt maradtak.
Az ágazatok többségében probléma a munkavállalók alacsony motiváltsága. Az arány: a kereskedelemben 64, a könnyűiparban 58, a gépiparban 55, az élelmiszeriparban 53. Ez nem meglepő, hiszen ezen iparágakban tevékenykedő cégek zöme több műszakra keres munkaerőt és jellemzően alacsony fizetést kínál. A munkavállalók lelkesedését visszavetheti még, hogy az elvégzendő feladatok túl egyhagúak és korlátozott előre lépési lehetőség.
Összességében tehát a vállalatok vezetői nem az alacsony bérszintben látják a problémát, mint inkább a szakmai alkalmatlanságban és képzetlenségben, s legfőképp a motiválatlanságban. A szakmai nehézségeket a képzési rendszer átgondolása, s annak kereslet- és jövőorientált átszervezése oldhatná meg, az utóbbi jóval bonyolultabb probléma. A munkakedv és a munkahatékonyság javításához szükséges, de nem elégséges eszköz önmagában a béremelés. Az említett ágazatokban tevékenykedő vállalatok jellemzően kevés hozzáadott értéket termelnek, s így kevésbé lesznek képesek a tömeges béremelésre. Ezeknél a cégeknél tehát beköszöntött az az idő, amikor újra kell gondolni az üzleti modellt: vagy gépekkel kell helyettesíteni a munkaerő egy részét, vagy átszervezendők a leginkább fontos tevékenységek.