HUNGRAIL Vasútakadémiát alapítottak

Az utánpótlás-problémák okai: a szakmunkás-képzés átalakítása, illetve vasutas szakközépiskolák megszűnése, továbbá a jelentkezőknek szigorú alkalmassági és szakmai követelményeknek kell megfelelniük. Kihívás a nyugdíjba vonuló dolgozók pótlása, a fiatalabb generációk elérése, motiválása. A HUNGRAIL Vasútakadémia számos területen kínál együttműködést nemcsak a Magyar Vasúti Egyesület tagvállalatainak, hanem a vasúti alágazatban tevékenykedő szereplőknek, illetve leendő és jelenlegi munkavállalóiknak.

A tanfolyamok tanúsított képzési helyek közreműködésével, akkreditált oktatókkal, jóváhagyott képzési programok szerint zajlanak, így bekapcsolva olyan célközönséget is, amelyet eddig elrettentett a képzések házon belüli megszervezésével járó bürokrácia. A tanulmányutak és kiállítások a hazai és nemzetközi kapcsolatok bővítésére az európai uniós jogszabályi környezet, valamint a közlekedési stratégiák megismerésére adnak lehetőséget.

A HUNGRAIL Vasútakadémia első programját a héten már meg is tartották.