Mint legutóbb ezt, az Alcatel IDOL4S-t, amely a minap érkezett kipróbálásra szerkesztőségünkbe. Ez az a mobiltelefon, amelyre sokféle jelző illik, csak az nem, hogy „kis okos”. A doboza ugyanis akkora, amekkorába akár négy okostelefon is elférne. (Emlékezzünk: az utóbbi időszakban azzal is versenyeznek a gyártók, hogy a lehető legkisebb csomagolásban kínálják termékeiket a reménybeli vásárlónak, használónak!) Alcatelék ez alkalommal olyannyira nagyvonalúak, hogy 19×9,5×15 cm-es (azaz jó 2700 köbcentiméter űrtartalmú) kartondobozban nyújtják át az IDOL4S-t.

A hatalmas csomagolás oka abban a másodpercben kiderül, mihelyt kibontjuk a dobozt, amely egy másodikat rejt: kellemes vonalút, nyomógombokkal nyílót. Bent, az „emeleten” helyezték el a telefonkészüléket, alatta, a „földszinten” a virtuális valóság tanulmányozására, élvezetére alkalmas szemüveget, amelynek üzembe helyezését és használatát külön füzetecskében írta le a gyártó.

A további tartozékok között örömmel fedezte föl munkatársunk a JBL márkájú, némító kapcsolós fülhallgatót, amelynek párja a telefon hangszórója, már ami a gyártót illeti. Az IDOL4S tartozéka még természetesen az örvendetesen kicsiny méretű hálózati adapter és hozzá az USB-kábel, amely a telefon és a számítógép kapcsolatában is főszerepet játszik. A készülék részbeni védelmét szolgálja a telefon hátoldalára pattintható, a négy sarokba kapaszkodó, színtelen, műanyag borító. (Szemfüles gyártók máris egész sor hátlapvédőt kínálnak ehhez a típushoz.) Ez egyébként biztonságossá teszi az5,5 hüvelykképernyő-átlójú, meglehetősen kecses, mindössze6,9 milliméter vékony marokfon fogását is. (A másik két mérete a gépkönyv szerint: 153,9×75,4 milliméter.) Megemlítendő a tartozékok között a „füles tű” is, amellyel egyszerűen nyitható a SIM- és a microSD-kártya foglalata. Megjegyzendő, hogy ez a telefonkészülék már csak nanoSIM-et fogad; még szerencse, hogy a mobilszolgáltatók egy alkalommal ingyen kicserélik az addig használt SIM-kártyát kisebbre…

A készülék leírása szerint az Alcatel IDOL4S súlya kereken 15 deka. Az nem derül ki, hogy akkuval-e vagy anélkül-e. Mindazonáltal (miután az akku nem szerelhető ki belőle), jóval súlyosabb hatást kelt, de talán jó is, mert érzi a használója, hogy fog valamit.

Tervezői jó ízléssel alkották meg ezt az Alcatel-telefont is: a külső hatásoknak ellenálló üveg elő- és hátlapot diszkréten keretezi a két oldalt éppen csak észlelhető fémcsík, alul-fölül pedig éppen annyi látható, hogy stabil hatást keltsen, és elhelyezzék benne a 3,6 wattos JBL dual hangszórókat, amelyek előre és hátra is sugároznak, azaz mindegy, miként rakjuk le a telefont zenehallgatás közben. A hátrafelé sugárzók jóformán láthatatlanok.

Bal oldalt, a fölső nyolcadban kapott helyet a bekapcsoló, jobb oldalt a hangerő-szabályozó, középütt pedig Boom-gomb, amiről később még szót ejtünk. Bal oldalt, fölül csatlakoztatható a fülhallgató, mellette a mikrofon, amelynek párja az alsó káván található (sztereófelvétel). Jobb oldalt csatlakoztatható a szokásos módon, miniUSB-vel a hálózati töltő.

A 8 megapixeles (önfényképezők kedvence) előlapi kamera a jobb felső sarokban szerénykedik a fény- és távolságmérővel, mozgásérzékelővel párban, a 16 megapixeles hátsó is a szokásos helyen vár az exponáló parancsra, mellette jobbra a LED-vakuval. (Megjegyzendő, hogy egyes altípusokban a hátsó objektív alatt kapott helyet a készülékbiztonságot szolgáló ujjnyomat-azonosító.) Ennyit a külsőségekről.

Az Android 6.0.1 Marshmallow operációs rendszerrel hajtott Alcatel IDOL4S-t – miként már említtetett –5,5 hüvelykátlójú, QHD 1440×2560 pixel felbontású, Amoled, 16 millió szín megjelenítésére alkalmas színes képernyővel szállítja a gyártó. A készülék lelke és agya 1,8+1,4 GHz-es, nyolcmagos (Octa Core) Qualcomm Snapdragon 652 jelű processzor, amelyet 32 GB (microSD-vel akár 512 GB-re bővíthető) belső memória és 3 GB RAM támogat. Áramforrása a rokonszenvesen nagy teljesítményű,3000 mAh-s akkumulátor, amely próbapadunkon kerek másfél óra alatt töltődött nulláról 100 százalékra.

Akit érdekel, megtudhatja a többi között a gyári leírásból, hogy a készülék bírja az internetiramot (LTE!), letöltési sebessége 150, feltöltési 50 Mbit/mp, megfelel a 802.11 a/b/g/n/ac (2,4 GHz & 5 GHz) szabványnak, a készülék Bluetooth-ának verziója 4.2, továbbá NFC-képes.

Érintőlegesen írtunk az Alcatel IDOL 4S újdonságáról, a készülék jobb oldalának a közepén elhelyezett Boom gombról. (Magyar fordítását, kéretik, nem követelni a tesztelő krónikástól.) Nos, ez a kávából alig egy milliméterre kiemelkedő kerek gomb a többi között arra hivatott, hogy a telefon használója egy újjal szabályozhassa az éppen hallgatott zene hangszínét. A Boom gomb megnyomásával állíthatunk a mély hangokon, sorozatfényképet készíthetünk vagy növelhetjük a sebességet. Hívás közben megnyomva növeli a hangerőt. A Boom igény szerint testre szabható, beállítható, hogy kedvenc alkalmazásunkat indítsa el.

Az igazi nagy Boom (bumm) még sem a Boom-gomb, hanem az írásunk címében is jelzett, a virtuális valóság (VR) tanulmányozására/élvezetére alkalmas szemüveg. Amikor nemrég a sajtó munkatársainak az Alcatel Magyarország bemutatta a frissen érkezett IDOL 4S készüléket, elhangzott, hogy a KutatóCentrum megállapította: a Z-generáció, a 16–25 évesek alig ötöde ismeri a virtuális valóságot. Nekik szánja tehát a gyártó az IDOL (4-hez és) 4S-hez mellékelt VR-szemüveget.

Üzembe helyezése egyszerű: a telefonkészüléket képernyőjével lefelé kell behelyezni a szemüveg lencséi elé. A szemüveg biztosan tartja a készüléket, miután a használó bekattintotta a keretbe. Közben ne feledjük el a fülhallgatót is bedugni a telefonba, illetve a fülünkbe, és már élvezhető is a gyárilag (a virtuális tartalmakkal gazdagított Android operációs rendszer részeként) kínált kép és mozgókép.

Lenyűgöző élmény mindazoknak, akik például nem ültek még repülőgépen: 3D körpanoráma formájában élvezhetik a környező világot. Akinek van netán 3D fényképezője, videókészítője, az ezzel a szemüveggel bárhol, bármikor élvezheti a felvételeit. A fájlokat a telefon VR-albumába lehet föltölteni.

Egyébként nincs is szükség 3D-felszerelésre, mivel az Alcatel IDOL 4S alkalmazásai között megtalálható a Fyuse térbeli fotós applikáció. Segítségével (kvázi) 3D-s fényképek készíthetők. Bekapcsolásakor semmi egyéb dolga a fotósnak (videósnak), csak nyomja a „felvétel” gombját, miközben körbe járja a megörökítendő tárgyat, tájat, személyt stb. Miután végzett, a felvett tartalmat a program másodpercek alatt átalakítja, és a képernyő döntögetésével ugyanúgy látható, mint a valóságban, amikor a szemünket, fejünket mozgatjuk. Tehát Fyuse, ne feledje, kedves olvasó!  

Az Alcatel IDOL 4S – és hasonló társai – innovációs forradalmárok, mivel mindazt tartalmazzák, ami a virtuális valóság előállításához szükséges: mozgást érzékelők, meg a 3D-s grafikát előállító processzor. A felvétel megtekintéséhez a szemüveget az Alcatel adja. A technológia a fogékonyakat minden bizonnyal sok-sok új ötlet megvalósítására sarkallja.

Egy „apróságot” viszont nem ért a tesztelő, nevezetesen: az Alcatel két IDOL típusa közül a 4S jelű (amelyről fentebb tájékozódhatott az Infovilág kedves olvasója) jóval olcsóbb, mint a leírás szerint kisebb képernyőjű és tudású IDOL4. Aszerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztató szerint az IDOL 4S ára (támogatás nélkül, szolgáltatótól függetlenül) kereken 90 ezer, az IDOL 4 viszont (kisebb képernyővel, kevesebb tudással) 120 ezer forint…