A férfi egy 67 éves özvegyasszonynak 1 912 996 forint kárt okozott, egy leszázalékolt, 49 éves férfitól pedig ellopta a mobiltelefonját. Az ügyészség vádat emelt ellene. (A nyitó kép forrása: https://www.20min.ch)(
A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi 2019 elején szabadult a legutóbbi büntetéséből; 2021 márciusától már semmilyen jövedelemmel sem rendelkezett.
Jó két éve, 2020 őszén Győrött véletlenül találkozott egykori ismerősével, egy 67 éves özvegyasszonnyal, akit arra kért, hogy vegyen neki mobiltelefont, mert az mindenképpen kell a munkájához. Egy nappal a készülék megvétele után azzal hívta fel a sértettet, hogy ellopták a telefont, ezért újabb két készülék, és azokhoz előfizetés vásárlása szükséges. A sértett az újabb kérését is teljesítette.
Ezt követően a férfi decemberben albérleti díjra, téli gumikra, temetésre, újabb albérleti díjra, majd közjegyzői díjra, ismét albérletre, tanfolyamra és élelemre kért kölcsön a sértettől. Először azt ígérte, hogy a pénzt gépkocsija értékesítéséből fogja visszafizetni, majd arra hivatkozott, hogy 10 000 eurót vár egyik ismerősétől.
Ezt követően újabb kölcsönösszegeket vett fel az idős nőtől taxira, albérletre, élelmiszerre, PCR-tesztre, rezsire, tankolásra, utazásokra, ügyvédi díjra, igazolványkészítésre, pénztárgépre, rendőrségre, és persze mindehhez is használta a sértett által vásárolt telefon előfizetésket, akinek kis híján kétmillió forint kárt okozott.
És ez még nem volt elég! Tavaly januárban egy leszázalékolt, 49 éves ismerősétől kölcsönkérte (megint csak) a telefonját, majd a hívást követően az üres telefontokot adta vissza a sértettnek. A 70 ezer forint értékű mobiltelefont ellopta és napokig az előző sértett által vásárolt SIM kártyával használta azt.
Az ügyészség a többszörös és különös visszaesőnek számító férfit minősített csalással és sikkasztással vádolja. A büntetési tétel közel hét év szabadságvesztés.
Az ügyészség indítványa a vádiratban beismerés esetére – egyebek mellett – három év hat hónap fegyházbüntetés és (kerekítve) kétmillió forint vagyonelkobzás.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – tájékoztatta lapunkat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.