Tizenhárom színész, köztük Szabó Győző közreműködésével indult történelmi kalandjára az Idővándor. A digitális színházi programot ingyen élvezhetik a Pólus Centerbe látogatók reggel 10 órától este 7 óráig; május 5-től június 8-ig pedig a dél-budai bevásárlóközpontban, a Camponában folytatódik az egyedülálló előadás. A lendületes, magával ragadó montázs egy-egy magyar, európai és világtörténelmi esemény korhű helyszíneit ötvözi a modern technológia legizgalmasabb megoldásaival, így kínál betekintést a történelem kulisszái mögé. A három színtéren megelevenedik a NASA irányítóközpont, vagy éppen James Watt személye, és a magyar reformkor jellegzetes történéseit is testközelből élhetik át a látogatók a panorámavetítésnek, az egyedülálló hang- és fénytechnikának, valamint a korhű installációknak köszönhetően. Minden helyszín más-más eseményt dolgoz fel, az adott témában jártas történész bevonásával készült, egyedi koncepció alapján.
A díszleteken megjelenő 200 négyzetméternyi grafika és a vetített animáció mindig az adott korszakot jeleníti meg, így a nézők testközelből élhetik át a történelem jellegzetes és érdekes eseményeit.
Az egyszerre 50 személyt befogadó termekben a történelemkönyvek lapjai kelnek életre a mai modern műszaki vívmányok segítségével, így egyszerre láthatók a színpadon a jeles színészek és az előzetesen felvett személyek.
Szurdi Miklós rendező elmondta a különleges produkcióról: „A történelmi eseményeket nem a hagyományos felfogásban visszük színpadra, hanem modern, szórakoztató formában. A 15 perces jelenetekbe minden olyan érdekességet belesűrítettünk, ami kimaradt a történelemkönyvekből. A digitális színház – mint műfaj – számomra is furcsa volt elsőre, így új kihívásként tekintettem rá.”
Az Idővándor akár a történelemórát is kiegészítheti, szemlélteteti az adott időszak eseményeit, ekként iskolai csoportokat is szívesen fogadnak – előzetes regisztráció után – a közel 50 perces időutazásra, ami izgalmas családi programnak is tökéletes.
A három színtér:
A reformkor: egy korabeli kávézóba érkezünk, ahol teljesen új perspektívából megismerkedhetünk a reformkorral. Nemcsak a történelemkönyv lapjai elevenednek meg, hanem a kor hétköznapjai, botrányai, pletykái, szokásai, kiemelkedő alakjai és érdekességei is. Mindez fiatalos tempójú, könnyed és humoros formában.
Ember a Holdon: a NASA irányító központja 1969-ben, ahol a ma embere átélheti a Holdra szállás pillanatait és megismerkedhet az űrkutatás történetével és eredményeivel – 15 percben.

Médiaforradalom / ipari forradalom: az ipari forradalmat megelőző izgalmas korba érkezünk – a gőzgép feltalálását követve. James Watt életén keresztül megismerkedhetünk a modernizáció és a technikai fejlődés folyamatával, valamint hatásaival a társadalomra és a gazdaságra.

