Illegális PB-gázpalacktöltőt fedeztek fel Kecelen

A Bács-Kiskun megyei Kecelen egy helyi vállalkozó autógázkútján és PB-gáz cseretelepén tartott ellenőrzéskor jó 
ötven, illegálisan töltött, jelöletlen fóliával ellátott PB-gázpalackot, egy félreeső helyen pedig a töltésükhöz használt 
tartályt és szivattyút, illetve az autógázkúthoz illeszthető töltő adaptert találtak. A feketetöltő lebuktatását a 
hatóságok és a hivatalos gázforgalmazók összefogása eredményezte, a hatóságok a közveszélyt okozó 
tevékenységet végző vállalkozó és társai ellen eljárást indítottak – számolt be az akcióról a Magyar PB-gázipari 
Egyesület szakmai bizottságának vezetője.

Farkas József felhívta a figyelmet arra, az idén megnövekedett az illegális töltés következményeként sérültek száma. 
Bár a sors fintora, hogy maguk a veszélyes tevékenységet végzők is áldozatául esnek saját szabálytalankodásuknak 
– így szenvedett nyáron súlyos égési sérülést egy jánosházi és egy nagyatádi feketetöltést végző férfi –, a lakosság 
nagyobb veszélyben van. Néhány évvel ezelőtt, nem messze Keceltől, a Kunadacsi Faüzemben a túltöltött palack 
felhasadt, majd a berobbant PB-gáz három ember életét követelte, kilencnek pedig a sérülését okozta.

A keceli autógázkúton a szabálytalanul, csupán néhány száz forinttal olcsóbb gázt a palackjukba töltető gyanútlan 
vásárlók is hasonlóan járhattak volna – mondják a szakemberek. A vizsgálat eddigi adatai szerint húsznál több 
palack túltöltött volt, vagy lejárt az időszakos vizsgálata. A túltöltött palack azért különösen veszélyes, mert a fűtött 
lakásba kerülve akár már néhány fokos hőmérséklet-emelkedés hatására felhasadhat, a kiáramló gáz pedig pusztító 
robbanást okozhat.

Ilyen baleset csak a hatóságok által engedélyezett töltőüzemekben, szabályos körülmények között töltött PB-
gázpalackok használatával kerülhető el – hangoztatta a szakértő. Az engedéllyel rendelkező vállalatok 
töltőüzemeiben szigorú termék-, tömörség- és túltöltés ellenőrzés van, csak ezeknek a vállalatoknak a fóliáival 
lezárt PB-gázpalackjai biztonságosak.