Infovilág-krónika: Menekült gyerekeket oktató iskola kapta Sisi posztumusz adományát

Melita H. Sunjic (UNHCR, Budapest) tudósítása ♥ Néhány napon belül egy budapesti iskola meglepő helyről fog értékes adományt, 8000 eurót kapni. Az adományozó nem más, mint Ferenc József máig népszerű és köztiszteletben álló felesége, Erzsébet (Sisi) osztrák császárné és magyar királyné. Noha Sisi már 111 éve halott, végrendeletében meghagyta, hogy az általa írott könyv kiadásából származó bevételt a Habsburg birodalom területén élő politikai elnyomottak megsegítésére kell fordítani. 

Mai szóhasználattal élve a politikai elnyomottakat menekülteknek hívjuk. Így aztán az Osztrák Akadémiai Kiadó megkereste az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság budapesti regionális képviseletét, hogy jelöljön ki egy ügyet, amelynek támogatására méltó módon lehetne felhasználni Sisi könyvének bevételét.

Az ENSZ menekültügyi hivatalának választása a budapesti, Dob utcai Magyar-angol Kéttannyelvű Általános Iskolára és Vendéglátó Szakiskolára (nyitó képünkön) esett. Nem véletlenül, hiszen ez a budapesti iskola évekkel ezelőtt az elsők között vállalta, hogy középiskolai osztályaiba menekült tanulókat vegyen fel, és erre szakosodott pedagógusok segítségével magyar (mint idegen) nyelvi oktatásban is részesítse őket. Az iskola nyitottságára jellemző, hogy a tanulók több mint fele bevándorló, menekült vagy kisebbségi családokból származik.

Sisi, akit gyakran a „19. századi Lady Dianaként” emlegetnek, Das Poetische Tagebuch címmel naplót vezetett, amelyet halála után több évtizeddel adtak ki először. A naplót a mai napig érdeklődéssel olvassák a történészek és a gyönyörű uralkodófeleség rajongói. A könyv legutóbbi kiadásának bevételét, 8000 eurót a kiadó most arra fordítja, hogy felújítson és berendezzen egy művészeti tantermet a kiválasztott iskolában, amely Budapest VII. kerületében, a Sisiről elnevezett Erzsébetvárosban található.

Amint elkészül az új tanterem berendezése, a Dob utcai iskola megkezdi a régóta tervezett komplex művészeti oktatási programját, amelyben az iskola összes évfolyamának tanulói részt vehetnek majd, hogy festészetet, zenét, táncot tanuljanak. A gyerekek nagy izgalommal várják a tanterem elkészültét, és máris készülnek az avatóünnepségre, ahol zenés és táncos produkciókat mutatnak majd be.

A következő tanévtől kezdve az iskola évente Sisi-emléknapokat fog rendezni. A diákok máris nagyszerű programokról álmodoznak: szeretnének dalokat előadni a népszerű Elisabeth című musicalből. A zenés darab Sisi császárné és királyné életét dolgozza fel, a Ferenc Józseffel fiatalon kötött házasságától kezdve egészen a Genfi-tó partján 1898-ban bekövetkezett merényletig, ami tragikus halálával végződött.

A váratlanul kapott adomány hatására az iskola most azt reméli, más támogatóktól sikerülhet újabb 2500 eurót kapnia, amelyből lehetővé válnék egy mozgatható színpad megvásárlása, amellyel a tornatermet alkalmanként tökéletesen felszerelt színházteremmé lehetne alakítani.

Ez a hír 2009. április 22-én 12:20-kor jelent meg az Infovilágon, és eredetiben itt olvasható.