A piac nagyon negatívan fogadta a híreket, amelyekben a tárgyalások elhúzódásának, sőt esetleges meghiúsulásának lehetőségét látta. A forint új történelmi mélypontot ért el: 324-es szintig gyengült az euróval szemben. A svájci frank/forint keresztárfolyam rekordkísérlete elmaradt, de a keresztárfolyam így is elérte a 266-os szintet. A kötvényhozamok kilőttek, 11% feletti hozamok mellett történt a kereskedés. A magyar csődkockázat a 2008–09-i szintek fölé, mindenkori csúcspontjára emelkedett.
Magyarország számára az IMF-megállapodás továbbra is kulcsfontosságú. Ameddig az európai adósságválság helyzete nem javul, az ország nem lesz képes a piaci finanszírozást fenntartani. Az IMF jelenléte stabilabb, kiszámíthatóbb környezetet teremthet a magyar gazdaságpolitikában, és kikényszerítheti a tervezett, de nem végrehajtott reformokat, ami hozzájárulhat az ország 2012-i jobb megítéléséhez.
A kormány látványos visszavonulót fújt, bár a tapasztalatok alapján sosem lehet tudni, hogy mikor következik be egy újabb 180 fokos fordulat. Az IMF/EU-feltételek kemények lesznek, és túlmehetnek a szokásos gazdasági kérdéseken, ami presztízsveszteséget okozhat a kormánynak, és ez elhúzhatja a megállapodás megkötését. A kormány költségvetési tartalékai a nyugdíjpénzből egyelőre még tetemesek, ezért nem sürgető a totális fegyverletétel.
A magyar nemzeti valuta a kormány tárgyalási szándékának hírére közel 10 forintot erősödött – 315 forintig. Továbbra is a kötvénypiac a leggyengébb láncszem, a forint fundamentálisan erős. A fizetési mérleg egyenlege pozitív, az EU-forrásokat továbbra is kapja az ország, a tartalékok szintje kivételesen magas. A jegybankkal történő kormányzati egyeztetés eredménye is lehetett, hogy a jegybank intervenciókkal is támogatja a forintot. Ennek most már van racionalitása is, tekintve, hogy a forintgyengülés méregfogát – a csődhelyzetet – a kormány az IMF-megállapodással végképp kihúzhatja. A forint középtávú erősödése mellett szól az is, hogy a jegybank várhatóan tovább emeli majd az alapkamatot, amennyiben tovább gyengül a hazai fizetőeszköz.
A kötvénypiacon már más a helyzet, az IMF-megállapodás ellenére a kormány törekedni látszik a piaci finanszírozás fenntartására. Az ÁKK kötvénykínálata nagy lesz, ha a piaci kereslet megfelelő lesz. Bár a forintos hozamok érezhetően estek, a 11%-ról már 9,5%-os szintre, az eurós kötvények hozama még mindig bőven 10% felett jár. A hazai kötvényhozamok látványos ingadozása várható a következő időszakban, és az európai adósságválság mélyülésével itthon is „elfajulhat” a helyzet a nagyon illikvid, sérülékeny hazai kötvénypiacunkon is.
Összefoglalva: úgy véljük, hogy az IMF/EU-megállapodás hazánk számára szükségszerű és elkerülhetetlen lesz. Az oda vezető út rögös lehet, de ha a kormány tartja magát ahhoz a kijelentéséhez, hogy gyors és feltétel nélküli megállapodást szeretne a hitelezőkkel – a jelen helyzetben nincs is más választása –, akkor várhatóan sem a forint, sem a magyar csődkockázati felár nem fog túlságosan a múlt heti csúcsok fölé emelkedni.
A kormányfő pénteki, a bankbetétek biztonságát hangsúlyozó kijelentésétől függetlenül sem gondoljuk, hogy a bankbetéteket vagy egyéb megtakarításokat veszély fenyegetné. Az IMF/EU-hitelmegállapodás eleve szükségtelenné tenne egy ilyen drasztikus lépést, de a politikai ára is olyan magas lenne egy ilyen intézkedésnek, amit valószínűtlennek tartunk.

