Ingyenes segélyvonal egészségügyieknek

Ingyen hívható zöld számon várják a szakemberek azoknak a Szegeden dolgozó egészségügyi dolgozóknak a megkeresését, akik úgy érzik, lelki támogatásra van szükségük.

A Segítők önkéntes csoport szakemberei a 06 80 620 008-as számon fogadják a hívásokat, amelynek hátterét technikai és műszaki hozzájárulásként a Telenor adja. Sok-sok egészségügyi dolgozó ugyanis hónapok óta, jóformán szünet nélkül dolgozik – a vírus okozta veszélyben és a vele járó lelki megterhelésben is. Sürgősségi, fertőző osztályon dolgozó orvosok, ápolók, nővérek, beteghordók, és a Szegeden és környékén dolgozó háziorvosok ők. Egészségügyiek, akik másoknak segítenek. De őket ki támogatja?

A Segítők önkéntesei a Szegedi Tudományegyetemről, továbbá Budapestről és Szolnokról kapcsolódtak be a segélyszolgálatba, hogy kapaszkodót nyújtsanak a lelki támogatásra szoruló egészségügyieknek. Abban tudnak támogatást nyújtani, hogy meghallgatják a hozzájuk fordulókat, mert úgy gondolják, hogy van olyan élethelyzet, amikor egy támogató beszélgetés segíthet tovább lépni.

A kezdeményezést a Szegeden munkáltatóként is jelen lévő Telenor ingyen hívható zöld számmal segíti. A segélyvonal hétköznapokon 14–22 óráig érhető el a 06 80 620 008 számon, ahol 11 szakember várja a szegedi frontvonalbeli egészségügyi dolgozók hívásait.