A Sony Magyarország és az NRC piackutató ezerfős reprezentatív felmérésének eredményei szerint a 18–49 éves lakosság 8 százalékának van okostelevíziója, és a tulajdonosok fele legalább havonta, 10–15 százaléka pedig naponta „fogyaszt” internetes tartalmakat a tévékészülékén. A Sony saját felmérése szerint az okostévék vásárlóinak körülbelül fele már hajlandó lenne fizetni a tévéken keresztül elérhető többlet tartalmakért (zene, filmek letöltése, játékok, Skype-elérés).
Mindez azt mutatja, hogy idővel akár a televízió válhat az internet első számú megjelenítő eszközévé a háztartásokban – feltéve, ha a gyártók is szorgalmazzák a mostaninál több és jobb minőségű tartalomkínálat bővítését.
Ebbe az irányba tett most nagy lépést a Sony azzal, hogy a fuso® interaktívtévé-szolgáltatóval alakított ki együttműködést. A fuso-felületen keresztül a Sony tévéken egyetlen alkalmazásban elérhetővé válik számos magyar tartalomszolgáltató műsora. A többi között népszerű sorozatok, műsorok, filmek, ingyen internetes tartalmak tekinthetők meg, ha a tévét csatlakoztatják az internetre.
A szolgáltatás számos, régebben megvásárolt Sony készülékkel is használható. A megoldás működik a 2009 óta vásárolt internetképes Bravia televíziókon, emellett minden internetképes Sony Blu-Ray lejátszó és házimozi is lehetővé teszi a hagyományos televíziók okos készülékké változtatását. A Braviák gyorsan és stabilan, letisztult kezelőfelület segítségével képesek a fuso-tartalmak megjelenítésére, amit egyebek között a Sony Centerekben ki is próbálhatnak a reménybeli vásárlók.
Rab Sándor, a Sony Magyarország kereskedelmi vezetője elmondta: „Az internetes tartalmak megjelenítésében a televízió képernyője meghatározó szerepet fog játszani a közeli jövőben. A Sony egyedülálló technológiájának köszönhetően – az internetképes Sony tévékészülékek egyszerű szoftverfrissítését követően – mintegy 100 ezer háztartásban lesznek elérhetőek különféle magyar nyelvű videotartalmak.”
A Sony nem csupán azokra a vásárlóira gondolt, akik évekkel ezelőtt vették meg internet-használatra alkalmas Sony tévéjüket, hanem azokra is, akik más gyártó LCD- vagy plazmakészülékét vásárolták meg, ugyanis a Sony összes Blu-Ray készüléke, kezdve a legolcsóbb lejátszótól (BDP S185) alkalmas arra, hogy „felokosítsa” bármely gyártó lapos tévéjét.
A tévégyártók néhány éve már bemutatták internetes képességekkel gazdagított okostévéiket, melyeken gombnyomásra lehet megtekinteni a YouTube-videókat, és amikből nem maradt ki a Facebook, a Skype és a Twitter integrációja sem. A Sony és a fuso-felületet fejlesztő Fuso Ecosystem Nyrt. (az egykori Hybridbox Médiainformatikai Nyrt.) most egyaránt elkötelezte magát a további együttműködésre, különös tekintettel a szolgáltatásnak a Sony legújabb, 2013-i modelljeibe való integrációra, melyeken már a teljes fuso-koncepció megvalósul.

