A moziban. Ami nem aprócska vagy nagyobbacska képernyő, nem osztott, megszakított film, hanem igazi mozi. Ahol az ember kényelmesen hátra dől, nézi a vásznat, a mesét, a tájakat, embereket – olyan, mintha régen lenne, pedig ma is lehet.
Ilyen hangulatot enged meg a rohanó mindennapokban az Ízek palotája, amelyet Christian Vincent rendezett. Fiatalember, 32 éves, aki volt már táncos, modell, koreográfus és filmrendező is. Aki teljes empátiával tud egy picit idősebb nő felé fordulni. Olyan felé, akit mindenki tisztelni és szeretni tud – hacsak nem féltékeny rá. Mert aki féltékeny, az cudarul bánik vele. Amiként a filmbéli főséf, az a férfiú, aki évtizedek óta főz a francia elnöki palotában. És akkor egyszer csak jön egy vidéki asszony, és neki engedik át a köztársasági elnök (Francois Mitterrand néhai francia államfő) személyi szakácsnőjének teendőit. Mert az elnök – tisztes öregúr – a gyermekkori, falusi, egyszerű ízekre vágyik. Előkerítik neki Hortense-t (Catherine Frot), aki odavarázsol minden ízt. Egyszerűen, kellemesen, kedvesen.
Máris kész a konfliktus, az irigy áskálódás, némi kis vívódás – és a visszavonulás emelt fővel. Egyenesen az Antarktisz egyik kutatóállomására, ahová egy 25 éves férfiséfet keresnek ugyan, de mégiscsak Hortense-é az állás. És a dicsőség, ahogy a marcona férfiak megszeretik a főztjét is, őt is.
Meg a nézők is. Mert olyan finom fogások receptjeit és látványát nyújtják, hogy még a hazai főzőcsatornák is megirigyelhetnék. A tisztes korú, s manapság gyakorta lapátra tett, hivatásukat szerető emberek meg kaphatnak valami reményt is, hogy ha az egyik helyet elvesztik, lehet találni másikat, mert a világ sokkal nagyobb, nemcsak akkora, ameddig az ember orra elér.
A filmet, melyből rövid előzetest ide kattintva láthatnak, október 25-től vetítik a hazai mozikban.
