Új Színház: az értékek maradnak – Csodálatos mobilvilág

Ma még üres az Új Színház nézőtere.Éppen 101 esztendővel ezelőtt nyílt a Parisiana orfeum ebben a színházi épületben, s adott helyet még sok más színháznak – többi között a Kazimir Károly vezette Tháliának. Az előző évadban a 271 saját előadást 56 ezer fizető néző látta. A színház 594 millió forintos költségvetésből gazdálkodott, 194 millió volt a saját bevétel, 393 milliós támogatást kapott, 7 millió forintot pályázaton nyert.     

Szikora János elmondta: az idei bemutatók az épület egy-egy korszakához kötődnek. Kiemelte Márta István Csodálatos mobilvilág című kortárs operáját, amely bizonyítja, hogy az igazgató kitűnő szerző is egyben. A Szikora János rendezte opera várható bemutatója október 9-én lesz, a Budapesti Őszi Fesztivál, a Magyar Állami Operaház és az Új Színház koprodukciójában készül.    Az amerikai Beth Henley A szív bűnei című színművének premierje november 12-én lesz. Főszereplője a Nő, és olyan televíziós sorozatokat idéz, mint a Szex és New York vagy a Született feleségek.    

A Bubik István Stúdiószínpadon november 27-én tartják Závada Pál Bethlen című új darabjának a premierjét. A december 30-án a közönség elé kerülő Kávé habbal a két világháború közötti zenés színházak világához kanyarodik vissza.     A „Képek Assisi Szent Ferenc életéből” az avantgárd színház és az abszurd dráma ötvözete, s jövő februárban mutatják be Szikora János rendezésében.     

A szerb Egon Szavin rendezi Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című színművét, amelynek bemutatóját április 23-ra tűzték ki. Természetesen repertoáron marad több sikerdarab, köztük a Még egyszer hátulról, a Keleti PU, a Tisztújítás, A fösvény, az Ahogy tetszik és az Édentől keletre.  

Márta István elmondta: az autómentes napon, jövő szombaton az épülettel szemközti Dalszínház utca Új Színház Rezervátummá alakul, s különleges programokra számíthat a közönség. Bejelentette továbbá, hogy ebben az évadban nem emelnek árat, Kovács Györgyi gazdasági igazgató hozzátette: a bérleteken kívül lesznek egy-, kétszemélyes kedvezménykártyák, s igénybe vehetnek hasonló kedvezményeket a diákigazolvánnyal rendelkezők, valamint nyugdíjasok is. Kedvezményre számíthatnak a pedagógusok is. A Szingli szerda bérletet váltók – ha adataikat megadják – egymás mellé szóló jegyeket kaphatnak hasonló korú „szingli” nézőkkel. Lesz Bubik István-bérlet és Első pillantásra bérlet, amellyel már főpróba előtt megtekinthetik a színház négy bemutatóját.          

A társulat tagjainak titkos szavazata alapján az idén a Paulay Ede-díjat Almási Sándor színművész, a Cortina-Szín-tár díjat pedig Finta László rendszergazda kapta – hangzott el a tájékoztatón.  Az Új Színház Színészképző Stúdiójában többek között Gosztonyi János, Galkó Balázs, Hajdinák Judit, Huszárik Zsolt Vida Gábor és Pálfi Kata foglalkozik a fiatalokkal. A következő tanévben három évfolyamon egy híján harmincan járnak a kurzusokra. Két hallgatót felvettek a Marosvásárhelyi Színiakadémiára, egyet a Kaposvári Egyetem színészszakára.