A kiválasztás a hazai 200 nagyvállalat expat vállalatvezetői közül történik és a díjat Magyarországon élő és dolgozó olyan külföldi cégvezetőnek ítélik oda, aki az értékelt időszakban kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette itthon cége nemzetközi elismertségéért. A kiválasztás szempontjai között szerepel még az is, hogy a kimagasló eredmények mennyiben köthetők a vállalatvezetőhöz, valamint az, hogy a jelölt mennyire kiemelkedő képviselője anyaországának.

Javier González Pareja 2011 vége óta vezeti a magyarországi Bosch csoportot. Irányítása alatt a cégcsoport munkavállalóinak száma 6300-ról 8900-ra emelkedett (az összes nem konszolidált vállalat beszámításával együtt a magyarországi Bosch csoportnál több mint 9600-an dolgoznak. A 2014. pénzügyi év adatai 2015. júniusban lesznek hivatalosak).

A folyamatos árbevétel és forgalomnövekedés mellett az ország műszaki felsőoktatási intézményeivel létrejött példaértékű szakmai és támogatói együttműködések kidolgozásának is aktív szereplője. Felelős vezetőként mentorprogramot kezdeményezett: a vállalaton belül és szakterületükön elhivatott fiatal munkatársak karrierjét támogatja több évtizedes „boschos” tapasztalataival.

„Magyarországi kinevezésemkor azt a célt tűztem ki magam elé, hogy munkámat a bizalom, az innováció és a sikerorientáltság vezérli majd. Elmondhatom, hogy a múlt évek személyes és vállalati sikerei azt bizonyítják, hogy a helyes irányt választottam. 2011 óta minden reggel azzal a elhatározással indulok útnak, hogy a Bosch munkaadóként és piaci szereplőként továbbra is fontos szerepet játsszék Magyarországon. A csapatommal azon dolgozunk, hogy ez a pozíció tovább erősödjék. Köszönöm csapatomnak és a Bosch csoport valamennyi magyarországi munkavállalójának – ezt a díjat nekik köszönhetem és nekik szól” – nyilatkozta González a díjátadó alkalmából.

A vezető szabadidejében amellett, hogy spanyolos szenvedélyével és kiváló eredményeivel erősíti a hazai Bosch csoport egyre bővülő futócsapatát, rendíthetetlen türelemmel és odaadással tanulja a magyar nyelvet.