A norvég dráma kapcsán Henrik Ibsen neve általában azonnal beugrik, de aztán senki más. Ideje megtanulnunk kortársunk, az 1949-ben született Terje Nordby (képünkön) nevét is, aki 1995-ben éppen a Jégsziromért kapta meg a rangos Ibsen-díjat.
Nordby, bár szociológiát tanult, több mindenbe belefogott, míg végül az írás mellett kötött ki; 1976-ban részt vett az oslói „Tramteatret” megalapításában, számtalan darabot írt a független, politikailag radikális színtársulatnak. Műveit a színház 1986-i bezárása után is Norvégia minden nagy színházában játsszák, az utóbbi húsz évben mintegy tizenöt színművét mutatták be, emellett kabarékat, rádiójátékokat és népszerű tévésorozatokat ír, zenél és napi rádióműsort is vezet.
A Jégszirom című, 1993-ban keletkezett dráma ősbemutatója 1994-ben Norvégia legészakabban működő színházában, a Hålogaland Teaterben volt. A magyarközönség magával a szerzővel, és mindmáig legismertebb drámájával 1997-ben, a Budapesti Kamaraszínház norvég drámahétvégéjén, felolvasó színházi keretek között ismerkedhetett meg. A magyarországi színpadi ősbemutatót 2006-ban tartották a székesfehérvári Vörösmarty Színházban; akkor Valló Péter rendezésében Szakácsi Sándor, Závodszky Noémi és Juhász Illés közreműködésével mutatták be.
Most Harsányi Sulyom László kezdte el felfejteni a darab apró, finom titkait. A cselekmény messze észak hegyei között játszódik, közelebbi időmeghatározás nélkül, akár napjainkban is, hiszen a Bűbájos, mint csodadoktor fogalma máig létező valóság Norvégiában.
A hazánkba látogatott szerző 2006-ban így nyilatkozott a drámáról:
„A történet fiktív ugyan, de a Bűbájos személye valóságos: egyszer hallottam erről az emberről, aki orvos, pszichoanalitikus és rendőr nyomozó egy személyben. Nagy tiszteletnek örvendett, hiszen testi és lelki bajokat egyaránt gyógyított. A hallottak megindították a fantáziámat, ebből született a darab. Amikor nekifogtam az írásnak, felhívtam telefonon – de ő azt mondta, inkább a saját elképzelésem szerint alkossam meg a figurákat és a történetet.”
És az a költői mű, ami így született a legenda és a valóság határán lebegve, misztikumával és valós fájdalmaival, rejtélyeivel és szinte balladai homályt idéző világával együtt rabul ejti a nézőt.
Észak hegyei között egy kis tőzegházban él Andreas Isaksen (Gémes Antos) abból, hogy fát vág és a távíróvezetékeket felügyeli. Felesége, Johanna (Balsai Móni) azóta, hogy évekkel ezelőtt leégett az istállójuk és ő elveszítette a gyermekét, nagyon beteg, ki sem tud kelni az ágyból, alig eszik, úgy érzi, éjjelente a halállal társalog. Az asszony felriadva misztikus álmát mesélgeti a lápvilágból jött Klemet vízbe fúlt lováról, meg valami sellőről, aki vigyáz őrá. Andreas azzal vigasztalja, hogy már úton van feléjük a Bűbájos, akit gyógyítóként hívott fel a fjordoktól, és aki elűzheti a halottakat, Johanna szellemeit.
Megérkezik a Bűbájos (Gula Péter) és szinte durva érthetetlenséggel úgy kezdi, hogy az asszony főzzön neki kávét! Még azt sem engedi meg, hogy a férj segítsen, ragaszkodik hozzá, hogy a beteg nő akár a földön vonszolva magát egymaga lássa őt vendégül, majd hasonló módon igyekszik ráébreszteni Johannát, hogy nem olyan beteg, mint képzeli, és elaludni sem engedi. Váratlanul vérezni kezd a Bűbájos keze, majd egy nagy monológban beszél képességeinek kezdetéről.
A Bűbájos szinte semmi gyógyítást sem tesz, csak beszélget, példálózik, mégis lépésről-lépésre egyre jobban behatol a két ember lelkébe és múltjába, s közben apró csodák is történnek, mint a stigmatikus vérzés, a régóta meg nem tisztított vízforraló aljának kifényesedése, vagy Andreas lábának lebénulása. Ténykedése nyomán sok minden kiderül a házaspár egymáshoz fűződő érzéseiről, arról, hogy ami a múltban történt, nem úgy volt, ahogyan mesélik, hiszik, és hogy a testet is a lélek betegíti, a halálos titok.
Ez a lélektani dráma nem adja könnyen magát. A szemünk előtt kevés dolog zajlik, annál több a felszín alatt. Inkább a szereplők múltjának, múltbeli életük eseményeinek van súlya és hatása jelenlegi életükre, semmint ami most történik, hiszen folyton ezeket értelmezik újra és újra, miközben így vagy úgy újraélik közös életük epizódjait, a fájdalmasakat, a bűnösöket éppúgy, mint a szépeket. A három szereplő belső élete, lelki motivációi, kapcsolataik kuszasága, irracionalitása adja a mű atmoszféráját. Még azt sem tudni igazán, hogy a Bűbájos teste vagy a szelleme tér-e vissza a dráma utolsó jelenetében? Mire a dráma véget ér, a közönség alig tér magához a látottak katartikus hatása alól.
Álom vagy valóság? Tudomány vagy sarlatánság? Bűnös vagy áldozat? Varázslat vagy képzelgés? Ez is és az is, az északi irodalmakból megismert misztikummal, szeretettel és megbocsátással a szereplők iránt. A lényeg a humánum. Emberek ők, akik élni próbálnak, elbuknak, és egymásra támaszkodva fölállnak. Ettől tisztul meg a közönség is, akiből kitör a felszabadult tapsvihar.
Már maga Jégszirom cím egyszerre konkrét és jelképes, főként azok számára, akik nem ismerik a távol északi flórát. Ekképp beszél róla a szöveg, amikor Johanna azt mondja magáról: „Ne gúnyolódjon. Árad belőlem a halál bűze.” „Bűbájos: Ahogyan a fenyér-mirtuszból is, ami olyan vígan nő itt ebben a jégbirodalomban. Ha megeszed, kétrét ránt a görcs. Bizonyos gyógyszerekkel keverve elveszíti az ízét, és ha sebesült rénszarvasnak adod, megrövidítheted vele az életét. Az oroszok Jégsziromnak hívják. De én meg szoktam főzni, és megitatom a betegeimmel megfázás, nátha, szamárköhögés, magas vérnyomás diftéria és mellkasi fájdalmak ellen. A reumát is enyhíti, ha a megfelelő testrészt borogatja vele az ember, sőt ha átgőzöljük ezt a fehér virágot – amellyel olyan bőségesen elhalmozott bennünket a mi Urunk, vagy a jó ég tudja, kicsoda –, meg lehet vele előzni a hólyag-bántalmakat. Ha a természetben nő, magában, háborítatlanul, ragyogó, fehér, ártatlan, mint a tavaszi szellő. Te is olyan vagy, mint a fenyér-mirtusz. Andreas naponta iszik belőled, és szörnyűséges lelki kínokat áll ki…”
És hogy a lelkek felolvadásra váró jégvirágai milyenek, azt a darab egy más pontján Johanna így idézi: „A jégzárvány belsejében alig kivehetően látszott egyetlenegy szál virág: zöld szár, a közepe felé sötétülő bársonyos, vörös szirmokkal. Egy halott fenyérmirtusz, amely virágzó pompájában fagyott meg, és a vasérctől elszíneződött. Az jutott eszembe, vajon van-e a földben vér. Soha életemben nem láttam ehhez fogható pirosat.” Mennyire elvont tömörséggel fejezi ki ez a konkrétan költői kép a darab egyik lényegét!
Terje Nordby drámája nagyon erős, jó dramaturgiával megalkotott, költői erejű mű, amely UporLászló magyarszövegével teljes szépségében hat. Ezek a mondatok élnek és aurájuk van. Az a finom, szelíd humor, amely átszövi nagyon esendő emberivé is teszi mind a textust, mind a szituációkat. Az előadás megtekintése és kritikám megírása között módomban volt elolvasni az egészet, és közben belülről újra láttam mindent. Balsai Móni (Johanna) hagymázos, rémült tekintetét, az ágyban és a földön, megtisztuló lelkét a bűn megvallásakor, reménykedéseit, ahogy szeretné magát kiszabadíttatni ebből a fizikai közegből, mikor visszatér belé az életvágy. Gémes Antos (Andreas) csendes, szelíd, szinte lágyszívű öncsalásának átalakulását, amint megfogalmazódik benne egy elhatározás a végső megoldásra, ahogy a Bűbájossal szembeni magatartása egyre öntudatosabb ellenállásba fordul. És Gula Péternek (Bűbájos) az a kettőssége, amelyből nem is igazán derül ki, hogy ez a földön két lábbal álló, hideg logikájú ember hol lép át önnön titokzatosságába. Milyen ragyogó mozgáskultúrával harcol egy láthatatlan valami ellen, milyen rendőrnyomozói, vagy pszichológusi képességekkel tapint rá a bajok forrására, ugyanakkor milyen emberfeletti képességekkel rendelkezik, amelyek megingatják a nézőt abban, hogy hol a valóság és hol a képzelet határa. Kiváló alakítás mindhármuké.
Harsányi Sulyom László nagyon finoman érzi és bontja ki a darab minden reális és irreális összetevőjét. Kiváló ritmikával engedi, hogy a mai, pörgős világban a csend és lassúság dinamikája hasson, időt engedve ezzel a nézőnek, hogy a darab cselekménye az ő agyában is dolgozhasson, katalizálja az ő lelki folyamatait is. Csákó Bélával közös díszlete egyszerre kunyhó és kripta is, amelynek ajtaját a kinti szelek nyomása és a benti bűnök súlya egyszerre teszi nehezen kinyithatóvá. Kovács Yvette Alida jelmezei hitelesek és sokat mondóak, Barabás Árpád zenéje feszültséget teremtő
Akinek van affinitása a művészet finom rezdüléseire és teheti, s nem csak a zenés-táncos komédiát igényli, ha színházba megy, feltétlenül nézze mega MagyarSzínház Sinkovits Imre Színpadán a Jégszirom előadását! November 7-én és 21-én este fél 8-tól teheti meg, s reméljük, később is.
