Jerry Lee Lewis ante portas – vasárnap a BS-be várják rajongói

A szeptemberben megjelent album két változatban jutott el a rock and roll rajongóihoz. A „normál” verzión tíz, a deluxe kiadványon 18 szám hallható. A vendéglista gazdag, akárcsak a négy évvel ezelőtt megjelent Last Man Standing albumon. Társult az „öreghez” Ron Wood, Keith Richards, Mick Jagger, Eric Clapton, James Burton, Tim McGraw, Kid Rock, Sheryl Crow, Ringo Starr, és Willie Nelson. Közülük jó néhány szerepelt az előző korongon is.

 
A lemez a Billboard rockalbumok listáján a 10., a 200-as albumlistáján pedig a 30. helyre volt jó. Ez nem éri el ugyan az előző album helyezéseit, szégyenkeznivalója azonban semmiképpen sincs a derék zongoradarabolónak.
Bécsből érkezik Budapestre, tőlünk Zürichbe utazik, majd egy nagyon takarékos európai sorozat (mindössze hét koncert!) után ismét Amerikában folytatja. Elégedettek lehetünk tehát, hogy BS-műsor belefért a turné programjába.              

A magyar közönség a fiatalkori zongoragyújtogatót nem ismerhette meg. A nyolcvanas években a régi BS-ben, majd 1998-ban a Kisstadionban adott koncertet – az utóbbi alkalommal a rock and roll két, akkor már szintén nem fiatal fenegyerekével, Little Richarddal és Chuck Berryvel együtt adott ízelítőt a műfaj legjavából. 

A mostani koncerten a hang- és fénytechnikáról magyar szakemberek gondoskodnak. A szokásoknak megfelelően  2 oldalsó kivetítőn is látható lesz Jerry Lee Lewis zongorapüfölés közben. A vasárnapi koncerten fellép majd Linda Gail Lewis, a zongorista testvére és zenekara is. A hírek szerint cukor nélküli kólát, gyümölcsleveket, kávét, teát, csemegetálat, gyümölcstálat, ásványvizet kért a szervező Showtime Budapest munkatársaitól. Szerepel még a kívánságlistán egy-egy palack fehér és vörös bor is.  Nem tudható, hogy Jerry Lee Lewis a mostani koncerten mennyit vonultat fel szokásos eszköztárából. Zongorázik-e állva, vagy lábbal? Teljesen mindegy, hiszen a rock and roll legendáját látni kell, s aki most elszalasztja, annak aligha lesz erre még egyszer módja – legalábbis magyar színpadon. 

Az énekes egyszer, évtizedekkel ezelőtt, üresnek hitt pisztolyával hadonászott a színpadon, s koncert közben kis híján végzett basszusgitárosával. Ilyen vadnyugati show-ra ezúttal senkinek sem kell számítania ezúttal, hiszen még az olyan nagy művészek sem vihetnek a BS-be éles lőszerrel töltött fegyvert, mint Jerry Lee Lewis. Meggyőződésünk, hogy fegyver nélkül is képes a rock and roll halhatatlanjához méltó koncertre.