A pesti emberben lehet némi gyanakvás, milyen lesz az a koncert, amit az Audiról elnevezett sportarénában tartanak. (És amelyről azt mondja a helyi taxisofőr, hogy amit az Audi épít arrafelé, sokkal olcsóbban és gyorsabban készül el, mint amit a város.)
A győri aréna nem is olyan, mint a budapesti sportcsarnok. Szebb, ízlésesebb és jobb az akusztikája. Itt nem kell megalkudni a színvonal rovására, ha operaénekesek lépnek a pódiumra.
José Cura, aki mindig képes az első pillanattól közel kerülni a közönséghez, most egy oldallelátóról sétált be, miközben a Bajazzók Prológját énekelte, és kezet rázott néhány nézővel, míg elért a színpadra. Ott énekelt is, vezényelt is. A Győri Filharmonikus Zenekart, amelyet amúgy Berkes Kálmán dirigált.
Ahogy Cura vezényelt, az maga volt a szárnyalás. Hatalmas kivetítőn lehetett követni a keze, az arca rezzenéseit, ahogy a zenészek is láthatták. A velük való baráti, alkotó hangulat tapintható volt. Nem véletlenül szólt így a koncert közepe táján a közönséghez:
„Ez a zenekar lehetne londoni, berlini, New York-i, de győri. Az önöké, győrieké!”
Persze, hogy büszke taps volt a válasz, mert amit mondott, az igaz, és ahogy mondta, az őszinte volt. José Cura bármit tett, énekelt, mindig őszinte volt és szívből szólt. Otello mély fájdalmát épp úgy élte át előttünk, mint Alfréd hódítását, ahogy megnyerte magának Violettát a Traviatában. Vagyis Rost Andreát, aki a koncert elején szende és erényes áriákat énekelt.
De a második rész csupa kacérság volt és hódítás. Violetta és Alfréd kettőse, áriája hatalmas érzelmi ívvel ragadta el nemcsak a közönséget, hanem José Curát, a férfit, akivel Rost Andrea eddig még nem szerepelt együtt.
Most kölcsönösen elvarázsolták egymást és a közönséget.
Ám mielőtt mindent elöntött volna a lila köd, feltört kettejükből a humor is. Helyben improvizálva énekelte el Rost Andrea másodszor is Margit Ékszeráriáját a Faustból. Az első részben, ahogy szokás, megbűvölve az ékszerektől. A második részben kacéran, megbűvölve, ámulatba ejtve José Curát. Miközben mindketten és a közönség is tudta: itt móka folyik. És persze briliáns ének és zene.
Meg tombolás a végére. José Cura egy szál gitárral kísérte kettejüket, a Beatles Yesterday című dalát. És a koncert végén – ahogy kell, elénekelte Kalaf áriáját a Turandotból, és a pezsgőáriát a Traviatából.
Ezt már hármasban, az ifjú Foki Dániellel. A Virtuózok tehetségkutató közönségdíjas baritonja is fellépett ezen az estén, Figaró áriájával, és a záró közös énekléssel.
Néha nagyon jó felmenni Pestről vidékre.