Ha nem akarjuk azonban telhetetlenül a mindenséget meríteni, és türelmesen, apránként fedezzük föl a Föld hetedik legnagyobb és második legnépesebb országát, akkor megérthetjük a fenti idézet jelentését – és talán az ott élők gondolkodását is, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat e különös világban.
A túlzsúfolt, kaotikus városok és az európai szemmel döbbenetes köztisztasági állapotok kivételes nyitottságot kívánnak a látogatótól. Csak így fedezhetjük fel azt, ami miatt minden kellemetlenséget megbocsátunk: azt, hogy az indiai ember megható kíváncsisággal, gyermekien naív módon tekint ránk turistákra – akárcsak saját környezetére.
Delhiben igazi ázsiai metropoliszba csöppenünk: közlekedési káosz, nyüzsgő utcák, koldusok és díszes paloták… A brit gyarmatosítás emlékei és a 21. század modern vívmányai találkoznak itt.
A fővárosból repülővel alig egy óra alatt juthatunk el India leghíresebb zarándokhelyére, Varanasiba, ahol úgy érezzük: egy másik bolygón, egy másik évszázadban landolunk. A nem felkészült turistát már az is meglepi, hogy a szűk utcácskákban bambuszágból készített hordágyon viszik a virágszirommal beborított holttesteket. A Gangesz partján éri a döbbenet: a ghatokon (lépcsőkön) naponta mintegy 300 ember holttestét égetik el máglyán. A ceremóniát követően a hamvakat a szent folyóba szórják a rokonok. A turistáknak többnyire megengedik, hogy (fotó- és videofelvétel készítését mellőzve) végignézzék a szertartást, de a kellő tiszteletet megadva, illik megjelenni és nem árt lelkileg felkészülni a látványra. Naplementében egy folyón ringatózó csónakból ráláthatunk a halotti ritualé pislákoló fényeire. Mintha egy isteni színjáték díszletében lennénk, ahol beborítják a vízfelszínt az apró mécsesek. Halottaink emlékére mi is meggyújthatunk néhányat.
A felkavaró hindu szokások látványa után megnyugtatóan hat a látogatgás a Kanha Nemzeti Parkban, ahol megtapasztalható a természet és ember harmóniája. A szafari kihagyhatatlan, különleges állat- és növényvilággal ismerkedhetünk itt meg. Ha tigrishez nem lenne is szerencsénk, nem fogunk csalódni az őserdő sokszínű élővilágában.
Kalandvágyból érdemes kipróbálni a vonatközlekedést, amitől ha elsőre elrettenünk is, életre szóló élményben lesz részünk. A vonatok zsúfoltak, az emberek a kocsik tetején is utaznak, a másodosztályon pedig az állataikat is magukkal viszik. A turistákkal azonban olyan udvariasak és kedvesek, hogy akár komplett koncertet rögtönöznek nekik. És boldogan fényképezkednek velük, miközben helyet is szorítanak számukra pusztán kíváncsiságból és kedvességből.
Így érkezünk meg Khadzsurahóba, ahol a világörökség részét képező templomokat látogatjuk sorba, melyeknek erotikus szobrai legvadabb fantáziánkat is túlszárnylják… És egy teljesen más világ: a Tádzs Mahal. A márványból épített mauzóleum kertjébe lépve mintha az ezeregyéjszaka meséibe csöppennénk.
Ha további izgalmakra vágyunk, a Delhi-Agra-Jaipur Aranyháromszögének utolsó állomását helyi busszal vegyük célba. Az út hosszú, de így láthatjuk a legtöbbet Radzsasztán tartományból. A Maharadzsák földjén aztán újabb időutazásban van részünk a palotákat, a Majomtemplomot és a végtelen bazársort bejárva.
India e kis szeletébe belekóstolván, sokszínűségét látván biztosan arra jutunk, hogy vissza kell térnünk e hatalmas országba, hogy tovább kutassuk rejtett kincseit.
Jó tudni:
# Magánútlevéllel utazóknak vízumot kell kérniük India budapesti nagykövetségén. Az ország egyes területeire egyáltalán nem, vagy csak engedéllyel lehet belépni.
# Az éghajlat a hatalmas országban változó: a csapadékos monszun időszak négy hónapjában (júniustól szeptemberig) nem ajánlatos utazni, a délre inkább szeptember és április között javasolják a látogatást, északabbra pedig februártól májusig tartó tavasz a kellemes.
