Egy dráma szólhat bármiről, a néző azt hallja ki belőle, amit akar. Ha pedig a színpad egy elmegyógyintézet, akkor a fantázia elgurulhat, mint a pöttyös labda. A Száll a kakukk fészkére népszerű sztori, a filmben Jack Nicholson hatost dobott, a négy és fél millió dolláros befektetés megharmincszorozódott. A színházban is megvan minden a vastapshoz, a színészek csak ronthatnak a jól megírt figurákon, de a korát ez a szövegkönyv sem tagadhatja.

Ken Kesey1962 dobta piacra regényét, akkor még néger volt a fekete, őslakos az indián, az amerikai elnököt John Fitzgerald Kennedynek hívták, a fiúk még nem indultak Vietnamba, de már visszatértek, amikor Hollywood lecsapott a kakukkos bolondokházára. A forgatás 1975-ben kezdődött, két esztendő múlva a kritikusok öt Oscar-díjjal jelezték elismerésüket. A regény úgy mesélt, hogy az olvasó magán érezte a főnővér gonosz tekintetét, és a kényszerzubbonyt is. A film pedig arra volt jó, hogy a végén a néző kimehetett a szabadba, és élvezte a friss levegőt.

Szóval egy felnőttmese, egy látványosan megható mozi a dobbantó, bárki nyúl is a drámához, onnan kell ugrania. Lehet, hogy Kesey csak merengeni akart a szabadságról, a bezártságról, az elnyomásról, de az aktuálpolitika mindig rátalált a darabra. Amerikában bárhol mutatták is be, egy háborút megjárt kritikusnak mindig beugrott valamelyik bolond tábornok neve, Olaszországban a női főszereplőt Berlusconi főnővérként idézte a közélet, és Magyarországon is ihletője volt a politikusok elmeállapotát pedzegető kampánynak. A Veszprémi Petőfi Színházban próbálták a darabot, amikor ellenfelei, gyors beszéde miatt, háborodottnak mondták Gyurcsány Ferencet. A sár később visszahullt a dobálóra, az előadás pedig a színész-rendező, Bujtor István utolsó remekműveként maradt emlékezetes.

Most Budapestre, a Belvárosi Színházra száll a kakukk. Indián nyár, 2015. Záródik az országhatár, a szabadságot porciózzák, nem betegek, hanem messzi földről érkező, az életükön kívül mindent elveszített emberek kerülnek táborba. Élősdinek, terroristának, mondják őket, szerencséjük, hogy nem értik a nyelvet.

Szóval, Száll a kakukk. A rendező, Znamenák István egy interjúban világosan beszél: „Történelmi szituációk sora jut eszembe erről – mindig más, de valahogy mégis mindegyik ugyanolyan. A mi mindennapjainkban is ugyanazok az ordas eszmék, kegyetlen és jéghideg pengék villognak folyamatosan körülöttünk, mint száz, kétszáz, háromszáz évvel ezelőtt. Teljesen mindegy, éppen ki és mikor akarta ráerőltetni a népre, amit éppen gondolt.”

Lehet, hogy az országhatárnál szálldos, aztán kerítésre száll a kakukk?