Forrás: wef.com A világrend felbomlásáról, a nagyhatalmi geopolitika visszatéréséről és a közepes hatalmak új szerepéről beszélt a kanadai miniszterelnök a davosi Világgazdasági Fórumon. Egyik központi üzenete az volt: a „szabályokon alapuló nemzetközi rend” mint stabil keret megszűnt működni, és az ehhez való ragaszkodás ma már inkább önáltatás, mint stratégia.

Mark Carney szerint a világ nem átmeneti zavarokat él át, hanem drasztikus szerkezeti fordulópontnál tart. A nagyhatalmak egyre nyíltabban használják fegyverként a gazdasági integrációt: vámokat, pénzügyi infrastruktúrát, ellátási láncokat vetnek be nyomásgyakorlásra. A multilaterális intézmények – mint a WTO vagy az ENSZ – meggyengültek, miközben a geopolitikai rivalizálás logikája mindent maga alá rendel.

Az „igazságban élés” külpolitikája

A beszéd egyik legerősebb gondolati ívét Václav Havel híres esszéje, A hatalommal nem rendelkezők hatalma adta. A miniszterelnök Havel „hazugságban élés” fogalmát alkalmazta a mai nemzetközi politikára: szerinte a közepes és kisebb országok túl sokáig tartották fenn azt a fikciót, hogy a szabályok mindenkit egyformán védenek, miközben tudták, hogy ez nem igaz.

Ez az alku azonban – fogalmazott – már nem működik. A biztonság nem az alkalmazkodásból, hanem az ellenállóképességből fakad. A valódi szuverenitás ma nem papíron létező szabályokból, hanem abból ered, hogy egy ország képes ellenállni a politikai és gazdasági nyomásnak.

Közepes hatalmak: erődök helyett együttműködés

A kanadai miniszterelnök szerint a közepes hatalmak előtt két út áll: vagy mindegyikük külön-külön erődöt épít – ami szegényebb, törékenyebb és kevésbé fenntartható világot eredményez –, vagy kollektíven fektetnek be a stratégiai autonómiába. Ez utóbbi olcsóbb, hatékonyabb és nagyobb politikai mozgásteret ad. A közös szabványok, az összehangolt beruházások és az egymást kiegészítő kapacitások valódi alternatívát kínálnak a nagyhatalmak közötti szorításban.

A miniszterelnök élesen bírálta azt a helyzetet is, amikor egy közepes ország kétoldalú tárgyalásokon próbál alkudozni egy hegemón hatalommal. Ez szerinte nem szuverenitás, hanem az alárendeltség elfogadása. Ha a közepes hatalmak nem ülnek együtt az asztalhoz, akkor könnyen a „menü” részévé válhatnak.

Kanada új stratégiája: értékalapú realizmus

Kanada – a beszéd szerint – már felismerte, hogy a földrajzi elhelyezkedésre és szövetségi tagságra épülő biztonság illúziója véget ért. Az ország külpolitikáját az úgynevezett „értékalapú realizmus” vezérli: elvi elkötelezettség a szuverenitás, a területi integritás és az emberi jogok mellett, ugyanakkor pragmatikus alkalmazkodás a világ tényleges működéséhez.

Ennek jegyében Kanada:

  • jelentősen csökkentette az adókat és felszámolta a belső kereskedelmi akadályokat,
  • ezer milliárd dolláros beruházási programot indított az energia, a mesterséges intelligencia és a kritikus ásványi anyagok területén,
  • 2030-ig megduplázza védelmi kiadásait,
  • széles körben diverzifikálja külgazdasági és biztonsági kapcsolatait.

Az ország stratégiai partnerséget kötött az Európai Unióval, bővíti együttműködését NATO-szövetségeseivel, aktív szerepet vállal Ukrajna támogatásában, és új kereskedelmi megállapodásokról tárgyal Ázsiában és Latin-Amerikában. Kanada támogatja a Transz-Csendes-óceáni Partnerség és az EU közötti gazdasági híd megteremtését, valamint a G7-en belüli együttműködést a kritikus nyersanyagok terén.

„A nosztalgia nem stratégia”

A beszéd zárásában a miniszterelnök egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: a régi rend nem tér vissza, és nem is érdemes gyászolni. „A nosztalgia nem stratégia” – mondta, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi válság lehetőség is egyben.A közepes hatalmak – amelyek ma a legtöbbet veszíthetnek egy erődökkel teli világban – a legtöbbet is nyerhetik, ha képesek együttműködésre, őszinteségre és közös cselekvésre. Kanada ezt az utat választotta, és kész mindazokkal együtt haladni rajta, akik hajlandók felhagyni a színleléssel, és szembenézni a valósággal.