Augusztus 13-19. között, a IV. Kaposfest idején a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában fellép a többi között Alina Ibragimova, Kelemen Barnabás, Boris Brovstyn, Nicolas Altstaedt, José Gallardo, Vásáry Tamás, Max Baillie, Bársony Péter és Vilde Frang.
A napi két klasszikus zenei koncert mellett az érdeklődők számtalan turisztikai, gasztronómai és képzőművészeti eseményen vehetnek részt. Ellátogathatnak Szász Endre várdai kúriájába, megtekinthetik a nemrég átadott Róma-Villa látogatóközpontját és az Andrássy-ebédlőt, részt vehetnek a Segal Viktor mesterszakács által megálmodott Rossini-receptekből készülő ebéden és megnézhetik Szász Endre augusztus 14-én délután nyíló életmű-kiállítását.
A Kaposfestet a évről évre nagyobb érdeklődés övezi; a szervezők az idén is mintegy 15 ezer érdeklődőre számítnak.
A fesztivál célja a többi között az, hogy a fiatalok számára elérhető közelségbe hozza a klasszikus zenét, ezért még fesztiválpárnával is kedveskedik a diákigazolványt felmutatóknak. Egy belépő áráért 14 komolyzenei koncerten vehetnek részt a “párnások” és oda ülhetnek, ahová a kedvük tartja, akár a színpadra is.

