A 29. évadját megkezdő, népszerű színház 2010/2011-i évadjáról és az intézményben nemrég lezajlott felújításokról
Karinthy Márton igazgató-rendező és író beszélt a sajtó munkatársainak.
Megújult, megszépült a Karinthy Színház – számolt be Karinthy igazgató a legfrissebb eseményekről. A nyár
folyamán mintegy kétszeresére bővítették az előcsarnokot, ahol új ruhatár és női mosdó is helyet kapott, így már
nem kell szorongani szünetben, vagy előadás előtt a közönségnek. Egy második bejáratot is nyitottak az immár
légkondicionált nézőtérre, ami a kényelmet és a biztonságot egyszerre szolgálja. Pedig ez a színház önfenntartó,
magyarán nem állami támogatásokból költ magára.
Ami a színház repertoárját illeti: állandóan frissül, megújul, de nem változott az a koncepció, amely egyszerre kínál
művészszínházi és nívós bulvárdarabokat, sőt gyermek-előadásokat is. Ezért a közönség is szeret ide járni, és ezt –
az igazgató szavaival szólva – „még szégyellenie sem kell”. Az idei évadtól a Karinthy Színház munkáját önálló
szervezés erősíti.
Az évadot repertoárfrissítés indítja. Néhány máshol készült előadás ezentúl a Karinthy műsorán lesz látható. Márai
Sándor: Eszter hagyatéka (szeptember 10.) Kecskemétről, a Válás Budán (szeptember 11.) pedig kamara-
előadásként a Pinceszínházból kerül át a színházba Sára Bernadette, Kőszegi Ákos, Körtvélyessy Zsolt és mások,
illetve Schnell Ádám, Botos Éva, Kecskés Karina és Széles Tamás felléptével. Izgalmas pszicho-thriller készült csak
erős idegzetűeknek Stephen King Tortúra című regényéből, ez a darab is itt látható (szeptember 18.), két tehetséges fiatal, Balázs Andrea és Réti Barnabás előadásában. Fiatal a rendező, Iványi Árpád is, aki később díszlettervezőként is debütál a Karinthy Színházban.
Az új bemutatók sora Fellini: Cabiria éjszakái című felejthetetlen filmjének színpadi ősbemutatójával kezdődik
(szeptember 24., 25., 26.; nyilvános főpróba 23-án.) Pataki Éva adaptációjával, Mészáros Márta rendezésében. A
„filmes” meglepetések sora a szereposztással is folytatódik: Kecskés Karina, Kapócs Zsóka, Balázs Andrea, Hámori
Ildikó, Bicskey Lukács, Kovács István és mások mellett a filmrendező Árpa Attila, és a színpadon most debütáló
Czinkóczi Zsuzsa is szerepet kapott az izgalmasnak ígérkező darabban.
Októberben a Kecskeméti Katona József Színházzal közös bemutató lesz a Somerset Maugham Színház című,
többször is megfilmesített, híres regényéből készült, Csodás vagy, Júlia című színmű Sára Bernadette, Márton
András, Pásztor Erzsi és Orth Péter főszereplésével.
A november is izgalmas csemegével érkezik. Moldova György (a Karinthy Színháznak írt) új vígjátékának
ősbemutatóját Karinthy Márton rendezi. Munkacíme: Te furcsa katona. (Ez még változhat).
Decemberre tervezik a beavató színházi sorozat legújabb bemutatóját, Kosztolányi Dezső Aranysárkány című
művének Deres Péter által írt drámaváltozatát, Gáspár Tibor és sok fiatal közreműködésével, Vidovszky György
legfrissebb, izgalmas rendezésében. (Az ő munkájaként láthatók színház ifjúsági sorozatának részeként továbbra is
műsoron szereplő, nagysikerű Frank Wedekind: A tavasz ébredése, és a Móricz Zsigmond: Árvácska
kamaszelőadások.)
Januárra várható meglepetés-előadás, a Vajda Anikó és Vajda Katalin által jegyzett őskomédia, a magyar
filmtörténet örökbecsűje, a Hippolyt, a lakáj című zenés komédia. A főszerepeket Koltai Róbert, Voith Ági és Galla
Miklós játssza, Szőke István rendezésében.
A Karinthy Színház 29 éve nem tudja, de nem is akarja levenni műsoráról a Karinthy Frigyes írásaiból összeállított,
Tanár úr, kérem! című játékot Nemcsák Károly, Konrád Antal, Keres Emil, Szacsvay László, Rosta Sándor, Tahi
József, Tallós Rita és mások előadásában. Hasonlóképp, már 15 éve folyamatos sikerdarabja a színháznak a Jean
Poiret: Őrült nők ketrece című előadás, melynek főszerepeit Kerekes József és Cseke Péter alakítja.
Világirodalmi klasszikus Jane Austen: Büszkeség és balítélet című regénye. Az ebből készült romantikus vígjáték
ugyancsak műsoron van még (pl. szeptember 16-án) olyan kiváló színészekkel, mint Mertz Tibor, Egri Márta, Érsek
Obádovics Mercédesz, Kéri Kitty, Venczel Vera, Oberfrank Pál, Háda János és sokan mások. És még mindig siker
Renee Taylor és Joseph Bologna: A Bermuda háromszög botrány című vígjátéka, amelyben a játszó személyek: Voith
Ági, Esztergályos Cecília, Koltai Róbert, Kézdy György, Timkó Eszter és Vertig Timea; itt a rendező Bodrogi Gyula.
Mindebből látszik, mennyire sokoldalú a Karinthy Színház műsorpolitikája, és hogy milyen széles színészi
választékból merít. Minden egyéb méricskélés és önvizsgálat helyett a Karinthy a következő évadra, a 29-re készül.
Karinthy Márton 61 éves. 61+ 29 = 90. Ezért ez a szám lett az idei évad vezérfonala. Jegyek és bérletek már
vásárolhatók, minden egyéb tudnivalóért érdemes megnézni a teátrum honlapját. És ne felejtsék:
Budára is érdemes színházba járni – nem csak Budáról!