A magyar hallgatók fontosabbnak tartják az egyetem melletti szakmai képzéseket, mint a csehek – többek között ez derült ki a kutatásból, melyet a Procter&Gamble megbízásából a KutatóCentrum készített 2010 szeptemberében. A hazai diákok hatoda jelentkezett valamilyen szakmai programra, és további 37 százaléka tervezi ezt a jövőben. A cseh egyetemistáknak csupán 13 százaléka próbálta már, és további negyede szeretné majd ilyen módon bővíteni a tudását. Összhangban az előző megállapításokkal a két ország tanulói közül a magyarok azok, akik álláskereséskor sokkal fontosabb szempontnak értékelték a diplomán felül megszerzett tapasztalatokat.
A hazai hallgatók körében a külföldi ösztöndíjak mellett nagyon elterjedtek a gyakornoki programok; a cseh diákok utóbbi helyett inkább a vállalati tréningeket választják.
A kompetencia-felmérés is nálunk népszerűbb: itthon a megkérdezettek 36 százaléka, Csehországban tizede vett már részt hasonló teszten. Hazánkban ilyenkor elsősorban az intelligenciát és a logikát mérik fel, a csehek pedig leginkább a problémamegoldó képesség és a stratégiai gondolkodás meglétére kíváncsiak.
A cseh diákok szerint munkakereséskor a legfontosabb az agilitás, a jó kommunikációs készség, valamint a nyelvtudás megléte. Utóbbi kettőt a magyar egyetemisták is kiemelték, míg a dobogó harmadik helyére az önállóságot sorolták be. „Érdekes, hogy a személyes kapcsolatrendszer megléte a magyaroknál az ötödik, míg a cseheknél csak a kilencedik helyre került, ugyanakkor az egyetemisták mindkét országban úgy gondolták, hogy az elhelyezkedéskor az iskolai eredmények számítanak a legkevésbé” – elemezte az eredményeket Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatásvezetője.
A diákok többnyire úgy látják, hogy a munkaadók igényei összecsengenek saját szempontjaikkal, ugyanakkor néhány különbség is megmutatkozik. „Mindkét országban úgy gondolták a hallgatók, hogy a cégek elsősorban gyakorlati tapasztalatot várnak el a pályakezdőktől, ami az elhelyezkedés nehézségeire is magyarázatot adhat, hiszen a friss diplomások nem mindig rendelkeznek gyakorlati tudással” – mutatott rá a szakember. Ugyanakkor vannak olyan munkáltatók, akik tisztában vannak ezzel az ellentmondással. Gerda Zsuzsa, a Procter&Gamble humánerőforrás-menedzsere kifejtette: cégánél a kiválasztáskor nem várnak el szakmai tapasztalatot a jelentkezőktől, ugyanis a kompetenciák, készségek meglétét vizsgálják. A KutatóCentrum által végzett felmérés megerősítette: a hallgatók örömmel vennének egyetemi képzésen kívüli lehetőségeket is, hogy fejleszthessék a készségeiket. Ezért a Procter&Gamble elindította a „P&G Academy” programsorozatot, miáltal előadások, tréningek segítségével fejlődhetnek a hallgatók.
A magyar egyetemisták háromnegyed, a cseh fiatalok nem egészen kétharmada vágyik vezetői babérokra. Igaz ugyanakkor, hogy a hasonló álmokat dédelgetők közül a csehek az ambiciózusabbak: 39 százalékuk 5 éven belül felső- vagy regionális vezető szeretne lenni, a magyaroknak csupán 28 százaléka tör ilyen magasra, háromötödük középvezetői pozícióval is elégedett lenne.
A jó vezetőt kicsit másképp jellemezték a két országban: a mi diákjaink szerint a vezetői és kommunikációs képességek mellett az önállóság a legfontosabb, a csehek harmadik szempontként a csapatjátékot emelték ki. A hazai hallgatók a csehekhez képest fontosabbnak tartják a kapcsolati tőkét, valamint a piacismeretet, és kevesebbre értékelik az empátiát.

