Kell-e félnünk a migránsoktól?

Mint az est végén a Pulitzer-emlékdíjas újságíró megjegyezte: a szépszámú hallgatóság tudományos igényű ismeretterjesztésben részesült. Abdul-Fattah Munif ugyanis részletesen felvázolta az alapvető iszlám fogalmakat, beszélt a vallás eredetéről, Mohamed próféta (570/571–632) tanításairól, az iszlám „szent könyvéről”, a Koránról és a muzulmán hit terjeszkedéséről.

Az Oszmán Birodalom fennállásának (1299–1922) köszönhetően az iszlám hosszú évszázadokon át hatalmas befolyással rendelkezett, ám térhódítása az első világháborút követően megtorpant. A 20. század második felében azonban a közel-keleti válság, az iráni forradalom (1978/79), a tálibok afganisztáni fellépése, majd az „arab tavasz”, illetve a vele összefüggő európai menekültáradat ismét ráirányította a figyelmet a muzulmán világra.

Abdul-Fattah Munif szerint a legtöbb félreértés abból fakad, hogy az iszlámot azonosítják annak radikális válfajával, az iszlamizmussal. Ahogyan más vallási közösségek is, az iszlám is „kitermelte” a maga szélsőségeseit, az iszlamistákat, akik az agresszióban, a terrorizmusban keresik a megoldást. Ám erre Európában is számos a példa  – a Baader-Meinhof csoporttól az IRA-ig és az ETA-ig.

Balról jobbra: Trom András, a MÚOSZ kül- és biztonságpolitikai szakosztályának elnöke, Benda László, a beszélgetés moderátora és Dr. Abdul-Fattah Munif  [Fotó: Polgár András / Bálint György Akadémia]

Napjainkban tehát a közvélemény hajlamos azonosítani az iszlám fundamentalizmust az egész muzulmán világgal, holott a radikálisok száma eltörpül a másfél milliárdnyi muzulmán tömeghez képest. A médiában viszont elsősorban az előbbiekről esik szó, mert ők a pokolgépes merényletek, a terrorista cselekmények kitervelői és elkövetői.

Arról kevesebb hírt hallunk, hogy a legtekintélyesebb iszlám vallási vezetők is elhatárolódnak a szélsőségesektől, pedig megteszik – lelki és mentális betegségnek nevezve a terrorizmust. (Benda László szerint külön tanulmányt igényelne annak elemzése, hogy a két egymással vetélkedő arab tévétársaság – az Al-Dzsazíra és az Al-Arabija – hogyan hallgatja, vagy torzítja el a híreket.)

A fanatikus fundamentalisták az iszlám mindegyik irányzatában ott vannak – fejtegette az előadó –, és jelenleg Szíriában valóságos „vallásháború” folyik a szunniták és síiták között. A szunnita irányzatok világszerte többségben vannak az iszlámon belül (számuk 80 százalék fölötti), ám a síiták, akik egykor hatalmas befolyással rendelkeztek, ma már csak Iránban, Irakban, valamint néhány kisebb országban alkotnak nagyobb vallási csoportokat.

Az Európába érkező migránsok többsége nem tartozik a szélsőséges csoportosulások egyikéhez sem, pont előlük menekül. A lakóhelyüket elhagyók között egyaránt vannak síiták, szunniták, keresztények, mélyen hívő emberek és olyanok, akiket inkább „hitetleneknek” nevezhetnénk. Többségük megérdemli az emberséges bánásmódot, és a fejlettebb országok segítségével – Munif szerint – a hazát cserélő jövevények képesek lesznek majd beilleszkedni Európában, vagy bármely másik földrészen. Sokan hajlamosak az integrációs és biztonsági problémákat eltúlozni, holott feltételezhető, hogy – különösen a szakképzettséggel rendelkezők – tudnak és akarnak dolgozni. A beáramlás enyhítheti a nyugat-európai országok munkaerő-kínálati problémáit. Németországban például már most is több tízezer szír orvos dolgozik.

Magyarországon egyébként mintegy 30 ezer muzulmán vallású ember él, többsége a szunnita irányzathoz tartozik. Köttetik szép számmal vegyes házasság, és arra is van példa, hogy férj vagy feleség áttér az iszlámra. Vallásukat Mohamed hazai hívei a Magyar Iszlám Közösségének, illetve a Magyarországi Muszlimok Egyházának imaházaiban gyakorolják. Az együtt létrehozott Magyarországi Iszlám Tanács vezetői számos kérdéskörben, így a menekültprobléma kezelésében is együttműködnek a magyar kormánnyal és a hatóságokkal.