Kelly-felmérés: teljesítménynövelésért osztalékot, résztulajdont kérnek a magyarok

A megállapítások a Kelly Global Workforce Index kutatás részei, amely mintegy 134 000 dolgozó véleményét gyűjtötte össze világszerte, köztük több mint 5000 magyar munkavállalóét.

A felmérésben részt vettek 43 százaléka dolgozik jelenleg olyan konstrukcióban, ahol jövedelmük egy része különféle teljesítménycélokhoz kötött. A „X”-generáció (a 30–47 éves korosztály) tagjai körében inkább jellemző a teljesítményalapú bérezés, mint a „baby boomer” nemzedék (a 48–65 évesek) vagy az  „Y”-generáció (a 18–29 éves korosztály) körében.

A teljesítményhez kötött javadalmazásban nem részesülők 42 százaléka állítja azonban, hogy produktívabban 
dolgozna, ha keresete meghatározott teljesítménycélok elérésétől függene.

A felmérés emellett arra is rávilágít, hogy a munkavállalók határozottan támogatnák, ha a munkaadók nagyobb 
szerepet vállalnának dolgozóik egészségének megőrzésében, illetve javításában. A megkérdezettek több mint fele 
véli úgy, hogy a munkáltatónak ösztönöznie kellene dolgozóit, hogy egészségesebb életmódra térjenek át, például 
szokjanak le a dohányzásról, fogyjanak le vagy tornázzanak rendszeresen.

Jónás Anikó, a Kelly Services ügyvezető igazgatója szerint „sok munkavállaló számára valójában nagyon is 
elfogadható, hogy jövedelmének egy részét egyéni vagy csoportszintű teljesítménye függvényében határozzák meg. Sokan bíznak benne ugyanis, hogy képesek munkájukat jól végezni, és úgy vélik, részesedhetnek a nagyobb 
munkahelyi produktivitás eredményeiből.”

“Igen határozott munkavállalói véleményekkel is találkoztunk abban a tekintetben, hogy a munkáltatóknak nem 
csupán támogatnia, de aktívan ösztönöznie kellene az egészséges dolgozókat és az egészséges munkahelyeket, ami valóban pozitív eredménnyel járhat munkáltatók és munkavállalók számára egyaránt.”

A munkavállalói juttatások témakörével foglalkozó felmérés további magyarországi eredményei:

• A válaszadók 71 százaléka állítja, motiváltabb lenne, ha osztalékot kapna vagy résztulajdonos lenne a vállalatban; 
a férfiak vonzóbbnak tartják ezt a lehetőséget, mint a nők.

• A teljesítményalapú bérezés a pénzügyi szolgáltatások, az üzleti szolgáltatások, a gépipar valamint a gyártás 
területén a legelterjedtebb.

• A fizetéstől eltekintve a legtöbbre becsült juttatások a rugalmas munkaidő, a cégautó vagy gépkocsi-költségtérítés, a képzés és az egészségügyi juttatások.

• A felmérés résztvevőinek 94 százaléka állítja, hogy a munkáltató által biztosított egészségügyi 
kezdeményezéseknek a munkavállalói juttatáscsomag részét kellene képezniük.

• A munkáltatók által nyújtott legvonzóbb egészségügyi juttatás az egészségbiztosítás, ezt követi a sport bérlet vagy kedvezmény lehetősége, a dohányfüst nélküli környezet és a közös mozgási lehetőség, illetve programok 
szavatolása.