Jó néhány lap beszámolt arról, hogy James Blount atya személyében ördögűző papot fogadott Orbán Viktor. A Karmelita kolostorban lezajlott Valentin-napi találkozó jó hangulatú volt, a felek kölcsönös egyetértésükről biztosították egymást. Az atya, akinek elmondása szerint élete szerelme Szűz Mária, elégedetten távozott a miniszterelnöktől. Akkor azt gondoltuk, ennyi volt számára Magyarország, s már hazájában, az Egyesült Államokban harcol tovább a sátán és a gonoszság ellen. Nem így történt: Blount atya még egy magyarországi haknit bevállalt, ezúttal Szombathelyen. (A nyitó képhez: csak nem megtalálta az ördögöt?)

A főállásban papként funkcionáló ördögűző a Szombathelyi Egyházmegye szervezésében egy szentmisén is részt vett, sőt, előadást is tartott. Azzal kezdte, hogy hideg van a templomban, úgy érzi magát, mintha az Antarktiszon lenne. Ez nem panaszkodás volt a rezsiemelés következtében brutálisan megnövekedett fűtési költségek miatt, az atya feltehetőleg arra célzott, hogy nemcsak Orbán dolgozószobájában tette tiszteletét, hanem korábban az Antarktiszon is megfordult már. Blount atya a hőmérsékleti viszonyok taglalása után rögtön a lényegre tért és közölte az egybegyűltekkel, hogy Magyarországnak nagyon jó miniszterelnöke van. Ezt az értesülést nem az ujjából szopta, hanem – mint mondta – amerikai plébániájának egyik tagja közölte vele. „Magyarország? Nekik nagyszerű miniszterelnökük van.” Így fogalmazott a meg nem nevezett amerikai plébánia embere, és ha egy ilyen bölcs embernek ez a véleménye, akkor azt kéretik komolyan venni, és legközelebb megint Orbánra, illetve pártjára, a Fideszre szavazni.

Az ideiglenesen hazánkban állomásozó Blount atya utóbb egy titkot is elárult Jézusról. „Tudjátok, hogy Jézusnak van egy másik neve is? Elmondom nektek. Jézus másik neve Viktor.” Mondjuk, ezt eddig is sejtettük, jól is néznénk ki, ha a Megváltót, mondjuk Lacinak, vagy ne adj isten, Bélának hívnák.

Ne tessék hangosan röhögni, atyáról van szó, isten szolgájáról, aki, mint tudjuk, szent ember. Isten másik neve Mindenható, de azt még ő sem tudja garantálni, hogy minden szolgája normális legyen. Vannak ilyenek is, meg olyanok is a társulatban, az pedig végképp nem a Teremtő sara, hogy a magyar adófizetők pénzéből milyen embereket hív meg a kormány Magyarországra. Nem gyógykezelésre, ami emberiességi szempontból vállalható volna, hanem azért, hogy itt hülyeségekkel traktálják az embereket.

Miközben, ha máshonnan nem, Orbán Viktor évértékelőjéből tudjuk, hogy nélküle is van elég bajunk. A miniszterelnök szerint 2023 nagyon veszélyes év lesz, így aztán az is megérne egy misét, hogy amikor akkora a córesz, hogy semmire sincs elég pénz, miért hoz ide nekünk a kormány drága pénzért egy ördögűzőt. A Mórickáról szóló vicc jut az eszünkbe: az iskolában a tanító néni arról kérdezi a gyerekeket, hogy az ő családjukban mi az, ami még hiányzik. Az egyik gyerek elmondja, hogy nekik nagyobb lakás kellene, a másik, hogy ki kellene cserélniük a régi autót. – És nálatok Móricka? – kérdezi a tanárnő. – Nekünk megvan mindenünk. – Tényleg? – Igen. A múltkor a papám részegen jött haza, belehányt az asztalfiókba, mire megszólalt a mamám: már csak ez hiányzott!

Utaztatjuk és jól tartjuk Blount atyát, ő pedig cserébe baromságokkal eteti a híveket. Mert azt eddig is sejtettük, hogy Jézus második neve Viktor, de azt is jó volna tudni, hogy Blount atya magyarországi haknija mennyibe kerül az adófizetőknek. Mennyit kért azért, hogy elmondja: nekünk, magyaroknak nagyszerű miniszterelnökünk van.