A konferenciát megnyitó Juhász Attila, a PC igazgatója elmondta: 2009 óta foglalkoznak hangsúlyosan az orosz befolyás erősödésével Európában. „Nincs szó oroszellenességről – szögezte le az igazgató –, de látni kell, hogy kockázatos folyamatról beszélünk, amelyre az érintett országok különbözőképpen reagálnak”. Kiemelte a kérdéskör hazai megközelítését, amelyet szerinte egyfajta „kompország-mentalitás” jellemez.
A tanácskozáson első helyen szerepelt az információs háború, mint a 21. század új „hadszíntere”. Elhangzott, hogy a kiber-háborúként is jellemzett hadviselés adott esetben veszélyesebb lehet akár terrorizmusnál is. Európa nem egységes a probléma kezelésében, az orosz propaganda hatása viszont egyértelmű, ám a rá adott válaszok országonként látványos eltéréseket mutatnak. Csak baltikumi példákból kiindulva: Litvániában betiltották az egyik nagy orosz tévéműsor sugárzását (ami felveti a sajtószabadság – EU-tól idegen – megsértését), viszont az észtek saját orosz nyelvű adást indítva igyekeznek felvenni a kesztyűt.
Rácz András, a Finn Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa úgy értékelte a moszkvai tájékoztatási taktikát, hogy az nem a célközönség mindenáron való meggyőzésére irányul, sokkal inkább annak összezavarására, elbizonytalanítására. Ehhez a Trump elnökké választása utáni helyzet is hozzájárul, akár NATO-szinten is. „Oroszország nem szereti a NATO akcióit, de esze ágában sincs az Atlanti Szövetséget megtámadni… Viszont a kiber-háború is egyfajta védekezés, hiszen gyengíti az ellenfelet” – vélekedett a Helsinkiben működő magyar kutató.
Témájában ehhez kapcsolódott Grigorij Meseznikov tekintélyes pozsonyi politológus, aki szlovákiai példákkal illusztrálta az orosz propagandatevékenység irányultságát. „Moszkva a liberális demokráciát tekinti fő ellenségnek” – szögezte le Meseznikov, levonva azt a következtetést, hogy épp ezért, aki hasonló álláspontot képvisel, azt támogatja a hivatalos Oroszország. Megemlítette közöttük a radikálisokat, a szélsőjobbot, a paramilitáris csoportokat, és ide sorolta az oroszbarát szervezeteket, sőt az antifasisztákat is. Mindezt kiegészítette az „orosz ernyővel”, amelyet a térség szláv népei fölé kíván Moszkva óvón kiterjeszteni, s erre az „újsütetű pánszlávizmusra” – a lengyelek kivételével – tapasztalható is fogadókészség.
A beszélgetés záró részében hazai politikusok fejtették ki a magyarországi orosz befolyásról a véleményüket. Szelényi Zsuzsa, az Együtt parlamenti képviselője – nem utolsó sorban az ’56-os forradalom negatív moszkvai tévékommentálását felidézve – arra figyelmeztetett, hogy az oroszok az ő rendszerváltásukat ma veszteségként ítélik meg, ezért ilyen a hozzá(nk) állásuk, s ezért alakult ki Putyin körül az a kohéziós erő, amely a nagyhatalmi státusz visszaidézésével függ össze.
Ara-Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció külpolitikai kabinetvezetője a korábban nem is létező internet jelentőségét emelte ki napjaink információs csatáiban, s a gazdasági felderítés szerepének erősödését taglalta. (A vitában elhangzott, hogy szakértői becslések szerint Magyarországon 600–800 orosz ügynök tevékenykedik, többsége a gazdaságban…)
Ungár Péter, a Lehet Más a Politika külpolitikai szakszóvivője szerint is nemzeti érdek a nyilvánosság eddiginél erőteljesebb felhasználása a belső és külső helyzet megértetésben, aminek eredménye a választásokon is megmutatkozhat. Oroszországgal kapcsolatba keményen bírálta a Jobbikot, amelynek képviselői felkeresték a Krímet, Moszkvának „gazsulálandó”.
Az MSZP részéről Tóth Bertalan frakcióvezető hosszan elemezte a paksi atomerőmű-bővítés ügyét, leszögezve, hogy ez nagy üzlet lehet Orbán Viktoréknak, ám az ország politikai kiszolgáltatottságát eredményezi. Párhuzamot vont a magyar és az orosz politikai vezetés tevékenysége között, megállapítva: mindkettőjük alapvető célja a hatalom bármi áron történő megtartása.
A hazai politikusok kerekasztalánál a Fideszt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke képviselte volna, ám ő – közbejött más fontos elfoglaltságára hivatkozva – a konferencia előtt lemondta részvételét.
Olvasóinknak tanulmányozásra ajánljuk a Political Capital friss kutatásának részleteit; tessék kattintani!