Holnap, pénteken este kilenc órától a Kitchen Budapest (KIBU) műhelyében valósul meg öt európai város (Berlin,
Budapest, Helsinki, Linz és Liverpool) összekapcsolásával a nem mindennapi előadás, amelyen az egymástól távoli
helyszíneken tartózkodó előadók laptopokkal, szélessávú kapcsolaton keresztül élőben, egymásra reagálva zenélnek, és együtt hoznak létre geometriai elemekből összeálló képi világot. A nyolctagú „technológiai vonósnégyest” programozók, dizájnerek, zenészek és vizuális művészek alkotják. A bemutató a Kitchen Budapest, a Magyar Telekom innovációs laboratóriumának kezdeményezésére jön létre, az előadást pedig mind az öt városban meg lehet nézni és hallgatni. (Az itthoni helyszín: Budapest, IX., kerület, Ráday utca 30., bejárat a Biblia közből.)
Budapest egy másik pontján, szintén szeptember 3-ától három estén át, a Lánchíd 19 Design Hotel interaktív
homlokzatával játszhatnak az arra járók, akik a KIBU által kifejlesztett, fújásra érzékeny eszköz segítségével
színezhetik át az épületet. Az eszköz a kifújt levegő erősségétől függően reagál és képez különféle formájú és színű
hullámokat a homlokzat felületén. A fújható digitális hullámokat szürkülettől esti tíz óráig próbálhatják ki az
érdeklődők.
A programokat a KIBU munkatársai az európai Media Facades Festival részeként mutatják be. Bircsák Eszter, a
mostani bemutatók felelős vezetője elmondta: a Berlinből kiinduló fesztivál célja, hogy művészek és a városlakó
közönség részvételével helyi és nemzetközi kapcsolódásokat hozzanak létre épületek „médiahomlokzatai”
segítségével. A köztérre tervezett kulturális fesztivál hangsúlyozni szeretné Európa régióiban fellelhető kortárs
kulturális azonosságokat, egyben kiemelve a különbségekből kirajzolódó sokszínűség élményét. A fesztivál hét
európai városban nem a megszokott eszközökkel kíván párbeszédet indítani, úgy, hogy az egyes helyszínek
közönségét interakcióra, alkotásra bírja.
A Kitchen Budapest a Magyar Telekom innovációs laboratóriuma, egy városi térrel, mobil kommunikációval és
internettel foglalkozó multifunkcionális hely, ahol fiatal kutatók számára teret és eszközt biztosítanak a szabad
gondolkodásra, alkotó csapatmunkára. Az egyik alapvető cél, hogy megkeressék a társadalom, a művészet, a
tudományok, és az új média közötti kapcsolódási pontokat, s közös, nemzetközi összefüggésben is érvényes, helyi
válaszokat adjanak mérnökök, művészek, formatervezők, a labor kutatói segítségével.