Jó hírt olvasni mindig jó, két jó hírről értesülni pedig dupla öröm. Márpedig ez történt velünk, magyarokkal. Az egyik hír szerint Áder János leköszönő köztársasági elnök nem marad fedél nélkül, mert hamarosan beköltözhet egy Béla király úti 720 négyzetméteres villába. Egy másik értesülés talán még ennél is örömtelibb: arról szól, hogy Ri Csunhi az észak-koreai televízió legismertebb bemondónője, egy phenjani luxusingatlant kapott ajándékba az ország élén álló Kedves Vezetőtől, Kim Dzsong Un-tól. (Az Áder-kép forrása: MTI Foto)
Az Áder lakhatási helyzetének alakulásáról szóló hírt a 24.hu közölte, (és az MTI nem), míg az észak-koreai bemondónőt ért megtiszteltetésről a KCNA észak-koreai állami hírügynökség nyomán az MTI magyar állami hírügynökség számolt be (miközben a 24.hu elmulasztotta ezt megtenni).
Ri Csunhi egyébként még Ádernél is régebbi motoros, 50 éve mondja a híreket az észak-koreai televízióban, jellegzetes, népviseletnek számító rózsaszín ruhája miatt külföldön rózsaszín hölgynek is nevezik. Ez idő alatt a most 79 évesnek saccolt asszonyság számtalan jó hírt osztott meg a minden jóra éhes észak-koreai emberekkel, amikor csak tehette, munkasikerekről, növekvő ipari eredményekről tájékoztatta őket. Persze kijutott a szomorúságból is, ő közölte a megtört lakossággal Kim Dzsong Il és Kim Ir Szen – a jelenlegi Kedves Vezető édesapjának és nagyapjának – halálhírét.
A phenjani luxusingatlan paramétereiről nem állnak rendelkezésünkre adatok, helyismeret híján, legjobb esetben is csak sejteni tudjuk, hogy arrafelé mi számíthat luxusnak. Szemben Ri Csunhivel, Áder János nem luxusingatlanba, hanem egy őt, illetve pozícióját megillető házba költözik. A leköszönő köztársasági elnök ugyanis a magyar törvények szerint kérheti, hogy az állam élete végéig – nem az állam élete végéig! – gondoskodjék a lakhatásáról, és Áder János szerényen élt ezzel a lehetőséggel. Megkérte a magyar államot, hogy élete hátralévő részében biztosítson számára egy villát, valamint állja a lakóhely fenntartásához szükséges költségeket, beleértve a rezsit, ami – gondoljunk csak egy ekkora hodály kifűtésére – még a rezsicsökkentéssel együtt sem két fillér.
Az állam pedig, jóságos lévén, engedett Áder János kérésének. Sőt, miután meg volt elégedve Áder államfői tevékenységével, egy kormányrendelettel még azt is lehetővé tette, hogy az eredetileg 364 négyzetméteres villát annak mintegy kétszeresére, 720 négyzetméteresre bővítsék. Hogy Áder Jánosnak és feleségének miért van szüksége ekkora házra, azt talán csak egy észak-korai tévébemondónő tudná megmondani. Utóbbit egyébként, és ezt majd elfelejtettük említeni, Kim Dzsong Un nemzeti kincsnek nevezte és arra kérte, hogy maradjon továbbra is a kormányzó Koreai Munkapárt hangja.
Áder Jánostól nem kért semmi hasonlót Orbán Viktor, az említett kormányrendelet viszont azt is lehetővé tette, hogy a telekre vonatkozó beépítési korlátot 15-ről 20 százalékra emeljék, és ezzel párhuzamosan a minimális zöldterületre vonatkozó mutatót 20-ról 15 százalékra mérsékeljék.
Tényleg nincs jobb, mint jó híreket olvasni. Az ember, ahogyan Örkény István írta, melegségre vágyik. És – ezt már mi tesszük hozzá – emberi történetekre.
Lehet, hogy a háborúban álló, ezrek haláláért felelős Vlagyimir Putyin is épp most ajándékoz egy értékes ingatlant valamelyik arra érdemesnek. Ha így lesz, az MTI bizonyára azt is megírja.