A három első díjas közül B. Kiss Bálint (Várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola) egy kiemelkedően kreatív, általánosan használható eszközt készített; segítségével a tudás szinte észrevétlenül megszerzhető, és e tudással újabb eszközök hozhatók létre. Az apaBoard nevű 0.5-ös verziószámú tanuló, oktató és kísérletezési eszköz felkeltette a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem érdeklődését is.

Németh Péter (Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr) egy olyan pályát épített, melyen működés közben a cseppfolyós nitrogénnel lehűtött autó lebeg a mágneses pálya felett.

Rozsnyik Szabolcs (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta) azt vizsgálta, hogy lehetséges-e egy szén nanocsövet úgy impregnálni különböző fém-oxidokkal, hogy a fémoxidok egyidejűleg fejtsék ki pozitív hatásukat a szén nanocső alapú kompozitra.

Az idén kiválasztott, kiemelkedő tehetséget bizonyító 21 pályázat – az egyesült államokbeli ifjú tudósok olimpiáján 2. díjat kapott munkával együtt megtekinthető ma délután hat óráig, holnap pedig 10–16 óra között ugyancsak pesti, Erzsébet téri Design Terminálban.

Az első díjas trió, B. Kiss Bálint, Németh Péter és Rozsnyik Szabolcs hazánk képviseletében részt vesz szeptember 19–24. között Varsóban az Európai Unió „fiatal tudósok versenyén”, melyen 35 ország fiataljai versenyeznek csinos összegű pénzjutalomért és különdíjakért.

A kiválasztott legtehetségesebb magyar fiatalok számos nemzetközi rendezvényen vehetnek még részt, a többi között a tudományos versenyek olimpiáján az USA-ban (INTEL ISEF), a Nobel-díj átadási ünnepségen, illetve a London International Youth Science Forumon.

A ma díjazottak névsora; tessék kattintani!