A Fujitsu magyar kft.-je az idén – pénzügyi évének kezdete, április elseje óta – a megelőző év azonos időszakához képest 130 százalékkal növelte nagyteljesítményű adattárolóinak forgalmát és ötödével az IT-szolgáltatásainak értékét. Ugyancsak 20 százalékkal többet tudott eladni a mobileszközökből, ezt a vállalat megfelelő partnerstratégiájának és portfólió-összetételének köszönheti. Némileg kisebb mértékű volt az érdeklődés az x86-os szerverek iránt. Több nagyvállalat cserélte le meglévő, vegyes életkorú, képességű és technológiájú informatikai infrastruktúráját részben vagy teljes egészében a Fujitsu innovatív és gazdaságosan üzemeltethető megoldásaira.
Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy az általa vezetett cég a SAP-ra optimalizált rendszerekkel kapcsolatosan kiemelkedőt produkált: az Egis Gyógyszergyárban sikeresen megvalósított infrastruktúra-platformváltás, melynek részeként az Egis az SAP verzióváltásával párhuzamosan a Fujitsu SAP-alkalmazási környezetekre optimalizált FlexFrame infrastruktúra megoldására állt át. Összességében a különösen nehéz idei gazdasági környezetben a vállalat összesített forgalma – ha kis mértékben is – meghaladja az egy évvel ezelőtt regisztrált értékeket.
Poros Gábor a 2013. évre a realitások figyelembevételével a cég további töretlen növekedését reméli, de óvatosan tervezi a jövő évet. A Fujitsu Technology Solutions Kft. a válság körülményei között is folytatja az új IT-megoldások hazai bevezetésére irányuló erőfeszítéseit. A növekedésre vonatkozó reményét egyebek között arra alapozza, hogy hazánkban a gazdálkodó szervezetek 2008 óta halogatják IT-eszközeik frissítését és új technológiák bevezetését, és ez így nem mehet tovább. Az IT-infrastruktúrák ugyanis többségében elavultak, drágán üzemeltethetők és egyre kevésbé felelnek meg a gyorsan változó gazdasági és biztonsági követelményeknek.
Minden eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy a közszolgáltatásokat támogató informatikai szervezeteknél és a nagyvállalatoknál halaszthatatlanul megkezdjék a takarékos működést és hatékonyságnövekedést kínáló új, menedzselt szolgáltatások bevezetését. A Fujitsunak bőséggel állnak rendelkezésre olyan technológiák, amelyek azonnali versenyképesség-javulást eredményeznek, valamint lehetővé teszik az informatikával összefüggő kiadások 30, akár 50 százalékos csökkentését, miközben olcsóbbá, gyorsabbá és biztonságosabbá válik a szervezet egészének működése. A Fujitsu Technology Solutions Kft. már az idén is több gazdasági szektorban lehetőséget kapott nagy szervezetek működési hatékonyságának növelésére innovatív megoldásai – dinamikus infrastruktúrák, SAP-alkalmazásokra optimalizált megoldások, új szervergenerációk – révén.
Az adattárolás területén például a cégek jelenlegi igényeit is messze meghaladják az Eternus CS800 új S4 jelű tároló-generációjának képességei. Az Eternus-családnak ez a tagja már több hazai használónál bizonyított. A megoldás bevezetése nem kíván más rendszert érintő előzetes beruházást, és biztosítja a növekvő adatvagyon rugalmas mentési kiszolgálását. Fix áron nyújt átfogó funkcionalitást a kisebb szervezeteknek, és könnyen skálázható verzióval támogatja a közepes méretű vállalatokat.
A Fujitsu az idén már bemutatott és a Nemzeti Innovációs Hivatalban telepített forradalmian új Palm Secure véna alapú beléptetési rendszerét az év sikereként lehet elkönyvelni – és ez csak egy a Fujitsu innovációi között. A véna-szenzor alapú azonosítás a biztonságtechnika legújabb generációja, mivel a belső fizikai ismérvnek minősülő egyedi azonosító nem másolható, nem tulajdonítható el, így ötvözi a lehető legmagasabb biztonságot a használóbarát tulajdonságokkal. Az azonosításhoz nválság, em szükséges fizikai kapcsolat, ezért a rendszer további előnye az érintés nélküli alkalmazás lehetősége, ami a biztosítja a diszkréciót és higiénikus használatot.
Hasonlóképpen technológiai áttörés a mobil eszközök biztonságát segítő managed mobile szolgáltatás. A Fujitsu Technology Solutions Kft. külön anyagi ráfordítás nélküli szolgáltatásként garantálja a cég kommunikációs hálózatába bekapcsolt minden, akár a legeltérőbb platformon működő dolgozói mobil eszköz biztonságát, az adatok védelmét. Ez igaz arra az esetre is, ha az eszköz elvesznék, vagy ellopnák. A céges kommunikációba ezáltal biztonságosan és könnyen be- és kikapcsolódhatnak az eddig onnan többnyire kitiltott, de a használók által kedvelt saját berendezések is.
A mai sajtótájékoztatón bemutatták a mobil üzleti használóknak szánt Stylistic Q702 hibrid táblagépet, amely a billentyűzet levétele után egyszerű tabletként szolgál. A billentyűzetet üzem közben is el lehet távolítani illetve visszacsatlakoztatni. A nagy teljesítményű Fujitsu Stylistic Q572 teljes értékű 10,1 hüvelykes táblagép-rendszer, amelyet kiterjedt biztonsági jellemzőkkel (beépített ujjlenyomat-érzékelővel, SmartCard-olvasóval és FDE-titkosítással) láttak el. Az egész napos munkavégzést cserélhető akkumulátor támogatja.