Kikeltek az év első flamingófiókái a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az első fióka május elsején bújt ki a tojásból, majd a következő napokban sorra újabb apróságokkal gyarapodott a kolónia. Jelenleg összesen tizenhárom fióka látható a flamingóknál. Minthogy még több fészken kotlanak a felnőttek, a következő hetekben további flamingófiókákra is számítani lehet. Az első tojásokra egyébként április legelején lettek figyelmesek a gondozók, így számítottak is a májusban kezdődő „gyermekáldásra”, hiszen ennél a fajnál a kotlási idő 28-32 nap szokott lenni.
A fiókák világra jövetele egyébként a múlt években is hasonlóképpen alakult. 2010-ben április 30. és május 17. között, 2011-ben pedig április 28. és június 14. között került sor a tavaszi kelésekre.
Szülinapos tigrisek
Tegnap töltötték be első életévüket az állatkert ifjú tigrisei. Virgil, Manu és Thrax ugyanis 2011. május 10-én született azután, hogy előzőleg 19 éven át nem volt kistigris Budapesten. Az állatok születésükkor valamivel több, mint fél kilósak lehettek, de amikor nyolchetes korukban bemutatkoztak a nyilvánosságnak, az akkor elvégzett mérés szerint 7-8 kg-osak voltak. Mindhárom állat egészséges és nagyon sokat fejlődött az eltelt tizenkét hónapban. Az állatok mostani súlyát az állatgondozók nagyjából egy mázsányira becsülik. A kicsik méretüket tekintve nem sokban maradnak el Nivától, az anyaállattól. A szülinapot egyébként szokásos napi tevékenységükkel töltötték el a csíkos nagymacskát. Jót lakmároztak és játszottak, majd elnyújtóztak az árnyékban.
A kikelt flamingófiókák nemcsak kisebbek a felnőtteknél, de alig hasonlítanak az „ősökre”. Az alig néhány napos, illetve egy-két hetes madarak testét ugyanis szürke, pihés tollazat borítja, lábaik viszonylag tömzsik, a felnőttekre oly jellemző, sajátosan görbült csőr helyett pedig még csaknem egyenes a csőrük. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fiókák az első pár hónapban nem képesek a vízben lebegő táplálékszervezetek kiszűrésére. Ehelyett a felnőttek emésztőcsövének felső szakaszán speciális begytej termelődik, ezt csurgatják a fiókák csőrébe.
A rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus) Dél-Európában, Afrikában, Dél- és Délnyugat-Ázsiában őshonos madárfaj, főként a folyótorkolatok, sekély, sós vizű tavak és tengerpartok környékén fordul elő a legnagyobb számban. Magyarországon ritka kóborlóként, alkalmi vendégként találkozhatunk velük. Hazánkban védett madárnak számít, eszmei értéke 50 ezer forint. A világ állatkertjeiben viszonylag gyakori, azonban a budapesti kolónia nemzetközi összehasonlításban kifejezetten népesnek és szaporának mondható. Jelenleg 128 állat alkotja az állatkert flamingócsapatát.
Nevelőszülők találkozója az állatkertben
Május 13-án, azaz most vasárnap kerül sor az állatkerti nevelőszülők találkozójára. Az állatkert alapítványa által szervezett eseményre minden olyan állat- és állatkertbarát meghívást kapott, aki a kert valamelyik lakóját jelképesen örökbe fogadta. A program 11 órakor kezdődik, nem sokkal utána tematikus csoportvezetések indulnak az állatkert egy-egy érdekes területére. Fél egykor kezdődik a „szülői értekezlet”, amelyen az állatgondozók beszámolnak arról, mi minden történt az örökbefogadott jószággal. Háromnegyed kettőkor a tombolasorsolás lesz.