A csinos modell szívesen pózolt a porszívóval; otthon használja is...Ők előbb elkészítik, és csak azután használják.Henrik Bergström, az Electrolux csoport ügyvezető alelnöke felidézte azt a zajos műhelyt, ahol az első Lux 1-nek elnevezett porszívó készült. És azt a 31 éves fiatalembert is, aki fejébe vette, hogy minden háztartásban legyen porszívó, és aki igen nagy igyekezettel járta végig a házakat, országokat, Európától Ausztráliáig, hogy mindenfelé elterjessze termékét.

Modellek az új porszívómodellekkel.

Azóta Elektroluxék világszerte összesen 350 millió porszívót adtak el. Csak tavaly 12 milliót, amiből kéthavi mennyiség Jászberényben készült. Az Electrolux jelenleg három – magyarországi, mexikói és brazíliai – gyárában készít porszívókat. Az alelnök bejelentette a mai, jászberényi ünnepségen, hogy az idén a tavalyihoz képest másfélszeresére növelik az itteni beruházásaikat, és két új termék gyártását helyezik át Jászberénybe. Az egyiket Kínából, amely önmagában is kuriózumnak számít.

A két új modell egyike a vezeték nélküli UltraPower, amely egyetlen akku-feltöltéssel akár 60 percig is dolgoztatható, egy egész ház portalanítására futja az erejéből. Emellett lényegesen nagyobb a szívóteljesítménye, mint az eddigi kézi porszívókénak. A másik újdonság a 4,5 kilós UltraOne mini, amely elődjénél csaknem harmadával kisebb, ám porfelszedő képessége és szívóereje példás.

Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója a mai, születésnapon elmondta, hogy a jászberényi porszívógyártás kezdetekor, 1998-ban csak 150-en dolgoztak az üzemben, most viszont a négyszer annyi munkatársból száz szellemi foglalkozású. A svédek a tervezésbe, gyártmányfejlesztésbe, újításokba a magyar szakembereket is bevonják. A jubileumi ünnepségen manökenek szemléltették a porszívók százéves történetét.