Hatalmas kereszt éktelenkedik majd a megújuló Citadella talapzatán – ez derült ki a Nemzeti Hauszmann Program honlapjáról. Szakmai és társadalmi vita nem előzte meg a döntést, valahol, valakik úgy gondolták, hogy erre van szükségük a magyaroknak. A hivatalos indoklás szerint „a talapzatra elhelyezünk egy keresztet, az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát. Arra a talapzatra, amelyet a sztálinista Borisz Jofan tervezett, és ahol korábban a szovjet katona szobra állt, egy keresztet állítunk”. (A nyitó képen: húsvétkor Makón kisikolásokkal cipeltettek keresztet…A kép forrása: nlc.hu.)

Ez a szöveg olvasható a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán. Tehát nem arról van szó, amire józan paraszti ésszel elsőre gondolnánk, vagyis, hogy az álkereszténység üli torát a normalitás felett. De még csak nem is arról, hogy ezzel üzennek a budapestieknek, valamint az ország más településein élő magyaroknak, hogy a Karmelitából vezényelt hatalom bármit megtehet. Ha akarják, akár egy óriási kereszttel is nyomatékosíthatják a nem éppen keresztimádó fővárosiaknak, hogy ki az úr ebben az országban.  

Akkora kereszt lesz a Szabadság-szobor talapzatán, hogy az még a Holdról is látszik, de Brüsszelből biztosan.

Nem leckéztetni akarják a Budapestet – pedig volna rá igény – csupán „az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát” szeretnék mindenki számára láthatóvá tenni. 

Hogy kinek a fejéből pattant ki az ötlet, nem tudjuk, a megrendelőt azonban ismerjük: annak a pártnak az elnökéről van szó, amelyik a rendszerváltozás utáni első magyar országgyűlésben „Csuhások! Térdre, imához!” bekiabálással gúnyolta az akkor még valóban hívő kereszténydemokratákat. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de Orbán Viktor és a Fidesz sosem kért bocsánatot a vallásos emberektől ezért az otrombaságért.

Amúgy az 1100 éves államiságot a keresztnél is hangsúlyosabban jelenítené meg, ha az 1100 éves Magyarország polgárai európai színvonalú jövedelemből európai színvonalon élhetnének. Európai színvonalú egészségüggyel, versenyképes, nem a tanárok és a diákok vegzálásán alapuló oktatással. Ha volna klíma, vécépapír a kórházakban, és ami legalább ennyire fontos, lenne elég orvos és ápoló. 

Európaiságunk szimbóluma lehetne, ha Magyarországon nemcsak a NER-lovagok gazdagodhatnának. Minden tiszteletünk a gázszerelőké, de azért mégiscsak furcsa, hogy közülük mindössze egy emelkedett olyan magasra, mint Mészáros Lőrinc, miközben a többiek a fasorban sincsenek hozzá képest. 

Az is meglehetősen necces, hogy az irdatlan nagy keresztet egy olyan országra akarják ráerőltetni, amely az egyik legnagyobb amerikai közvélemény-kutató friss felmérése szerint a világ legvallástalanabb országai közé tartozik. A kutatók kérdésére válaszolva, a magyar felnőttek mindössze 14 százaléka mondta azt, hogy a vallásosság nagyon fontos szerepet játszik az életében. (Ezzel a vallásosság tekintetében a vizsgált 102 ország közül a 86. helyen állunk.)

Lehet tovább finomítani a fenti megállapítást: egy másik, néhány évvel ezelőtti kutatás szerint a magyar lakosság 54,2 százaléka vallja magát kereszténynek, amiből persze levonható olyan következtetés, hogy Magyarország valóban keresztény ország. Árnyalja viszont a képet, hogy a vizsgált 198-ból 118 olyan ország van, amelynek lakossága nagyobb arányban mondja magát kereszténynek, tehát, „keresztényebbek”, mint a magyarok. (Európában 37 ilyen ország található.) 

A Szabadság-szoborra álmodott kereszt a Nemzeti Hauszmann Program szerint az onnan már évtizedekkel ezelőtt eltávolított szovjet katona emlékét kívánja ellensúlyozni. Pedig a felszabadítás/megszállás ellensúlya nem a kereszt, hanem egy normális, élhető, nem a mostanihoz hasonlóan leharcolt és kilátástalan ország lenne.

A Szabadság-szoborra tervezett kereszt valójában egy durva és ízléstelen provokáció a tisztességesen gondolkodó magyar emberek ellen. Nagy segítség lesz ez a magyar családoknak.